Múzeum otthon
1:48
Pintér György - Múzeumi krimik Ezt a diorámát - ha lehet annak nevezni – úgy terveztem meg, hogy minden másoktól megszokott ötletet megkerülve leginkább rám hasonlítson! Hogyan értem ezt? Talán nem bagatel dolog, hogy ránk jön a görcs, amikor egy Repülőgép Múzeumban vagyunk, hogy megsimogassunk egy-egy gépet, megnézzük közelebbről, netán beleüljünk abba! Sajnos hazánkban tudomásom szerint Kecelen lehetséges ez, beülés nélkül, s az igen nagy felhozataláról méltán híres Szolnoki gyűjteményt is csak kötélre akaszkodva nézhetjük meg. Legfeljebb a kapitalista szombatokon lehet simogatózni, de én még nem jutottam el oda! Én ezek tudtával, olyan összeállításban gondolkodtam, amely olyan múzeum az én elképzeléseim szerint, amelyben nem kell félteni a gépeket a hozzá nem értő, csak bajt okozó kezektől, magára hagyott gyerekektől, akik könnyen balesetet szenvedhetnének, és fémrelikvia gyűjtőktől sem! Nos a képeken látható eredményt alkottam, törekedve arra, hogy a felújítások előtti állapotot visszaadjam!

Néhány szóban a gépekről

Mig-23MF(Italeri)

A 23-as hiányosságait jól ismerem, ezt tudva a makettet vásárolt felújító készletek nélkül építettem meg, így bőven volt munka is vele. Pl: Az orr egyértelműen túl rövid, ezt úgy oldottam meg, hogy lecsiszoltam az orr illesztést és hátrébb festettem az egész orrkúp fehér kontúrját, így bár csaltam, nagyobbnak tűnik az orr rész. A pilótafülke úgy ahogy van egy nagy semmi, így úgy döntöttem elbarnítom a Míg-23-asoknál szokásos kopott módon(lásd bármely magyar tárolóhelyen), így is más szögben áll, mint kéne. A függőleges vezérsík tetején található ágas-bogas antenna egy az egyben eltűnt, így drótból kellett újat készítenem, ugyanebből az anyagból készültek valamennyi gép elektromos kisütői is, sőt e 23-as futóaknáit is bedrótoztam. Ezen bonyolult „hálózatot” leutánozni lehetetlen, de a munkámban segítségemre volt az a felvétel sorozat, amit Kecelen készítettünk a futóaknáról és a „lábakon” végigfutó dróthálózatról. Hát, majd megítélitek, hogy sikerült(a barátom azt mondta, amikor meglátta, hogy őrült vagyok) persze a teljességet kizártam, de valóban megerőltető volt a hajszál vékony drótot ráfonni a futószárakra és az aknákba. A festésnél is imitálásra került a kopottság, valamint a szegecselések vízbázisú irónnal. Matricázását a kapott matricák alkotják, bár az nyilvánvaló, hogy az olasz gyártó, nem teljesen ismeri a magyar felségjelet! Mivel igyekeztem a múzeum hangulatot visszaadni, így a gépet(sőt a 21-est is) speciális, általam gyártott talpakra rögzítettem, sajnos felkerült az eredeti készlet törzs póttartálya is, ami nem jó, de utólag már nem tudtam lepiszkálni, bár be sikerült szereznem egy normálisat! A két szárny póttartályt egy állványra tettem a gép mellé! Azóta már bánom, hogy nem szereztem be egy normális R-24 sínt, mert a gép most nem a magyar használatossal van a „múzeumban”.

MiG-21BIS(OEZ)

A „cápetikét” saját magam készítettem el, úgy értem matrica csak a felségjelzés alatt értendő! A cápafogat, szemet, kiflottyanó „nyálat” és a kopoltyúkat saját magam, szabadkézzel ecsettel festettem, igaz az oldalszámot is(úgy is néz ki). A koszolása vízbázisú irónnal és festék maszatolással készültek! A talpak esetében ugyanaz történt, mint a 23-asnál!

Szu-22M3(KP)

Ez a gép is jó öreg darab, anno pesten vettem egy szegedi makettboltostól, mivel éppen pesten gyűjtötte a boltjába a cuccokat, és épp a Deák Modell Sport-ba mentem be, mikor összefutottunk(akkor még Budapest közelében éltem és dolgoztam), egyetlen darabjaként vettem meg. A Szu eredetileg ép festésűre készült, tetszett is nagyon, a 12-es oldalszámú magyarra festettem anno. Amikor azonban a dioráma ötlete felmerült, automatikusnak gondoltam őt is beletenni, s ehhez brutál munkát kellett csinálnom vele. A gép elkészítésénél sokat néztem a szolnoki 22-est, hogy milyen csúnyán el tud színeződni a gép az évek alatt. Ezt a néhány képsort figyelve kentem a maszatos kopott színeket a gépre, speciálisan kikeverve a színeket. Időközben a szárnyakat le kellett lógatnom, mivel elsőre majdnem egyenesen tettem a helyükre(anno nem tudtam neki nagyobb jelentőséget). Ennél a gépnél nem alkalmaztam a felbakolást, mert a Szu amúgy is elég magas gép, ráadásul addigra már türelmem sem volt hozzá, így a „süllyedő füves talajra” tettem. Ja, eredetileg egy Academy 21PF állt volna a helyén, azonban azt eladtam, így került hát ez a helyébe.

A DIORÁMA

Csak kiegészítőül írom a képekhez, hogy a létrák innen-onnan maradtak meg, ennél a jelenetnél nem számít, mi van ott, a lényeg, hogy a 23-ashoz még nem készült el egy létra sem, pedig tervben volt, ezért készült el az előtte bal oldalon lévő köves talaj imitálás is. Az is tervben volt, hogy még több ember sétálgasson, vagy éppen leüljön a padra, amit hurkapálcikából eszkábáltam. A földön álló emberke eredetileg egy fényképező gépet tartott volna a kezében, míg a másik fazon portrét áll! De még bármi megtörténhet, akár le is dózerolhatom egyik pillanatomban, mást gondolva ki. Mindezzel csak a fantáziámat szerettem volna megmutatni, hogy kinek tetszik kinek nem, nemtudom, nekem egyelőre igen! A talaj a kavicsos murvás helyen maga a parafa tábla anyaga, elég jónak bizonyult így, a füvet egy vasútmodellező „kollégától” vettem a teszveszen. Amikor minden elkészült, feltettem először a polc tetejére, aztán egy belső szekrénybe került, azóta ott áll 72-es 21-esek társaságában(előképként). Végül köszönetemet fejezném ki, hogy ezt a cikket is felírhattam ide, véleményeteket, tanácsaitokat szívesen fogadom…
Dioráma

Így néz ki a kész diorámám...
Dioráma
Dioráma-1

A másik oldalról való felvétel
Dioráma-1
Dioráma-2

Csak sorban: ez természetesen a 23-asról készült első felvétel
Dioráma-2
Dioráma-4

További részlet a 23-asról...
Dioráma-4
Dioráma-5

Távolabbról...
Dioráma-5
Dioráma-6

A futóakna és a szár "drótjai".
Dioráma-6
Dioráma-8

Orrfutó és csőhálózat imitálása dróttal...
Dioráma-8
Dioráma-9

Hátsó fertály
Dioráma-9
Dioráma-10

Kabintető elavulásai
Dioráma-10
Dioráma-11

Az általam utángyártott érzékelő antenna
Dioráma-11
Dioráma-12

Cápeti festése általam...ez tényleg nem matrica!
Dioráma-12
Dioráma-14

Kimaradt jobb oldali 23-as futós részlet
Dioráma-14
2011.11.19.
Utolsó módosítás: 2013.10.09.
Bozsik József (Szu-22), Algyő
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Neo954
2011.12.01. 07:28:47
Szia!
Először is engedd meg, hogy gratuláljak nagyon pofás dioráma lett.
Viszont a 23-asnak van egy nagy szépséghibája, mégpedig a főfutó alsó ajtajai fordítva vannak felragasztva!
Ezenkívül szép lett a gép, tetszik a szegecselés is !

Üdv.:Neo
voivod
2011.12.01. 16:40:59
gratula.nagyon tetszik a dio.Még hozzáfüznék egy dolgot,tekintsd meg az én adatlapomat ott vanak képek a Kassai muzeumbol.Ha arra járnál akkor térj be ott lehet tényleg repülögépeket megsimogatni.Üdv.
PüsiLaci
2011.12.01. 18:25:21
Szia,
Nagyon gratulálok hozzá, igen szép gépeket alkottál!
Szu-22
2011.12.02. 15:15:00
Sziasztok! Neo954: Köszönöm az észrevételt, nekem fel sem tűnt, pedig én is ismerem a gépet...! Voivod: Kassa, ha én arra járhatnék...bizony megfogdosnám! PüsiLaci, neked is köszönöm az értékelő szavakat, jólesett mindenkitől!
Üdv
hobbista
2011.12.04. 14:12:34
Sia!
Szép és ötletes a dio. A szegecsek imitálása mintha kicsit erős lenne, de Cápeti szája első osztályú.
cirmos
2013.11.08. 16:20:47
Szép együtt a hármas. Gratula!
HADvezér
2013.11.12. 07:38:49
Gratulálok az ötlethez, valóban jól mutat. Legközelebb keress meg matrica ügyben :)
üdv: HADvezér
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció