PPS-41

Száz ember közül, arra a kérdésre, hogy ismer-e szovjet géppisztoly típust, legalább 90 azt mondaná: Kalasnyikov. Lehet, hogy nem ismerné meg mind képen, pláne élőben (hál' Istennek!), de a nevét rengetegen tudják. Ha ugyanezeknek az embereknek azt mondanám: PPS-41, akkor vagy nagyra meresztett szemekkel néznének szembe, vagy elküldenének valamerre. Segítségül mondanám az ismert tévedést: "a dobtáras", néhány szemben a felismerés fénye tűnne fel. Bár ez a helyzet az utóbbi időben egy kicsit változni látszik. Több a II. világháborúval, Koreával, Vietnámmal foglalkozó számítógépes játék, virtuális fegyverraktáraikban is ott állnak a mindenféle sorozatlövő kézifegyverek. Köztük a címben szereplő is.

A sorozatlövés hosszú ideje foglalkoztatta a lőfegyverekkel foglalkozó katonákat, tervezőket. Már Leonardo da Vinci is gondolkozott egyfajta többcsövű seregbontón. Megbízhatóan az amerikai Maxim oldotta meg ezt a problémát. Ez a fegyver azonban nehéznek bizonyult. Állványostul 68 kiló volt, plusz a 10,3 kilós töltényrakaszok.
Az első ennél könnyebb (7,4 kg), csaknem egyszemélyes sorozatlövő fegyver (a második személy a tárakat cipelte!) a dán Madsen cég által, a cári orosz hadseregnek 1904-ben gyártott golyószóró volt. Ezt mindjárt ki is próbálhatták a japánok ellen vívott háborújukban. Érdekesség, hogy alapvetően a lovasság számára szerezték be, a gyalogság számára villa-állvánnyal csak később került gyártásra.

A géppisztolyra 1915-ig kellett várni a művelt emberiségnek, hogy még hatásosabban tudják pusztítani egymást. A Villar Perosa-t az olasz Abiel Betel Revelli alkotta meg. Első bevetéseit éppen a Monarchia magyar katonákat is bevető egységei ellen teljesítette az olasz fronton.

A szovjet Vörös Hadsereg 1939-ben háborút vívott az "országukat megtámadó", hatalmas túlerőben lévő "fehérfinn" hadakkal, amikor felmerült az igénye egy - a géppuskánál és az akkori golyószóróknál is - könnyebb, sorozatlövő fegyverre. A finnek ugyanis, viszonylag nagy számban alkalmaztak M 1931 géppisztolyokat fürge síjárőreiknél, és okoztak komoly veszteségeket tűzcsapásaikkal. Ezek több műszaki megoldását alkalmazták a PPD-40 és a PPS-41 megalkotásakor a szovjet tervezők. Persze nem állítom, hogy "koppintották" a megoldást, hisz az akkori sorozatlövő fegyverek jelentős részében ennek a súlyzáras megoldásnak különböző kialakításai szerepeltek. Itt egy megfelelően kialakított acéltömb "dugaszolja" el a lőporgázok útját, így azok csak a csőben, előre képesek mozogni, s viszik ki a lövedéket.

PPD-40, a szétszedett PPS és a súlyzár

Nos, ez a fegyver terjedt el a szovjet gyalogságnál, előbb géppisztolyos raj, majd szakasz erősítette a századok tűzerejét. Bár a használatban lévő puskákkal lőtávolság terén nem vehették fel a versenyt, de a tárkapacitás terén a géppisztolyé volt az előny. Billenő irányzéka 100, illetve 200 méterre volt kialakítva. Lőszere 7,62-es kaliberű pisztolylőszer. Ezekkel a lőszerekkel üzemelt a TT pisztoly is.
Hogy miért pont 7,62 mm? Az ősi orosz hosszmérték a vonás volt, ami 2,54 mm. Nos, ebből vettek hármat. Így született meg a második világháború első idejében emlegetett "háromvonásos" puska - apáink, nagyapáink Néphadseregben is használt "dicsőséges fegyvere", a hírhedt dióverő. Nos, a 7,62 alapvetően a keleti államok kézifegyver-űrmérete volt és az ma is. A különbség, hogy ezzel a kaliberrel mibe lehet betölteni: pisztolyba, karabélyba, puskába, azt a lőszer hossza határozta meg.

A 71 lőszert befogadó csigatár lehetővé tette a nagymennyiségű lőszert felhasználó épületharcokban való sikeres részvételt. Ez tehát csigatár, ahol spirálisan helyezkednek el a pisztolylőszerek. A helytelenül alkalmazott "dobtáras" elnevezés emiatt téves. Ott ugyanis sugárirányban helyezkednek el a lőszerek, lásd DP golyószóró. A világháború második szakaszában 30-as ívtárat is gyártottak hozzá.

Könnyített, behajtható válltámasszal hazánkban készítették a Honvéd Karhatalom ("pufajkások") számára egy változatát. Az alapfegyvert egészen a 60-as évek végéig a Munkásőrség használta. Egyszerű szerkezete és feltétlen megbízhatósága miatt nem egyszer német katonák is használták a szovjetekkel vívott harcokban. A különféle fegyveres konfliktusokban még a 80-as évek elején is előfordult, pl.: Angola és Mozambik bozótharcaiban is - akár mindkét oldalon, a vietnámi őserdőkben, az arab sivatagokban. Nevezték "locsoló"-nak, "borsszóró"-nak, "davajgitár"-nak, "szapora puská"-nak.

A rendkívül egyszerű szerkezetű fegyver kevés gondozást igényelt, jól bírta az időjárás viszontagságait, a mostoha körülményeket. Használói felróják neki a csőretöltött helyzetben való biztosítottság gyenge megoldását. A biztosító kar könnyen beakadt a ruházatba, ágakba, s így megszűnt a fegyver biztosított állapota. Beszélik, hogy biztosítatlan állapotban tusával jól a földhöz vágva, vagy leejtve, képes volt a teljes tár kilövésére további emberi beavatkozás nélkül. A többit el lehet képzelni!

Valódi háborús darab. Célszerű, könnyen kezelhető és karban tarható, olcsó. Igazából nem lehetett tovább fejleszteni. Volt belőle bőven, így a világháború után jutott a Szovjetunió minden szövetségesének. A testvéri szocialista államok hadseregeinek standard kézifegyvere volt, de mint említettem, került belőle a függetlenségükért küzdő gyarmati és nem-gyarmati népeknek, felszabadító szervezeteknek. 1956 októberétől egy jó ideig jellegzetes látványa volt a budapesti utcaképnek. Még a Time címlapjára is felkerült, az év embere portréval. Ja, az év embere ekkor az ismeretlen, magyar szabadságharcos volt. (Vajon 1975-ben a vietnámi szabaságharcos miért nem került címlapra egy Kalasnyikovval?)

Össz darabszámáról nincsenek adatok, de rengeteg készült belőle. Hazánkban is gyártottak egy variációt 48M. típusjelzéssel. Nagyon kevés adatom nem tette lehetővé, hogy az alapvető különbségeket kiderítsem.

PPS ívtárral, címlapon és munkásőrnél

Láttam néhány képet a PPS-el integető katonák vagy partizánok csoportjáról. Hát ez a fegyver nem integetésre készült. Össztömege töltve elérte az öt és fél kilót. Így ajtók betöréséhez, vagy fegyvertussal való tusakodáshoz is alkalmas eszköz volt.
Figurakészítőknek lehet fontos, hogy a helyretoló rugó kímélése miatt a fegyvert mindig csövével lefelé viselték a lövészek, hordhelyzetként. Érdekesség: ez a hordhelyzet maradt meg a teljesen más rendszerű AK-47-et használó Határőrségünknél.

Végezetül összehasonlítottam a kortárs, hasonló céllal használt fegyverekkel:

	űrméret	össztömeg (kg)	tárkapacitás (db)	lövedék kezdősebessége (m/s)
PPS-41 (SU)	7,62 mm	5,5	71	500
MP-40 (DR)	9 mm	4,7	32	381
Thompson (USA)	.45	5,37	20/30	282
39M Király (HUN)	9 mm	4,15*	40	450

* üres tárral
Kováts-nagy: A kézifegyverek típuskönyve, 1986 Bp, Zrínyi

Pintér György
Gersekaráti Makettépítő Kör