Takács Zoltán: Junkers Ju-89

Junkers Ju-89

A német légierő első vezérkari főnöke, Wever tábornok a kialakuló légistratégia ismeretében 1935-től követelte bevethető négymotoros bombázók létrehozását. Megbízásokat erőszakolt ki Dorniernek és Junkersnek, s 1936-ban már két Do-19 és két Ju-89 prototípus repült. Utóbbit Zindel mérnök szabadonhordó alsószárnyasnak tervezte és később konstrukciós alapul szolgált a Ju-90-es utaszállítóhoz. A szárnyak és a vezérsíkok a két típuson majdnem minden egységben megegyeztek, csupán a törzsön mutatkoztak nagyobb eltérések. A Ju-89 törzsének a katonai felhasználásból fakadóan belső terheket és lőállásokat - különösen a hátsót - kellett befogadnia, emiatt ez jóval vaskosabb volt. Az orr-rész teljesen üvegezve volt, akárcsak a pilótafülke teteje. A két prototípusnál, a Ju-89 V1-nél és a V2-nél, rendelkezésre álló motorok túl gyengék voltak, de egy erősebb motorral ellátott változat a szövetségesek későbbi fejlesztéseivel legalább egyenértékű lett volna. Ebben az összefüggésben érdekes tudni, hogy az amerikai Boeing B-17 Super Fortress - a második világháború alatt a szövetséges stratégiai légiflotta gerince - fejlesztése szintén 1935-től indult Boeing 299 jelzéssel. Mégis Wever tábornok 1936-os halála után az utódai az RLM-ben alulbecsülték a távolsági nehézbombázók jelentőségét, s megtiltották a Do-19 és a Ju-89 továbbfejlesztését. Ezeknek a hibás döntéseknek a súlya az angliai csata idején derült ki és ezt a csorbát már soha többé nem sikerült kiköszörülni.


Ju-89 V-1

Motor: Négy 620 LE-s Junkers Jumo 210 A folyadékhűtéses tizenkéthengeres motor. Háromtollú állítható fém légcsavarok.
Személyzet: Hat fő. Az orr-részben a pilóta, mellette a bombázólövész/lövész, mögöttük a rádiós. A hátsó részben három lövész.
Fegyverzet: Egy-egy 7,9 mm-es MG 15 a pilótafülke jobboldali szélvédőjének lencselafettáján (A-állás), a kézi mozgatású forgótornyokban a törzs tetején (B-állás) és alján (C-állás), valamint a farokban, a kupolában. 2500 kg bombateher a belső térben.

fordította: Takács Zoltán
forrás: Kens-Nowarra: Die deutschen Flugzeuge

Vissza a listához