Tupoljev Tu-144
1:144, ICM
Pintér György - Múzeumi krimik
Közismert az első, hangsebesség átlépésére képes "szuperszonikus" utasszállító repülőgép elkészítésének története, amely során a hidegháborúban szembenálló "nyugati" és szovjet hatalom próbálta megelőzni egymást az elsőségben. Ennek a technikai-gazdasági párharcnak volt az eredménye a Concorde, illetve a jelen cikk témájaként szolgáló Tupoljev Tu-144-es. A rossz nyelvek szerint itt is működött a szovjet "balsój nagy koppintás" hadművelet, ezért aztán sokan csak "Konkordszkij"-ként emlegetik 144-est. Sajnos a nagy versengés vége katasztrófába torkollt, ami egyben a Tupoljev rövid pályafutásának a végét is jelentette. Ugyan egy darabig még a Szovjetunión belül használtak pár példányt, de a technikai színvonal, illetve a gazdasági lehetőségeken túlterjeszkedő üzemeltetés gyorsan pontot tett a történet végére. Aztán sok év múlva még megpróbálták újraéleszteni a gépeket, de ez a törekvés sem lett hosszú életű.
Régóta szerettem volna megkaparintani ezt a híres-hírhedt típust, illetve "nyugati típustestvérét" is. Mindkettő nagyon szép vonalvezetésű gép, bár a Tu-144-es kissé szögletesebb kivitelezésű. Mindazonáltal azt kell mondjam, hogy nekem "egy fokkal" jobban bejön, mint a Concorde.
Egy szép napon aztán rámmosolygott a szerencse és sikerült megszereznem az ICM készletét rejtő terjedelmes dobozt. Izgatottan rohantam vele haza és rögtön beható vizsgálat alá vettem. Hat fehér és egy átlátszó öntőkerettel találkoztam a dobozban. Az átlátszó kereten kapjuk az ablaksorokat, szélvédőt, illetve egy állványt is, ha repülés közben akarjuk megmutatni a gépet. Az alkatrészek sorjamentesek, finoman vésett panelvonalakkal. A nagy felületű szárnyak és a törzs is szép felületű, egy-két kisebb beszívódás van csak, jobbára a csatlakozási pontok környékén.
A pilótafülke és az utastér üres, de kapható hozzá több gyártótól is rézmaratás. Én az NH Details külső-belső feljavítóját vettem meg, amivel a pilótafülkét lehet elkészíteni, emellett tartalmaz még több külső elemet is (segédszárnyakhoz, NK-144 hajtóműhöz, segédbeömlőkhöz, futóművekhez).
Az összeállítási útmutató jól áttekinthető, egyértelmű rajzokat tartalmaz. A festési sémák között nincs nagy eltérés, mindkettő a felül fehér, alul szürke színkombináció szerinti. Segítségükkel a 77109, vagy a 77110 lajstromszámú gépet készíthetjük el. Előbbi a Moszkva-Alma Ata útvonalon repült, utóbbi Le Bourget-ban szerepelt 1977-ben.
A matricák szépek, pontos nyomásúak, bár az előre látható, hogy az ablaksorok körül lévő kék csík macerás lesz. Ezt lehet, hogy érdemesebb inkább festéssel elkészíteni.
Az építést a feljavítókészlet pilótakabin elemeinek összeállításával kezdtem, hiszen a készlet nem tartalmaz ilyen elemeket. A rézből készült elemekből elkészíthetők a pilótaülések, a műszerfal, a kormánypedálok, illetve a középső konzol. A fedélzeti navigátor munkahelye sajnos kimaradt, de az apró kabinba amúgy is korlátozott lesz a belátás, ezért ez nem zavaró. Az összeállítást követően fekete alapozás, majd türkizzöld, olajzöld, illetve szürke alapszínek felvitele következett. Az ülések párnázata és az övek vörösesbarna színűek lettek. A műszereket tűecsettel festettem ki feketére, majd fényes lakkot cseppentettem beléjük. Végül egy kis szárazecseteléssel emeltem ki az éleket, illetve befolyattam a teljes kabint. A törzsbe építés kicsit bonyolult művelet volt, mert nehéz megtalálni a megfelelő helyet. Ehhez sajnos semmi segítséget nem ad az NH Details, mint ahogyan az sem érthető, hogy a maratásban lévő 5 db pilótakabinon kívüli üléssel mi volt a céljuk? Ha nyitva készítjük el a beszállóajtókat (ehhez is adnak alkatrészt), akkor oda kellene beragasztani? De hogyan, ha nincs a törzsben még egy padló sem? Hát ezen lehet agyalni...
Na de vissza a pilótakabinhoz: hosszadalmas próbálkozás után megtaláltam a legmegfelelőbb pozícióját, így gyorsan fixáltam is pillanatragasztóval. A két fél összeállításánál óvatosan kell ragasztani, mert kisebb vetemedés miatt állandóan szétugranak az illesztőcsonkok. Éppen ezért elölről hátrafelé haladva, szakaszosan dolgoztam össze a törzsfeleket. Először a csonkokat ragasztottam össze pillanatragasztóval, majd az érintkező felületeket futtattam be híg oldószeres ragasztóval. Közben folyamatosan figyeltem arra is, hogy az illesztések ne csússzanak el, szintben maradjanak. Ezt megkönnyítendő kis füleket is felerősítettem a belső részen pillanatragasztóval végig az illesztési vonalon.
A törzsfelek egyesítése után a következő nagy egység, a szárnyak következtek. Itt a két felső szárnyfél szárazpróbája során volt némi lépcsőzetesség a szárny alsó részén, így itt is ragasztottam pár vékony rézlapot az illesztési vonalra és úgy egyesítettem a szárnyfeleket. Apropó, az alsó elemnél van belül két műanyag "dudor", amit nehogy levágjunk, mert ez állítja be a szárny helyes keresztmetszetét! A törzs és a szárny egyesítése kicsit körülményes, de az oldószeres mellett pár csepp pillanatszorítóval össze lehet fogatni az alkatrészeket. Az orr közelében azonban érdemesebb csak pillanatragasztót használni, hogy ne kelljen sokáig síkban tartani az illeszkedő alkatrészeket. Ezzel azonban még nem vagyunk készen, ugyanis a hajtóműveket külön kell összeállítani.
Itt ért nagy meglepetés, mivel az 5-5 darabból álló gondolák összeépítése során ukrán készlettől eddig nem tapasztalt illesztési pontossággal találkoztam. Nem azt mondom, hogy Tamiya szinten csak össze kellett pattintani az alkatrészeket, de jóval több hézaggal számoltam előre. Ugyanakkor a szívócsatornák is jól megtervezettek, valóban 4 hosszú csatorna áll össze az alkatrészekből. Kicsit ugyan vékonyítani kell a beragasztandó alkatrészek oldalfalain, de ez ragasztás előtt még bőven megoldható. Akik nagyon precízek, azok még összeépítést követően - valahogy - kikenhetik tömítővel a hosszanti illesztéseket és hosszú hengeres pálcára erősített csiszolópapírral egyenletesre csiszolhatják. Én a saját mércém alapján erre már nem áldoztam - szerintem aránytalanul sok - időt, viszont a szívócsatornák festését még összeragasztás előtt megtettem. Persze előtte még beragasztottam az ide tartozó maratásokat is, amik nagyon feldobják az összképet. Ezután fekete alapra alumínium színt fújtam, majd egy kis burnt metal-lal tettem használttá a felületet. A csatornákat lezáró "turbinalapátok" alkatrészei kissé "gagyik" lettek, csak egy műanyaglemezre karcolt formában kerültek megjelenítésre. Mondjuk összeépítést követően csak akkor látszik belőlük valami, ha bevilágítunk a csatornákba, tehát nem öltem időt és energiát a feljavításba. A pontos illesztésre itt is figyelni kell, nem egyszerű az összes alkatrészt egyben tartani ragasztás közben. Itt már komolyabb csiszolási munkák várhatóak. Sajnos el is követtem egy hibát: a sok próbálgatás közben elfelejtettem, hogy a szívócsatornák oldalaira is kerül két-két fotómaratott lemez. Szétszedni persze már nem lehet az összeragasztott alkatrészeket, így más megoldás után kellett néznem. A zűrösebb téma a segéd légbeömlő nyílásainak behelyezése volt, mert itt 3 befelé nyíló kopoltyú is van, tehát mindenképp ki kell vágni a műanyagot. Sokat gondolkoztam, hogy lehetne megcsinálni és az az ötletem támadt, hogy megélezett órás csavarhúzóval óvatosan kivájom a lemezek helyét. Először felrajzoltam a körvonalat, majd a csavarhúzóból készített vésővel elkezdtem kimélyíteni a körvonal mentén a "fészket". Ezután beillesztettem a megfelelő lemezt és ha síkba idomult, akkor pillanatragasztóval ragasztottam, ami egyben tömített is. A kopoltyúk esetében még előtte kivágtam egy kisebb méretű lyukat is, hogy a befelé nyitott nyílásokat is megjeleníthessem. Néhány órába beletelt a hiba helyrehozása, de egész jó lett a végeredmény.
Ezután nekiálltam a futószárak feljavításának is. A maratáshoz mellékelt útmutatót kicsit nehézkes értelmezni, így sok szárazpróbát kell csinálni, mielőtt ragaszt az ember. A keréktengelyekhez kerülő réz alkatrészek túl szélesek, így a végeken lévő csuklókarokat levágtam és méretre igazítva ragasztottam fel. Az utasítás szerint cseréltem egy-egy teleszkópot is a szárakon. Az aknaajtók mozgató teleszkópjait ugyancsak levágtam és szigetelt dróthuzalból készített pótlással helyettesítettem. A kerekek is kaptak réz alkatrészeket, a fékberendezést és a keréktárcsákat lehetett velük feljavítani. Végül minden alkatrészt "Mig Fulcrum" szürkére fújtam az aknákkal együtt és feketével folyattam be. A kerekek tárcsái matt alumínium színűek lettek, az abroncsok pedig feketébe hajló sötétszürkék.
Kapunk réz feljavítót a hajtóművekhez is, hát ezeket is sorra vettem. Az égésteret meghajlítás előtt érdemes öngyújtó lángjában kilágyítani, hogy könnyebben hengerelhető legyen. A megfelelő alakot többféle vastagságú fúrószárral történő áthengereléssel értem el. Ezt puha felületen végezzük, akkor íves formát vesz fel a sík lemez, majd összeragasztás után még érdemes újra átgörgetni a tökéletes eredményhez. Ezekre a csövekre kívülről még felkerülnek a sugárszűkítő lamellák, illetve a belső végére a turbinalapátsorok és a lángstabilizátorok. A belső részt égett fémhatásúra, a lángstabilizátorokat fakó zöldre festettem, a hajtóművek végét pedig kicsit "kormoltam". A helyüket kicsit alakítani kell, hogy beférjenek egymás mellé. Egy hengeres fejjel felszerelt kézicsiszolóval könnyen megoldható a műanyag elvékonyítása. Arra is figyelni kell, hogy a hajtóműkiömlőknél a törzs felé eső részen marad egy nagy hézag, amit epoxygyurmával ki kell tölteni. Miután ez megvolt, felkerültek az ide készült maratások is. A hajtőműkiömlőket nem ragasztottam be, csak a festés után kerültek a helyükre.
Ezzel a feljavítókészlet nagyját fel is használtam, már csak a pilótakabin mögötti két segédszárny feljavítása volt hátra, illetve a kisebb-nagyobb antennák elhelyezése. A két kacsaszárny megépítése nem egyszerű feladat, mivel a feljavítóhoz adott leírás nem túl informatív a mit-hová-hogyan kérdéskörben... Két alkatrészt pedig annyira közel tettek egymáshoz a maratott lapon, hogy sokáig azt hittem, azok egynek minősülnek. Megfelelő képekkel sem nagyon látott el "gugli barátom", így aztán erősen gondolkodtam rajta, hogy inkább fel sem használom ezeket a plusz elemeket. Végül aztán mégis rájöttem a megoldásra, illetve a helyes keresőkifejezésre ("Tu-144 canard", ha valakinek kellene) és sok-sok szárazpróbát követően összeállítottam őket. Az egyes elemeket öngyújtóval itt is kilágyítottam, hogy könnyebb legyen hajlítani őket. Megszenvedtem velük, de a végeredmény elég pofás lett és jól áll a madárnak a helyére próbálva. Végül felragasztottam a különféle antennákat is a megfelelő helyekre, mert ezeket egyben kell festeni a géppel.
Az összes alkatrész elkészültével már csak a festés maradt hátra. Ezt alapos zsírtalanítás és az ablaksorok kimaszkolása után Surfacer 1000-rel kezdtem meg, hogy az esetleges illesztési hibák még idejében előjöjjenek és javíthatók legyenek. Amikor számomra elfogadhatóvá vált a felület, akkor a festési utasítás alapján az alsó részen egy nagy ék alakú terület szintén "Mig Fulcrum" színt kapott, a többi részt pedig több vékony réteg fehérrel fújtam meg. Az egyes rétegek között egy-egynapos száradási időt hagytam, illetve nagyon finom vizes polírszivaccsal gyengéden át is húztam a felületet, eltüntetve a lerakódott szemcséket róla. a hajtóművek közötti részt, illetve a farok alját sötét fémszínnel festettem meg, mivel ezen a helyen nem volt festett a felület a hő miatt. A lehajtható orr tetején pedig megfújtam a fekete csillanásgátló felületet.
A következő etapban lábra állt a madár: beragasztottam a futószárakat, majd az abroncsokat is feltettem, végül a futóakna ajtók következtek.
Közben fél szemmel már a matricalapot néztem és azon gondolkodtam, hogyan fogom a törzs két oldalán végigfutó kék csíkokat feltenni. Erős volt a gyanúm, hogy a hosszú matricák felhelyezése erősen igénybe fogja venni az idegeimet. Nos, ami azt illeti, kellemesen csalódtam. Nem azt mondom, hogy szinte maguktól a helyükre kerültek, de azért megfelelő bánásmóddal egész jól lehetett haladni. Viszonylag könnyen leváltak a hordozóról, illetve kellő felületi nedvesítéssel a törzsön is egész jól lehetett igazítani őket. Nem utolsósorban még mérethelyesek is voltak, az ablakoknak kihagyott helyek csak egy-két helyen tértek el pár tizedmilliméterrel. Lehet, hogy itt kicsit megnyújtottam a matricát levételkor. A műveletet - függetlenül attól, hogy milyen irányban haladunk - mindenképpen érdemes először az első legközelebbi ajtóra való matrica felhelyezésével kezdeni és ehhez igazítani a csíkokat. Én elsőre nem így kezdtem neki, nem is lett pontos az illesztés. Hála istennek vissza tudtam szedni a csíkot és újra pozícionálni. A másik oldalon viszont már így indultam és gyorsabban is ment a munka.
Amikor minden matrica felkerült, kapott a gép egy fényes záró lakkréteget, majd pedig zárásként beragasztottam a hajtóművek fúvócsöveit, a lehajtott orrot, illetve a nyitott segédszárnyakat. Ezzel pont került a hosszú építés végére, amelynek szokás szerint megvoltak a maga hullámvölgyei, de a végére méltó társa épült meg a Concorde-nak. Azóta egymás mellett pihennek a vitrinben.
Régóta szerettem volna megkaparintani ezt a híres-hírhedt típust, illetve "nyugati típustestvérét" is. Mindkettő nagyon szép vonalvezetésű gép, bár a Tu-144-es kissé szögletesebb kivitelezésű. Mindazonáltal azt kell mondjam, hogy nekem "egy fokkal" jobban bejön, mint a Concorde.
Egy szép napon aztán rámmosolygott a szerencse és sikerült megszereznem az ICM készletét rejtő terjedelmes dobozt. Izgatottan rohantam vele haza és rögtön beható vizsgálat alá vettem. Hat fehér és egy átlátszó öntőkerettel találkoztam a dobozban. Az átlátszó kereten kapjuk az ablaksorokat, szélvédőt, illetve egy állványt is, ha repülés közben akarjuk megmutatni a gépet. Az alkatrészek sorjamentesek, finoman vésett panelvonalakkal. A nagy felületű szárnyak és a törzs is szép felületű, egy-két kisebb beszívódás van csak, jobbára a csatlakozási pontok környékén.
A pilótafülke és az utastér üres, de kapható hozzá több gyártótól is rézmaratás. Én az NH Details külső-belső feljavítóját vettem meg, amivel a pilótafülkét lehet elkészíteni, emellett tartalmaz még több külső elemet is (segédszárnyakhoz, NK-144 hajtóműhöz, segédbeömlőkhöz, futóművekhez).
Az összeállítási útmutató jól áttekinthető, egyértelmű rajzokat tartalmaz. A festési sémák között nincs nagy eltérés, mindkettő a felül fehér, alul szürke színkombináció szerinti. Segítségükkel a 77109, vagy a 77110 lajstromszámú gépet készíthetjük el. Előbbi a Moszkva-Alma Ata útvonalon repült, utóbbi Le Bourget-ban szerepelt 1977-ben.
A matricák szépek, pontos nyomásúak, bár az előre látható, hogy az ablaksorok körül lévő kék csík macerás lesz. Ezt lehet, hogy érdemesebb inkább festéssel elkészíteni.
Az építést a feljavítókészlet pilótakabin elemeinek összeállításával kezdtem, hiszen a készlet nem tartalmaz ilyen elemeket. A rézből készült elemekből elkészíthetők a pilótaülések, a műszerfal, a kormánypedálok, illetve a középső konzol. A fedélzeti navigátor munkahelye sajnos kimaradt, de az apró kabinba amúgy is korlátozott lesz a belátás, ezért ez nem zavaró. Az összeállítást követően fekete alapozás, majd türkizzöld, olajzöld, illetve szürke alapszínek felvitele következett. Az ülések párnázata és az övek vörösesbarna színűek lettek. A műszereket tűecsettel festettem ki feketére, majd fényes lakkot cseppentettem beléjük. Végül egy kis szárazecseteléssel emeltem ki az éleket, illetve befolyattam a teljes kabint. A törzsbe építés kicsit bonyolult művelet volt, mert nehéz megtalálni a megfelelő helyet. Ehhez sajnos semmi segítséget nem ad az NH Details, mint ahogyan az sem érthető, hogy a maratásban lévő 5 db pilótakabinon kívüli üléssel mi volt a céljuk? Ha nyitva készítjük el a beszállóajtókat (ehhez is adnak alkatrészt), akkor oda kellene beragasztani? De hogyan, ha nincs a törzsben még egy padló sem? Hát ezen lehet agyalni...
Na de vissza a pilótakabinhoz: hosszadalmas próbálkozás után megtaláltam a legmegfelelőbb pozícióját, így gyorsan fixáltam is pillanatragasztóval. A két fél összeállításánál óvatosan kell ragasztani, mert kisebb vetemedés miatt állandóan szétugranak az illesztőcsonkok. Éppen ezért elölről hátrafelé haladva, szakaszosan dolgoztam össze a törzsfeleket. Először a csonkokat ragasztottam össze pillanatragasztóval, majd az érintkező felületeket futtattam be híg oldószeres ragasztóval. Közben folyamatosan figyeltem arra is, hogy az illesztések ne csússzanak el, szintben maradjanak. Ezt megkönnyítendő kis füleket is felerősítettem a belső részen pillanatragasztóval végig az illesztési vonalon.
A törzsfelek egyesítése után a következő nagy egység, a szárnyak következtek. Itt a két felső szárnyfél szárazpróbája során volt némi lépcsőzetesség a szárny alsó részén, így itt is ragasztottam pár vékony rézlapot az illesztési vonalra és úgy egyesítettem a szárnyfeleket. Apropó, az alsó elemnél van belül két műanyag "dudor", amit nehogy levágjunk, mert ez állítja be a szárny helyes keresztmetszetét! A törzs és a szárny egyesítése kicsit körülményes, de az oldószeres mellett pár csepp pillanatszorítóval össze lehet fogatni az alkatrészeket. Az orr közelében azonban érdemesebb csak pillanatragasztót használni, hogy ne kelljen sokáig síkban tartani az illeszkedő alkatrészeket. Ezzel azonban még nem vagyunk készen, ugyanis a hajtóműveket külön kell összeállítani.
Itt ért nagy meglepetés, mivel az 5-5 darabból álló gondolák összeépítése során ukrán készlettől eddig nem tapasztalt illesztési pontossággal találkoztam. Nem azt mondom, hogy Tamiya szinten csak össze kellett pattintani az alkatrészeket, de jóval több hézaggal számoltam előre. Ugyanakkor a szívócsatornák is jól megtervezettek, valóban 4 hosszú csatorna áll össze az alkatrészekből. Kicsit ugyan vékonyítani kell a beragasztandó alkatrészek oldalfalain, de ez ragasztás előtt még bőven megoldható. Akik nagyon precízek, azok még összeépítést követően - valahogy - kikenhetik tömítővel a hosszanti illesztéseket és hosszú hengeres pálcára erősített csiszolópapírral egyenletesre csiszolhatják. Én a saját mércém alapján erre már nem áldoztam - szerintem aránytalanul sok - időt, viszont a szívócsatornák festését még összeragasztás előtt megtettem. Persze előtte még beragasztottam az ide tartozó maratásokat is, amik nagyon feldobják az összképet. Ezután fekete alapra alumínium színt fújtam, majd egy kis burnt metal-lal tettem használttá a felületet. A csatornákat lezáró "turbinalapátok" alkatrészei kissé "gagyik" lettek, csak egy műanyaglemezre karcolt formában kerültek megjelenítésre. Mondjuk összeépítést követően csak akkor látszik belőlük valami, ha bevilágítunk a csatornákba, tehát nem öltem időt és energiát a feljavításba. A pontos illesztésre itt is figyelni kell, nem egyszerű az összes alkatrészt egyben tartani ragasztás közben. Itt már komolyabb csiszolási munkák várhatóak. Sajnos el is követtem egy hibát: a sok próbálgatás közben elfelejtettem, hogy a szívócsatornák oldalaira is kerül két-két fotómaratott lemez. Szétszedni persze már nem lehet az összeragasztott alkatrészeket, így más megoldás után kellett néznem. A zűrösebb téma a segéd légbeömlő nyílásainak behelyezése volt, mert itt 3 befelé nyíló kopoltyú is van, tehát mindenképp ki kell vágni a műanyagot. Sokat gondolkoztam, hogy lehetne megcsinálni és az az ötletem támadt, hogy megélezett órás csavarhúzóval óvatosan kivájom a lemezek helyét. Először felrajzoltam a körvonalat, majd a csavarhúzóból készített vésővel elkezdtem kimélyíteni a körvonal mentén a "fészket". Ezután beillesztettem a megfelelő lemezt és ha síkba idomult, akkor pillanatragasztóval ragasztottam, ami egyben tömített is. A kopoltyúk esetében még előtte kivágtam egy kisebb méretű lyukat is, hogy a befelé nyitott nyílásokat is megjeleníthessem. Néhány órába beletelt a hiba helyrehozása, de egész jó lett a végeredmény.
Ezután nekiálltam a futószárak feljavításának is. A maratáshoz mellékelt útmutatót kicsit nehézkes értelmezni, így sok szárazpróbát kell csinálni, mielőtt ragaszt az ember. A keréktengelyekhez kerülő réz alkatrészek túl szélesek, így a végeken lévő csuklókarokat levágtam és méretre igazítva ragasztottam fel. Az utasítás szerint cseréltem egy-egy teleszkópot is a szárakon. Az aknaajtók mozgató teleszkópjait ugyancsak levágtam és szigetelt dróthuzalból készített pótlással helyettesítettem. A kerekek is kaptak réz alkatrészeket, a fékberendezést és a keréktárcsákat lehetett velük feljavítani. Végül minden alkatrészt "Mig Fulcrum" szürkére fújtam az aknákkal együtt és feketével folyattam be. A kerekek tárcsái matt alumínium színűek lettek, az abroncsok pedig feketébe hajló sötétszürkék.
Kapunk réz feljavítót a hajtóművekhez is, hát ezeket is sorra vettem. Az égésteret meghajlítás előtt érdemes öngyújtó lángjában kilágyítani, hogy könnyebben hengerelhető legyen. A megfelelő alakot többféle vastagságú fúrószárral történő áthengereléssel értem el. Ezt puha felületen végezzük, akkor íves formát vesz fel a sík lemez, majd összeragasztás után még érdemes újra átgörgetni a tökéletes eredményhez. Ezekre a csövekre kívülről még felkerülnek a sugárszűkítő lamellák, illetve a belső végére a turbinalapátsorok és a lángstabilizátorok. A belső részt égett fémhatásúra, a lángstabilizátorokat fakó zöldre festettem, a hajtóművek végét pedig kicsit "kormoltam". A helyüket kicsit alakítani kell, hogy beférjenek egymás mellé. Egy hengeres fejjel felszerelt kézicsiszolóval könnyen megoldható a műanyag elvékonyítása. Arra is figyelni kell, hogy a hajtóműkiömlőknél a törzs felé eső részen marad egy nagy hézag, amit epoxygyurmával ki kell tölteni. Miután ez megvolt, felkerültek az ide készült maratások is. A hajtőműkiömlőket nem ragasztottam be, csak a festés után kerültek a helyükre.
Ezzel a feljavítókészlet nagyját fel is használtam, már csak a pilótakabin mögötti két segédszárny feljavítása volt hátra, illetve a kisebb-nagyobb antennák elhelyezése. A két kacsaszárny megépítése nem egyszerű feladat, mivel a feljavítóhoz adott leírás nem túl informatív a mit-hová-hogyan kérdéskörben... Két alkatrészt pedig annyira közel tettek egymáshoz a maratott lapon, hogy sokáig azt hittem, azok egynek minősülnek. Megfelelő képekkel sem nagyon látott el "gugli barátom", így aztán erősen gondolkodtam rajta, hogy inkább fel sem használom ezeket a plusz elemeket. Végül aztán mégis rájöttem a megoldásra, illetve a helyes keresőkifejezésre ("Tu-144 canard", ha valakinek kellene) és sok-sok szárazpróbát követően összeállítottam őket. Az egyes elemeket öngyújtóval itt is kilágyítottam, hogy könnyebb legyen hajlítani őket. Megszenvedtem velük, de a végeredmény elég pofás lett és jól áll a madárnak a helyére próbálva. Végül felragasztottam a különféle antennákat is a megfelelő helyekre, mert ezeket egyben kell festeni a géppel.
Az összes alkatrész elkészültével már csak a festés maradt hátra. Ezt alapos zsírtalanítás és az ablaksorok kimaszkolása után Surfacer 1000-rel kezdtem meg, hogy az esetleges illesztési hibák még idejében előjöjjenek és javíthatók legyenek. Amikor számomra elfogadhatóvá vált a felület, akkor a festési utasítás alapján az alsó részen egy nagy ék alakú terület szintén "Mig Fulcrum" színt kapott, a többi részt pedig több vékony réteg fehérrel fújtam meg. Az egyes rétegek között egy-egynapos száradási időt hagytam, illetve nagyon finom vizes polírszivaccsal gyengéden át is húztam a felületet, eltüntetve a lerakódott szemcséket róla. a hajtóművek közötti részt, illetve a farok alját sötét fémszínnel festettem meg, mivel ezen a helyen nem volt festett a felület a hő miatt. A lehajtható orr tetején pedig megfújtam a fekete csillanásgátló felületet.
A következő etapban lábra állt a madár: beragasztottam a futószárakat, majd az abroncsokat is feltettem, végül a futóakna ajtók következtek.
Közben fél szemmel már a matricalapot néztem és azon gondolkodtam, hogyan fogom a törzs két oldalán végigfutó kék csíkokat feltenni. Erős volt a gyanúm, hogy a hosszú matricák felhelyezése erősen igénybe fogja venni az idegeimet. Nos, ami azt illeti, kellemesen csalódtam. Nem azt mondom, hogy szinte maguktól a helyükre kerültek, de azért megfelelő bánásmóddal egész jól lehetett haladni. Viszonylag könnyen leváltak a hordozóról, illetve kellő felületi nedvesítéssel a törzsön is egész jól lehetett igazítani őket. Nem utolsósorban még mérethelyesek is voltak, az ablakoknak kihagyott helyek csak egy-két helyen tértek el pár tizedmilliméterrel. Lehet, hogy itt kicsit megnyújtottam a matricát levételkor. A műveletet - függetlenül attól, hogy milyen irányban haladunk - mindenképpen érdemes először az első legközelebbi ajtóra való matrica felhelyezésével kezdeni és ehhez igazítani a csíkokat. Én elsőre nem így kezdtem neki, nem is lett pontos az illesztés. Hála istennek vissza tudtam szedni a csíkot és újra pozícionálni. A másik oldalon viszont már így indultam és gyorsabban is ment a munka.
Amikor minden matrica felkerült, kapott a gép egy fényes záró lakkréteget, majd pedig zárásként beragasztottam a hajtóművek fúvócsöveit, a lehajtott orrot, illetve a nyitott segédszárnyakat. Ezzel pont került a hosszú építés végére, amelynek szokás szerint megvoltak a maga hullámvölgyei, de a végére méltó társa épült meg a Concorde-nak. Azóta egymás mellett pihennek a vitrinben.
|
| 1690523252346_2 |
|
| Kabin |
|
| Fülketető belülr… |
|
| Szívócsatorna… |
|
| Szívócsatornák |
|
| Hajtóművek |
|
| Hajtóművek (2 |
|
| Berezelt hajtómű… |
|
| 1690523252391 |
|
| 1690523252388_2 |
|
| Segédszárnyak |
|
| 1690523252381_2 |
|
| Futók és aknaajtó… |
|
| 1690523252376_2 |
|
| 1690523252372_2 |
|
| 1690523252367_2 |
|
| 1690523252363_2 |
|
| 1690523252359_2 |
|
| 1690523252350_2 |
|
| 1690523252355_2 |
|
| 1690523252342_2 |
|
| 1690523252330_2 |
|
| 1690523252325_2 |
2023.07.28.
Utolsó módosítás: 2023.07.30.
Utolsó módosítás: 2023.07.30.