Schwimmwagen készülő diorámához

Schwimmwagen

1:35, Italeri No. 313
Pintér György - Múzeumi krimik Üdvözlök mindenkit!

Körülbelül 8-10 éve nem nyúltam maketthez. Idén nyáron viszont kaptam a páromtól egy 1:35-ös figurakészletet, és így már kénytelen vagyok megcsinálni egy szép pihenős, tengerparti, mediterrán diorámát....de erről majd később.
Ennek az egyik állomása ez a kis kétéltű, melyet réges-rég az Italeri dobott piacra.

A készlet:
Talán sokak számára ismerős a doboz, melyen a Schwimm-en kívül egy bringát toló ejtőernyős, egy katonanéni és egy pilóta látható. Dobozbontás előtt örültem, hogy a figurák is részt vehetnek majd a diorámán, de hamar lelombozódtam és elhatároztam, hogy az autón és bringán kívül más nem lesz felhasználva. A meglevő (egyébként Dragon) figurakészletemhez képest(mely később bővült Miniart-al is), az ebben a dobozban levő figurákkal a következő a gond. Azon kívül, hogy mindhárom kidolgozatlan, az ejtőernyős dagadt. A pilóta olyan pózban van, mint aki egy diszkóban nyomja, a néni pedig említést sem érdemel, ment a kukába.

Az autó:
Az igénytelen figurákkal ellentétben viszont az autó szép munka. Szinte semmi sorja, majdnem tökéletes illesztési felületek. Összességében nem tudok róla semmi rosszat mondani.

Festés:
A schwimmwagen alapját Humbrol 94-es képezi. Ezt később kevertem egy kis fehérrel és végig szárazecseteltem vele az autót. Még jön majd rá egy minimális koszolás. Sár nem, mert mint említettem, száraz mediterrán környezetben lesz elhelyezve.

Tudom nem mestermunka, de szerintem közel 10 év után nem rossz kezdés..:)

Pigasos
schwimm 1.
schwimm 1
schwimm 2.
schwimm 2
schwimm 3.
schwimm 3
schwimm 4.
schwimm 4
2011.10.17.
Utolsó módosítás: 2011.10.27.
pigasos78
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
atu71
2011.12.15. 06:35:44
Igen,vissza kell zokkenni a regi kerekvagasba,elbirna meg egy muveszolajos atmosast szerintem,de csak barna v.sargas arnyalatokkal.Es a festek kopasokat is lehetne meg felvinni ra.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció