Kenworth W900 Custom Truck

Kenworth W900 Custom Truck

1:25, Revell
Pintér György - Múzeumi krimik Szeretném bemutatni nektek az első kamionom. Kezdettől fogva egy custom-showtruck volt a célom. Inkább az Amerikai típusok vonzanak, bár van pár Európai kivétel.
Az építést dobozból kezdtem, de sorra jöttek az ötleteim, hogy mivel lehetne szebbé jobbá tenni a kész makettet. 1mm-es sztirollapot vettem az átalakításokhoz. Az alvázba 6cm-es toldás került.Ehhez természetesen a kardántengelyt is hosszítani kellett. A motorháztetőn is sok átalakítás történt. A sárvédőkkel együtt, toldás került alulra. A fülke és a hálófülke is 1cm-es toldást kapott. A tetőspoiler is átalakult, hosszabb lett, mélyebbre nyúlik. A fülkék toldása miatt az akksitatók-fellépők és a tankok is ugyanennyivel kerültek lejjebb. A készletben található kipufogókat nem használtam fel, helyettük a gyűjtőcsőtől teljesen újat készítettem. Műanyag rúdból és alumíniumcsőből készültek. Az első lökhárító sem a készletből való, saját készítés. Egy ismerősöm javasolta, hogy vágjam ki a hűtőmaszkot, úgy szebb, élethűbb lesz. Megtettem és nem bántam meg. A rácsot alumínium szúnyoghálóból pótoltam, a függőleges merevítőket pedig rézdrótból. A hátsó traktus is látványos alakításon esett át. A sárvédőket 2mm-es hablemezből és 1mm-es sztirolból készítettem. A hátsó fényhíd szintén sztirol. A lámpák helyét 6-os fúróval mélyítettem ki. Alclad kezelés után elkészültek a foncsorok. Elé egy pirosra fényezett plexilap és egy fekete szitrollap került. A fülkében a kamion külső színeit alkalmaztam, minden festve van, nem matrica. Az alapozás során pár dolgot elbénáztam, ezt röstellem is. Már meglátszott a felületen a vastag alapozás. A fényezés során elejtettem a fülkét, ami természetesen a spoilerra esett, természetesen eltört. Itt gondoltam egy merészet és újra kezdtem az egészet. Értsd: lecsiszoltam teljesen simára a fülkét és újra megcsináltam a toldásokat, a tetőspoilert, az ajtókereteket 0,8-as drótból és pillanatragasztó segítségével. A szegecseket 0,8-as fúróval és húzott szállal oldottam meg. Újra alapozás majd fényezés. Az autóiparban használatos anyagokkal dolgozom. A fekete gyöngyházmetál Range Rover szín, a Narancsos piros pedig BMW egy választható speciális színe. Köztük ezüst csík. A lakk pedig 2K-s Spiess Hecker magasfényű autólakk. A kamrás fújás után a krómok következtek, melyek többsége alclad chrome bevonatot kapott. A kisebb alkatrészek és a felnik maradtak gyári krómozásúak.
Tudom, még van hova fejlődnöm, találkoztam buktatókkal, viszont nem vette el a kedvem, ellenkezőleg, meghozta azt. Ha picit távolabbról nézzük, és nem veszünk el a hibás részletekben (vagy olyanokban hogy nincs kábelezve stb...) szerintem egy szép kicsinyített óriásom lett. Egy tartálypótkocsit szántam mögé, e cikk írása közben készül el. Képeket arról is rakok fel.
Kenworth W900
Kenworth W900
01
01
02
02
03
03
04
04
05
05
06
06
07
07
08
08
09
09
10
10
11
11
12
12
13
13
14
14
15
15
16
16
17
17
18
18
19
19
20
20
21
21
22
22
23
23
24
24
25
25
26
26
27
27
28
28
29
29
32
32
33
33
34
34
35
35
36
36
2014.11.29.
Utolsó módosítás: 2014.12.31.
Malicsek András (Chargerman), Salzburg, Staßwalchen
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Levi
2014.11.29. 18:43:21
hali!!
Nagyon jó lett gratula!!
Üdv!!
T.Csaba
2015.01.26. 19:46:36
Brutál jó lett!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció