Iljusin Il-4
1:72, Reifra
Pintér György - Múzeumi krimik
Lassan összeáll a kötelék. Az 1941-ben Berlint bombázó szovjet gépek közül már csak ez hiányzott. Volt ott Pe-8, Er-2 és a talán leginkább elterjedt az Iljusin Il-4, leánykori nevén a DF-3F. A Preobrazsenszkij ezredes vezette 15 gépből álló kötelék 1941. augusztus 7-én érkezett hivatalos, de egyáltalán nem baráti látogatásra a birodalmi főváros fölé. Az odavezető út nagy részét a Balti-tenger fölött tették meg. A szárazföld fölött a német légtérellenőrző örsök saját gépnek vélték, így bántatlanul elérték Berlin légterét. Ha már erre jártak, leszórták a magukkal cipelt bombamennyiséget a békésen kivilágított városra. Utána – orosz források szerint – saját lábukon/szárnyukon távoztak, veszteség nélkül.
Persze a továbbiakban veszteség volt bőven. Kiderült, hogy az önvédelmi fegyverzet gyenge, a páncélozás elégtelen, így ezeket – tanulva a komoly veszteségekből – javították. Változtattak a bevetéseken is. (Bár vannak adatok partizánok számára utánpótlást szállító, fényes nappal négyszer ugyanazon az útvonalon végrehajtott bevetésről is, ahol minden gép odaveszett.) A nappali repülések helyett a valamivel biztonságosabb éjszakai bevetések kerültek előtérbe. A bombaterhe maximum 2500 kiló volt, vagy cipelhetett két, de inkább csak egy torpedót, ha úgy hozta a sora. Egy tonnányi bombával 3800 km volt a megtehető távolság.
Bár különböző variációiból 6883 darab készült, a pilóták nem szerették a nehézkes fel- és leszállási jellemzői, és a repülés közbeni instabilitása miatt. Persze olyan kalappal köszöntek, amilyen volt.
Nos, egy ilyen gép készíthető a számomra eddig ismeretlen német gyártó készletéből. A dobozon nem találtam katalógusszámot. A cég honlapja szerint az egykori Plasticart makettek újragyártásának, -dobozolásának eredménye a készlet. A gyártó közel száz számozott alkatrészből álmodta meg a szovjet bombázót. A mellékelt összeállítási utasítás nagyon az eredeti, talán negyven éves rajzra hasonlít, eltekintve a festésmintát adó színes nyomattól. A mellékelt matricalapon szovjet, finn és német felségjeleket tartalmaz némi kabinbelsőhöz való eléggé vad színezésű rajzokkal.
Nem kényeztet el bennünket a gyártó! Aki megszokta az örömmakettezést, most hagyja abba, mert ez nagyon nem az!
Kezdjük azzal, hogy az összeállítási rajzon nem jelölik, hogy melyik öntőkereten található az adott alkatrész. Az alkatrészek számozásának logikája leginkább a lottósorsolásokat juttatja eszembe. Így kerülhet a 30-as alkatrész mellé a 89-es. Ja, és az összeállítási rajzon nincs öntőkeret térkép. Így kalandnak ígérkezik a sorra kerülő alkatrész megtalálása is.
Nos, kibontottam a négy önzáródó zacsit. Szépek. A zacskók. Az alkatrészek pozitív panelezésűek. Ez még nem volna gond, de a panelek magassága durván magasabb, mint az elviselhető volna. Még nem beszéltem rá magamat, hogy ezek mentén újra karcoljam az egészet vagy egyszerűen a már eltűrhető magasságra visszacsiszolom a panelezést. Primitív, ronda munka. A törzs bontása szokatlan. Hosszában négy felé vágták a törzset. Hasonlóan szokatlan a szárnyak bontása: a csűrők a szárnyfelület egyik, a féklapok a másik darabjával vannak egybeöntve. Amúgy szépen összeillenek.
Külön öntőkeret az átlátszónak szánt alkatrészek tömkelege. Hogy mennyire átlátszók? Na, hát ez az! Arról nem beszélve, hogy a sok apró ablakszem miatt éppen elég lesz a maszkolást megoldani.
A két motor összerakásánál a maszkon látható volt egy pozicionálást segítő nyílás, amibe semmi nem csatlakozik. Ha azt hozzáteszem, hogy a motor darabjait két öntőkereten kellett keresgélni a logikátlan számozásnak, bontásnak köszönhetően, akkor belátható, hogy valóban nem örömmakettezés. Ami jó, a légcsavarkúpba nem lehet rosszul rögzíteni a tollakat. A kapott két csillagmotor egész szépen néz ki. Hibája, hogy a világon semmit nem lehet látni belőle. Hát ez van! Előről teljesen zárt a motorház. Gondolkodom, hogy egyáltalán beépítsem-e.
Persze a továbbiakban veszteség volt bőven. Kiderült, hogy az önvédelmi fegyverzet gyenge, a páncélozás elégtelen, így ezeket – tanulva a komoly veszteségekből – javították. Változtattak a bevetéseken is. (Bár vannak adatok partizánok számára utánpótlást szállító, fényes nappal négyszer ugyanazon az útvonalon végrehajtott bevetésről is, ahol minden gép odaveszett.) A nappali repülések helyett a valamivel biztonságosabb éjszakai bevetések kerültek előtérbe. A bombaterhe maximum 2500 kiló volt, vagy cipelhetett két, de inkább csak egy torpedót, ha úgy hozta a sora. Egy tonnányi bombával 3800 km volt a megtehető távolság.
Bár különböző variációiból 6883 darab készült, a pilóták nem szerették a nehézkes fel- és leszállási jellemzői, és a repülés közbeni instabilitása miatt. Persze olyan kalappal köszöntek, amilyen volt.
Nos, egy ilyen gép készíthető a számomra eddig ismeretlen német gyártó készletéből. A dobozon nem találtam katalógusszámot. A cég honlapja szerint az egykori Plasticart makettek újragyártásának, -dobozolásának eredménye a készlet. A gyártó közel száz számozott alkatrészből álmodta meg a szovjet bombázót. A mellékelt összeállítási utasítás nagyon az eredeti, talán negyven éves rajzra hasonlít, eltekintve a festésmintát adó színes nyomattól. A mellékelt matricalapon szovjet, finn és német felségjeleket tartalmaz némi kabinbelsőhöz való eléggé vad színezésű rajzokkal.
Nem kényeztet el bennünket a gyártó! Aki megszokta az örömmakettezést, most hagyja abba, mert ez nagyon nem az!
Kezdjük azzal, hogy az összeállítási rajzon nem jelölik, hogy melyik öntőkereten található az adott alkatrész. Az alkatrészek számozásának logikája leginkább a lottósorsolásokat juttatja eszembe. Így kerülhet a 30-as alkatrész mellé a 89-es. Ja, és az összeállítási rajzon nincs öntőkeret térkép. Így kalandnak ígérkezik a sorra kerülő alkatrész megtalálása is.
Nos, kibontottam a négy önzáródó zacsit. Szépek. A zacskók. Az alkatrészek pozitív panelezésűek. Ez még nem volna gond, de a panelek magassága durván magasabb, mint az elviselhető volna. Még nem beszéltem rá magamat, hogy ezek mentén újra karcoljam az egészet vagy egyszerűen a már eltűrhető magasságra visszacsiszolom a panelezést. Primitív, ronda munka. A törzs bontása szokatlan. Hosszában négy felé vágták a törzset. Hasonlóan szokatlan a szárnyak bontása: a csűrők a szárnyfelület egyik, a féklapok a másik darabjával vannak egybeöntve. Amúgy szépen összeillenek.
Külön öntőkeret az átlátszónak szánt alkatrészek tömkelege. Hogy mennyire átlátszók? Na, hát ez az! Arról nem beszélve, hogy a sok apró ablakszem miatt éppen elég lesz a maszkolást megoldani.
A két motor összerakásánál a maszkon látható volt egy pozicionálást segítő nyílás, amibe semmi nem csatlakozik. Ha azt hozzáteszem, hogy a motor darabjait két öntőkereten kellett keresgélni a logikátlan számozásnak, bontásnak köszönhetően, akkor belátható, hogy valóban nem örömmakettezés. Ami jó, a légcsavarkúpba nem lehet rosszul rögzíteni a tollakat. A kapott két csillagmotor egész szépen néz ki. Hibája, hogy a világon semmit nem lehet látni belőle. Hát ez van! Előről teljesen zárt a motorház. Gondolkodom, hogy egyáltalán beépítsem-e.
|
| IMG_20240109_093948 |
|
| IMG_20240109_101057 |
|
| IMG_20240109_094111 |
|
| IMG_20240109_094126 |
2024.01.09.
Utolsó módosítás: 2024.02.26.
Utolsó módosítás: 2024.02.26.