Takács Zoltán: Heinkel He-177 "Greif"

Heinkel He-177 "Greif"

Németországban Wever tábornok halálával együtt a négymotoros bombázógép-fejlesztés is abbamaradt, ami a Do-19-cel és a Ju-89-cel olyan ígéretesen kezdődött. Wever halála után, 1935-ben csupán egy tanulmányfejlesztést vett át Heinkel. A megbízást azért a Heinkel-művek kapta, mivel egyrészt az RLM bombázógépek építésére jelölte ki, másrészt pedig tervezési okokból. Az előzőekben ismertetett He-119-esekben alkalmazták először szükségmegoldásként a két motorból egy egységgé összeépített "kettős motorokat", amelyekkel a nagyteljesítményű motorok hiányát próbálták megoldani Németországban. Az új bombázótól elvárt teljesítmények (600 km/h-s maximális és 500 km/h-s utazósebesség, 2000 kg-os terheléssel 3600 km, 1000 kg-ossal 6000 km hatótávolság) olyan magasak voltak, hogy ezeknek az új motoroknak a beépítésétől nagyon sokat vártak. A négy motor itt csak két gondolát, illetve légcsavart, tehát jelentős légellenállás-csökkenést jelentett, s ettől remélték ezeket a fantasztikus teljesítményeket. Hertel, aki az új, He-177 jelű bombázógép fejlesztését megkezdte, ugyancsak ezeknek az erőforrásoknak a beépítése mellett volt. 1938-ban, a He-177-es munkálatainak közepén kerekedett felül az RLM-en belül Udet ötlete egy kétmotoros zuhanóbombázóról, így a He-177-et is képessé kellett tenni a zuhanórepülésre. Ez az egy alapjában véve négymotoros típus esetében őrültségnek tűnő követelmény az általa okozott fejlesztési és építési késedelmek ellenére sem lett visszavonva 1944. közepéig. Mindenesetre ezáltal a kezdetben "túltenyésztett" gép egyenesen technikai kudarccá lett. Az első prototípust 1939. november 19-én repülte be Francke mérnök, a rechlini próbaállomás vezetője. Néhány nappal később jött a sorozatmegbízás, ami 1940 közepéig havi 120 gép gyártását irányozta elő. A gyártásra a Heinkel oranienburgi és a Weser Flugzeugbau üzemeit szemelték ki. Ezt a szerződést 1940. június 1-én lefújták és a havi mennyiséget három gépre csökkentették. 1940. októberének végén újfenn parancsba adták a nagyszéria-gyártást és leszállították az első példányokat a Luftwaffe részére. 1941. elején ezt a sorozatot le kellett állítani, mivel a gépek nem tettek eleget a kemény harci követelményeknek. Tervezéskor, hogy még az RLM kezdetben túl szigorú követelményeit is felülmúlják, ebbe a nehézbombázóba az addig csak a kicsi He-100-on kipróbált felületi hűtőket szánták, amelyeket alulméreteztek. A következmények kezdetben tisztázatlan szárnytörések voltak bevetéseken. 1941-ben a konstrukciót teljesen átdolgozták, a szárnyakat megerősítették, s elhagyták a felületi hűtést. De még a sárkány megerősítése és zuhanórepülő-képessé tétele után is - ami a nagy többletsúly révén észrevehető teljesítmény-csökkenéshez vezetett - a duplamotor maradt a gép Achilles-sarka. 1943-ig a Daimler-Benz-nek nem sikerült ezeket a motorokat olyan üzembiztossá tennie, hogy ne forduljon elő több motortűz. Pár óra után "elkenődött" szelepek és hajtórúdtörések voltak napirenden. Ennek ellenére 1942-től újra gyártották a típust, s a gyártás 1944. októberi leállításáig összesen 1094 darab készült belőle. Ebből 378 Oranienburgban, a Heinkel-nél, 716 pedig Neuendorfban készült, az Arado-nál, ebből mintegy 200 példány került a csapatokhoz. Az első gépek 1943-ban kerültek az első vonalba és tűntek fel a tengeralattjáró-támogatásban, majd 1944. kezdetétől az angol szárazföld elleni támadásokban. Míg a He-177 repülési tulajdonságai kimondottan jók voltak, a technikai hiányosságokat sosem tudták teljes mértékben orvosolni. A háború végén körülbelül 800 ezek közül a "vészmadarak" közül használatlanul és sértetlenül állt norvégiai reptereken és hullott ilyen állapotban az angolok kezébe. Ezek végzete az ócskavastelep lett.

Heinkel He-177 A-sorozat

Alapváltozat két duplamotorral, különböző alváltozatait gyártották sorozatban.

He-177 A-0

Előszéria-változat két 2700 LE-s Daimler-Benz DB 606 A/B kettős motorral, 4,50 m átmérőjű, négytollú VDM-légcsavarokkal. Ennél a változatnál az egész kilépőél, egészen a csűrőkig, Fowler-lapként lett kialakítva. A csűrők egy alsó és egy felső részből álltak, amelyek összezárt állapotban hagyományos csűrőként működtek. Szétnyitva a felső fél a szárny felső részének folytatásaként rögzítődött, míg az alsó fél Fowler-lapként a csűrőkormányzás feladatát látta el. A felhajtóerő-növekedés kiengedett lapokkal elérte a 20%-ot. A lapok működtetésekor két munkahenger automatikusan beállította a magassági kormányokat. A személyzet négy fő volt.


He-177 A-0

Fegyverzet: Egy 7,9 mm-es MG 81 az orr felső, illetve egy 20 mm-es MG FF az alsó részén, egy 13 mm-es MG 131 a háton, a távvezérlésű B-állásban, egy 7,9 mm-es duplacsövű MG 81 Z a C-állásban és egy 13 mm-es MG 131 a farokban. Háromrészes bombatér.

He-177 A-1

Az első szériaváltozat, amely kis számban a csapatokhoz került. A kissé megváltoztatott fegyverzettől eltekintve teljesen megegyezett a He-177 A-0-lal.

Fegyverzet: Egy 7,9 mm-es MG 81 az orr felső részén. Az alsó részbe lehetőség szerint egy 20 mm-es MG FF, vagy egy 30 mm-es MK 101 építhető be. Egy-egy 13 mm-es MG 131 a törzs feletti távirányítású B-állásban, a C-állásban és a farokállásban.

He-177 A-3

Az első sorozat, amelyet nagyobb számban szállítottak a Luftwaffé-nek. Az első 15 gép még 2700 LE-s DB 606 A/B-vel, míg míg minden további modell erősebb, 2950 LE felszállóteljesítményű DB 610 A/B-vel épült. A védőfegyverzet egy további toronnyan erősödött a törzs tetején. Ezáltal a bevetésen részt vevők száma hatra emelkedett. További felépítése megegyezett az A-1-ével.

Fegyverzet: Egy 7,9 mm-es MG 81 az orr felső, valamint egy 20 mm-es MG FF az alsó részében. Egy 13 mm-es kétcsövű MG 131 Z a forgatható B1-állásban, egy 13 mm-es MG 131 a forgatható B2-állásban, a C-állásban és a faroklövésznél.

He-177 A-4

A He-177 A-3 tervezett továbbfejlesztése a túlnyomásos kabinban elhelyezett négyfős személyzettel. Ezt a verziót átadták kidolgozásra Franciaországba, a Farman-nak, ahol He-274 magassági bombázóként fejlesztették tovább.

He-177 A-5

Utolsó nagysorozat-változat. A fő különbséget a He-177 A-3-tól a hagyományos csűrők, a csak a csűrők és a törzs között elhelyezett Fowler-lapok, illetve a magassági kormány trimmjének elhagyása jelentette. A He-177 A-5/U rendelkezett siklóbombák függesztéséhez szükséges berendezésekkel.


He-177 A-5/R 4

Típus: Négymotoros rövid-, közép-, és nagytávolságú bombázó, illetve tengeri távolsági feldeítő.
Szárny: Szabadonhordó középszárny. Háromrészes, egyfőtartós, teljesen fém szerkezet. Hidraulikus működtetésű Fowler-lapok a csűrők és a törzs között. A csűrőkön kétrészes trimmlapok, a belsőket rugó működteti, a külsőket a pilóta állíthatja be. Meleglevegős belépőél-jégtelenítés, a fűtést olajégőkkel oldották meg.
Törzs: Teljesen fém héjszekezetű törzs négy fő egységből. Az orr-rész teljesen üvegezett kabinként van kialakítva. Üvegezett farok.
Vezérsíkok: Szabadonhordó vezérsíkok teljesen fém szerkezettel. Egyfőtartós irányfelületek meleg levegővel fűtött belépőéllel. Valamennyi kormány két trimmlappal, az egyiket rugó müködteti, a másikat a pilótafülkéből lehet állítani.
Futómű: Hidraulikusan behúzható futómű. Mindkét főfutó két-két önálló száron elhelyezett kerékből áll. Ezek a futógondolák alá kapcsolódnak és a befelé, illetve kifelé húzódnak vissza a szárny elülső részébe. Az aknaajtók szintén hidraulikus működtetésűek. A farokkerék is hidraulikusan húzódik be a törzsbe. Ezt vészhelyzet esetén a faroklövész is kiengedheti egy csörlő segítségével.
Motor: Egy-egy Daimler-Benz DB 610 A (baloldali) és B (jobboldali) folyadékhűtéses huszonnégyhengeres motor, egyenként 2950 LE-vel. Minden egység két összekapcsolt és közös tengelyen dolgozó javított DB 605-öst foglal magába. Állandó fordulatú négytollú VDM-légcsavarok 4,50 m-es átmérővel. Maximálisan 12500 l üzemanyag négy törzs-, és négy szárnytartályban. A törzs-, és a belső szárnytartályok fémből készültek és öntömítő burkolatúak, a külső tartályok anyaga gumi. A törzsbe rövidtávú bevetésekre 5160 l, közepesekre 7610 l, hosszúakra 9610 l üzemanyagot töltöttek.
Személyzet: Hat fő, ebből négy az orrkabinban. Ezek a pilóta, a másodpilóta-bombázótiszt-orrlövész, a navigátor-rádiós-orrlövész és a távirányított B1-torony lövésze voltak. A törzs hátsó részében a személyzet többi tagjától elkülönítve volt a kézi működtetésű B2-torony lövésze és a faroklövész.
Fegyverzet: A védőfegyverzet a következőkből állt: az orr felső részén egy 7,9 mm-es MG 81 Z, az aljában egy 20 mm-es MG 151/20, a B1-, és a B2-tornyokban egy-egy kétcsövű 13 mm-es MG 131 Z, egy 13 mm-es MG 131 a C-állásban és egy 20 mm-es MG 151/20 a faroklőállásban. Legfeljebb 7200 kg bombateher a belső térben. A szokványos elrendezés 48 darab 70 kg-os, 10 darab 500 kg-os, 6 darab 1000 kg-os, vagy két darab 2500 kg-os bomba volt. Három külső függesztő Hs-293-as, Hs-294-es, vagy PC 1400 FX siklóbombák számára. Ezekből kettőt a szárnyak, egyet a törzs alatt hordozhattak, vagy elhelyezhettek két 1500 kg-os torpedót. Egyrészes bombatér.


He-177 A-5/R 6

He-177 A-7

Az A-5 egy példányban készült átépítése 36,60 m-re növelt fesztávolságú szárnyakkal a plussz üzemanyagtartályok elhelyezésére. Leszállás nélkül kellett volna Japánba repülnie, hogy ott licencben gyárthassák. A gépet 1946-ban, a nagy zsákmányszemlén állították ki.


He-177 A-7

Heinkel He-177 B-sorozat

1938. november 19-én, hosszú idővel az első He-177 prototípus megépítése előtt Heinkel - hogy felszámoljon mindenféle kockázatot az újfajta motorokkal kapcsolatban - indítványt nyújtott be az RLM-nek, hogy néhány prototípust négy darab hagyományos Jumo 211-gyel építsenek. A vezérkar ezt a javaslatot azzal a megjegyzéssel utasította el, hogy egy hagyományos négymotoros típust nem lehet zuhanórepülésbe vinni, ezért egy hasonló fejlesztést már elvből kizártak. Amikor később problémák adódtak a kettős motorok alacsony üzembiztonsága miatt, Heinkel elhatározta egy négymotoros gép elkészítését, mint magánfejlesztést, összehasonlítási céllal. Ez a változat a He-177 B-0 megjelölést kapta.

He-177 B-0


He-177 B-0

Négy darab 1200 LE-s Junkers Jumo 211 "szimpla" motorral, gyűrű alakú hűtővel és háromágú légcsavarral felszerelt prototípus. A gépet egy széria-A-3-asból építették át, amelynek sárkányát változatlanul hagyták. Ugyan a gép a próbákon valamivel szerényebb teljesítményeket mutatott, mint az elődje, de a repülésbiztonság jelentősen megnőtt. Mivel mind a négy motor ugyanabba az irányba forgott, a függőleges vezérsík megnövelése elkerülhetetlennek bizonyult. A megfelelő javításokkal, négy erősebb DB 603-as motor használatával sorozatváltozatot terveztek, amelyek közül a...

He-177 B-5

...a He-177 A-5 négymotoros megfelelője lett volna, a...

He-177 B-7

...pedig mint nagyhatótávolságú kivitel, a He-177 A-7 36,60 m-es szárnyait örökölte volna. További tervek voltak négy Jumo 222-es motor beépítéséről.

fordította: Takács Zoltán
forrás: Kens-Nowarra: Die deutschen Flugzeuge

Vissza a listához