Takács Zoltán: Messerschmitt Me-108 "Taifun"

Messerschmitt Me-108 "Taifun"

Messerschmitt 1934-ben tért át a teljesen fémépítésre. Első ilyen jellegű alkotása az M 37 volt, amit az új RLM-terminológia szerint Bf-108-ra kereszteltek át. A típust aerodinamikai szempontból kedvező, zártkabinú utasrepülőgépként alkották meg az 1934-es Európa-körülrepülésre, ahol a leggyorsabb gép volt. Tulajdonképpen a Bf-108-at tekintjük a modern utasrepülőgépek prototípusának, amelynek szerkezeti kialakítása máig sem változott. Így hát nem csoda, hogy a Bf-108-at a világ több országában ma is kedvelt és teljes értékű utasrepülőgépként használják. Az akkori időkben a Bf-108 forradalmi volt. Rendelkezett minden modern eszközzel: réselt kormánylapokkal, ívelőlapokkal és behúzható futóművel. A tiszta fém héjszerkezet a borítás bevonását jelentette a fellépő erők felvételébe. Ebből a típusból 885 gépet építettek és használtak utas-, vagy később katonai összekötőgépként, illetve a Bf-109-esre való átképzéshez. A háború után még egy ideig folyt a gyártás (285 gép) a francia S.N.C.A. Nord-nál, mint Nord 1000 Pingouin. Említésre méltóak még a típussal elért eredmények: 2. és 4. helyezés az 1937-es nemzetközi "oázisrepülésen"; győzelem az 1938-as nemzetközi hoggar-i csillagtúrán; győzelem az 1938. júliusában Belgiumban megrendezett, nemzetközi Astrid királynő elnevezésű versenyen; az ugyancsak 1938. júliusában, Olaszországban megrendezett Raduno del Littrio 2. és 6. helyezése és győztese az 1938. augusztusi dinard-i, nemzetközi csillagtúrának. Ehhez jön még egy 1939. júliusában elért 9075 m-es magassági rekord. A Bf-108-nak három változata készült.

Messrschmitt Bf-108 A

1934-ben tervezett négyüléses utasgép-változat. Egy 250 LE-s Hirth 8 U motorral látták el, de kísérletképpen egy 220 LE-s Argus As 17 motorral is repült. Gyártását leállították a Bf-108 B miatt, ami szerkezetileg megegyezett vele.


Bf-108 A

Messerschmitt Bf-108 B

Argus As 10 C motorral felszerelt standardváltozat. Méreteiben kissé nagyobb volt a Bf-108 A-hoz képest és a csomagtéren voltak új ablakok is.


Bf-108 B

Típus: Egymotoros utasgép.
Szárny: Szabadonhordó alsószárny. Kétrészes tiszta fém szárny rövid középrésszel a törzshöz erősítve. Csavarodásgátló egyfőtartós felépítés. Féklapok a csűrők és a törzs között. Biztonsági réselt lapok a belépőél kétharmadán.
Törzs: Teljesen fém törzs ovális keresztmetszettel.
Vezérsíkok: Merőleges elrendezésű, kimerevített vezérsíkok teljesen fém szerkezettel. A kormánylapok fémvázára vászon van feszítve. Valamennyi kormány aerodinamikailag kiegyenlített. A vízszintes vezérsíkot merevítőrudak fogják a törzs oldalához.
Futómű: Merőleges kialakítású behúzható futómű. Olajhidraulikával fékezhető főkerekek a szabadonhordó, rugózott szárakon. A főfutókat kifelé a szárnyba lehet behúzni, ezt egy egyszerű csigaművön keresztül egy kurbli segítségével lehet elvégezni. Farokkerék.
Motor: Egy 240 LE-s Argus As 10 C léghűtéses, nyolchengeres, fordított V-motor. Kétágú, 2,35 m átmérőjű merev, vagy állítható fa légcsavar. 220 l-es üzemanyagkapacitás, 15,5 l kenőanyag.
Személyzet: Négy fő a zárt kabinban. Elöl-hátul két-két ülés egymás mellett, elöl kettőzött kormánnyal. Csomagtér a hátsó ülések mögött.

Messerschmitt Bf-108 C

1941-ben próbaképpen egy Bf-108 B sárkányt egy 400 LE-s Hirth HM 512-es motorral láttak el. A léghűtéses, tizenkéthengeres erőforrással és Argus típusú állítható légcsavarral felszerelt változatot jelölték Bf-108 C-ként.

fordította: Takács Zoltán
forrás: Kens-Nowarra: Die deutschen Flugzeuge

Vissza a listához