Renault FT-17

Az I. világháború alatt legelőször Anglia kísérletezett harckocsikkal, nekik is sikerült először működőképes tankokkal előrukkolniuk. A robosztus alakú angol lánctalpasok viszonylag nagy számban voltak jelen a nyugati hadszintéren, de a németek is később bevetették A7V típusjelzésű tankukat, amely szintén leginkább egy hatalmas konzervdobozra hasonlított. Az antanthatalmak páncélos hadviselésre szakosodott szakértői azonban felismerték, hogy a nehéz Mark harckocsik mellet könnyebb, gyorsabb járművekre is szükség lehet, és kisérleteztek is könnyebb típusokkal - ilyen volt pl. az angol Mark A Whippet. De az angolok mellet francia tervezők és szakértők is bekapcsolódtak a fejlesztésbe, és a tervezés eredményeként megszületett a Renault FT 17-es amely minden tekintetben jobb volt, mint a Whippet - ez volt a Renault gyár "FT" jezésű típusa (FT - faible tounage, azaz könnyű súlyú). A Renault FT a francia hadsereg legfontosabb tanktípusává vált az I. világháború alatt. Ami az érdemeit a legjobban tükrözi, az az, hogy még a II. világháború kitörése után is szolgált, általában rendfenntartókénet egy-egy városban, s az utolsó ilyen tankot 1988-ban semmisítették meg a szovjetek, az afgán-orosz háborúban. Az afgán harcosok a helyi hadtörténelmi múzemból lopták el, majd hosszú hetekig harcoltak vele a helyi hegyekben. Ennek a harckocsitípusnak a fő feladata a gyalogsági támogatás volt, és nem pedig az ellenség frontális letámadása. Nem arra tervezték, hogy ellenséges géppuskafészkeket, páncélozott járműveket semmisítsen meg.

A Renault gyárnak 1916-ban semmilyen tapasztalata nem volt a lánctalpas traktorok gyártásának terén, ennek ellenére elkészített bizonyos mennyiségű lánctalpas vontatót a francia tüzérség számára. A gyár vezetése jóval több érdeklődést tanúsított a könnyűharckocsik fejlesztése és gyártása iránt, mert ez nem igényelt olyan nagy ipari kapacitást, és elfogadta a francia főparancsnokság által felkínált lehetőséget a 4000 kg-os, 360 fokban elfordítható tornyú, géppuskával felfegyverzett lánctalpas megkonstruálására.
A tank fegyverzete az akkori viszonyokhoz képest jónak számított, hiszen vagy egy 8 mm-es géppuska, vagy pedig egy 37 mm-es Char Cannon típusú ágyúval volt felszerelve.

A Renault FT első prototípusai 1917 tavaszán jelentek meg, és a katonák már az első tesztek után megbizonyosodhattak a jármű kvalitásairól. A francia hadsereg akkori főparancsnoka, Henri Pétain, először 3500 darabot rendeltetett az FT-ből, később ezt a számot csaknem a 10000-re növelte. 1918 végéig kellett volna elkészíteni ezt a mennyiséget, de a Reanult képtelen lett volna egyedül megbirkózni a feladattal, és hamarosan több francia cég is bekapcsolódott a gyártásba - a Belleville, a Berliet, a SOMUA és a Delaunay gépgyárak közreműködésével kezdődött az FT gyártása.

A Renault FT harckocsi felépítése és szerkezete elég "dobozszerű" volt. Később a személygépkocsiknál és a könnyebb járművek építésénél önhordó alvázként vált híressé. Lényegében egy önjáró páncéldobozról volt szó, amely nitteléses eljárással összekapcsolt acéllemezekből állt. A lemezek vastagsága 6 és 22 mm között mozgott, ehhez a dobozhoz kapcsolódott a tank többi külső és belső szerkezeti eleme. A tank végére egy acélból készült "farkat" szereltek, ennek segitségével a gép 1,8 m szélességű lövészárkot tudott leküzdeni. A "doboz" elülső részében volt a sofőrállás, a középső részen a forgótorony kapott helyet, leghátul pedig a motor volt elhelyezve. A harckocsit kétszemélyesre tervezték, a sofőr az elülső kétrészes fedelű ajtón át szállt be, a toronyban helyet foglaló parancsnok pedig a torony hátsó oldalán levő csapóajtón. A korai harckocsik esetében a tervezők a kezelők kényelmére nem fordítottak különösebb figyelmet. A torony páncélzatának vastagsága 22 mm volt, és az FT volt az első harckocsi a világon, amely 360 fokban elfordítható parancsnoki kupolával rendelkezett. Hajtóműként egy Renault gyártmányú, 35 LE-s benzinmotort alkalmaztak. Ez a kis Renault mindössze 100 liter üzemagyagot volt képes szállítani magával, és ez 35 km megtételére volt elég. Az FT első sorozatai 8 mm-es Hotchkiss géppuskával voltak felfegyverezve. A tank 4800 db. géppuskatöltényt tudott szállitani.

Ezek az első szériák 1917 őszére keszültek el, de ekkorra a gyártási program nagyon lelassult, elsősorban azért, mert nem volt elég megfelelő minőségű acél a tornyok öntéséhez. Az év végéig a Renault csak 83 db. harckocsit adott át a hadseregnek. Ezek a Char Mitrailleuse Renault FT 17 típusnevet viselték. A tankot először 1918 májusában vetették harcba Foret de Retz-nél. Ekkorra az öntött torony problémája megoldhatatlannak bizonyult, és a gyártók nittelt, nyolcoldalú tornyokat terveztek a tankra, ami végül is lehetővé tette a sorozatgyártás felfuttatását. 1918 novemberéig 3177 darab készült el ebből a típusból, és amikor 1919 elejétől lassan elkezdtek érkezni a öntött acéltornyok, az ilyenekkel felszerelt FT-ket FT-18 néven rendszeresitették. 1921-re a francia hadseregnek 3728 FT harckocsija volt, ebből 2100 géppuskával, 1246 pedig 37 mm-es ágyúval volt felfegyverezve. 39-et kísérletileg 75 mm-es löveggel láttak el. Ez a sorozat nem került sorozatgyártásra.

A 37 mm-es ágyúval felszerelt harckocsik túlnyomó része már a második FT-generációhoz tartozott, amelynek típusneve Char Cannon Renault FT 17 volt. Ez a sorozat igazi exportslágerré vált az I. világháború után: Belgium, Brazília, Kanada, Kína, Csehszlovákia, Finnország, Görögország, Olaszország, Japán, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország, Anglia, az USA és a Szovjetunió hadseregei egyaránt használták, vagy eredeti, vagy kissé módosított változatban, más nevek alatt. A 37 mm-es ágyú a Puteaux gyár terméke volt, a tank lőszerkamrájában 200 repeszgránát, 25 páncéltörő gránát és 12 srapnelgránát fért el.
A löveg csőemelkedése +75^o és -10^o volt. A 75 mm-es, rövid csövű löveggel felszerelt Char Cannon Renault 75 S tulajdonképpen egy önjáró löveg volt. A lövegtornyot "megnyújtották" hátrafelé, hogy legyen elég hely a 75 mm- es löveg hátra hátrasiklási rendszerének és závárzatának. Char Renault Télégraphe Sun Fil néven parancsnoki változat is készült, ez torony helyett szögletes felépítménnyel volt felszerelve, amelyben egy nagyteljesítményű rádióadó kapott helyet. A huszas években a franciák folytatták az FT-vel való kísérletezést. 1924-25-ben elkészítettek néhány gumiból készült lánctalppal felszerelt példányt, és tesztelték is ezeket a gépeket. A gumitalpas tankok használhatónak mutatkoztak, alacsonyabb zajszintjük és jobb menettuljdonságaik voltak, mint a standard FT-knek, de soha nem került sor a sorozatgyártásukra.

1931-ben egy modernizációs program keretén belül a francia hadsereg összes FT 17-e és FT-18-a 7,5 mm-es Hotchkiss géppuskával és új 37 mm-es ágyúval lett felszerelve. A modernizált típus neve Char Mitrailleuse Renault FT 31 lett, ez a tank 400 páncéltörő lövedéket (a 37 mm-es ágyúhoz) és 4050 géppuskatöltényt szállított. Ezzel a programmal sem tudtak igazából a német tankokhoz felzárkózni. Egészen a II. világháború elejéig használatban maradt. A harckocsi pályafutásának 1940 májusában és júniusában a német invázió vetett véget; a Wehrmacht számos FT-t zsákmányolt, és Pzkpfw 18R 730(f) néven használta a kis Renaultokat.

A huszas évek elején a franciák kifejlesztettek a Renault FT-ből két olyan harckocsitípust, amelyeket soha nem rendszeresítettek a francia hadseregben, csak exportra készültek. Az egyik a Char NC 1 volt, a másik pedig a Char NC 2. A legnagyobb eltérés az NC 1 és az FT 17 között a páncélvastagság volt: az NC 1 frontális páncélzata 34 mm vastag, a jármű súlya pedig 8500 kg volt. 60 LE-s Renault motor hajtotta, 18 km/ó sebességgel. A fegyverzete ugyanolyan volt, mint az FT 17-nek. AZ NC 1-et Jugoszlávia és Japán vásárolta meg. A japánok Otsu Gata Sensa név alatt rendszeresitették. Az NC 2 még nehezebb volt, mint az NC 1 - a súlya elérte a 9500 kg-ot. Masszívabb lánctalpakkal és 75 LE-s motorral vol felszerelve, fegyverzete két darab 7,5 mm-es géppuskából állt. Az NC 2-eseket Görögország hadserege vette meg.
A Renault R-35-öst a 30-as évek közepén, az ősöreg I. világháborús Renault FT 17-esek felváltására tervezték. 1940-re közel 1600 darab épült a típusból, amely számszerűen a francia hadsereg legjelentősebb harckocsija volt, bár még így sem sikerült teljesen felváltania az FT 17-eseket. Az R-35 megfelelt a vele szemben támasztott elvárásoknak, de nem bizonyult a német páncélosok egyenrangú ellenfelének, különösen azért nem, mert a francia harckocsikat elaprózva, kis csoportokban vetették be a német páncélos csoportosítások ellen. Lövege még a legkönnyebb német harckocsik páncélzatát sem tudta átütni, és számos példányát egyszerűen hátrahagyta a személyzete az 1940 májusi francia visszavonulás során. A németek helyőrségi és kiképzési feladatokra használták az R-35-ösöket, számos példányt pedig tüzérségi vontatóként, lőszerszállító járműként és önjáró lövegek alvázaként vettek igénybe. A tornyát eltávolították, és mint a kisebbik változata, ő is védelmi feladatokat látott el.

A tankok bírálata:
A harckocsik tragikusan rossz szereplése Ypres-nél alátámasztotta a hadsereg egyik rangidős parancsnokának a véleményét:
"Egy: a harckocsik képtelenek leküzdeni a bonyolult terepet, kettő: a harcmező talajviszonyai mindig rosszak, három: a harckocsikat tehát nem lehet ott alkalmazni." A harckocsiparancsnokok, akik talán a legjobban tisztában voltak a harcjárműveik korlátaival, és adottságaival, tudták, hogy ha megfelelően alkalmazzák és a körülmények is kedvezőek, a harckocsik képesek megnyerni egy ütközetet. Azon a télen Cambari térségében bizonyították be az igazukat. Guderian is így vélekedett, a német páncélosok atyja: "A jövő háborúiban a páncélosok fogják játszani a döntő szerepet."

Epilógus
A Renault FT-17-es I. világháborús viszonylatban kiváló konstrukciónak számított, a háború után pedig számos országban ez a típus teremtette meg a páncélos haderő alapjait. Talán ez is volt annak az oka, hogy az 1940-es német támadás idején alig néhány száz ilyen kis páncélos állt a franciák oldalán, amiket hamar elfoglaltak a németek. Igazán bevetésre nem került, de a németek használták a párizsi felkelés idején. A gyártása viszonylag egyszerű volt, de szerkezetéből adódóan a jármű nem volt alkalmas lényegesebb modernizálásra. Az idő előrehaladtával egyre inkább lemaradt a nagyobb teljesítményű, stabilabb és kiforrottabb szerkezetű harckocsik mögött. Mindezek ellenére az FT volt az I. világháború legfontosabb francia harckocsija, és egészében véve az első használható könnyűharckocsi volt, amelyet megterveztek és legyártottak.

Hosszúság: 4,94 m
Szélesség: 1,74 m
Magasság: 2,14 m
Súly: 6,7 t
Legénység: 2 fő
Motor: 4 hengeres Renault, 39 LE
Sebesség: 7,8 km/h (úton)
Hatótávolság: 45-60 km
Páncélzat: 6,5-16 mm
Fegyverzet: 1 db 37 mm-es löveg, vagy 1 db Hotchkiss géppuska

Felhasznált irodalom:
www.shift.sk
Roger Ford: Világ híres harckocsijai
Sqardon Signal: Panzer Colors

Milley György