Sci-Fi
Szász Róbert:   Tie Interceptor

Tie Interceptor
MPC/ERTL, 1:50

Tie Interceptor
FineMolds, 1:72

A Birodalom egyik legjobb vadászgépének tartott Tie Interceptor mindig is nagy fejtörést okozott a Szövetség vezetőinek. Az endori csata idején már felkészültek az új vadászgép semlegesítésére, legalábbis elméletben. Az A-szárnyúakat kifejezetten ellenük vetették be. Szövetségi elemzők szerint a veszteségek nagy része az új Tie-oknak volt köszönhető. Ez aggodalomra adott okot, mivel ekkor még csak elenyésző számú Interceptorral rendelkezett a Birodalom. Az Y- és B-szárnyúak szinte védtelenek voltak a hihetetlenül fürge gépekkel szemben. A túlélő X- és A-szárnyú pilóták is tisztelettel tekintettek ezután a Birodalom új jelképére. Wedge Antilles később számos alkalommal éles bevetésen is kipróbálta az Interceptort. A pajzsok és páncélzat teljes hiánya teljesen más harci technikákat követeltek tőle és csapatától (Lidérc osztag), néha csak a vakszerencsének volt köszönhető túlélésük. Az endori csata utáni birodalmi vezetők nagy hangsúlyt fektettek vadászaik védelmére és hatékony alkalmazására. A szűk pénzügyi keretek miatt az Interceptorok száma a legjobb időkben sem haladták meg a 20%-át a teljes vadászállománynak. Kitüntetéssel volt egyenértékű, ha valaki Interceptorral repülhetett. Ezek közül is a legjobbak alkották a Birodalom elit egységeit, akiknek már a látványától is megremegett a Szövetség pilótáinak keze. Ez még a Wedge Antilles által szervezett és vezetett Zsivány és Lidérc osztagra is igaz volt. Ezt kihasználva a birodalom elit egységei megkülönböztető jelzésekkel látták el gépeiket. Ezek közül is a leghíresebb az Antilles parancsnok sógora, Fel báró által vezetett 181-es vadászosztaga. A gépeiket vízszintes vörös sávokkal "díszítő" pilóták, egyes vélemények szerint, jobbak voltak a Szövetség Zsivány osztagának elitjeinél is.

A Tie Interceptorokat az első halálcsillag elpusztulása miatt hozták létre, Vader nagyúr hathatós közreműködésével. A külsőre inkább a hagyományos Tie-ra emlékeztető vadászgép az X-1-es prototípus (Darth Vader gépe) elektronikáját és hajtóművét kapta. A napelemtáblákat is újabb típusra cserélték. Ezek az új, jobb kilátást nyújtó forma mellett is képesek voltak kielégíteni a megnövekedett energiaigényt. Az új négyes lézerágyú-egységet az X-szárnyúaknál jól bevált elrendezést utánozva helyezték el. A Birodalom bukása utáni években néhány példányukat felszerelték pajzsokkal vagy hiperhajtóművel, de ezek a változtatások éppen az Interceptorok jó tulajdonságainak, a gyorsaságnak és manőverező képességnek a rovására mentek.

A makettek

Eddig csak a Birodalmat megtámadó gazdag kalózoknak és a titkos küldetésben lévő szövetségi pilótáknak volt elképzelése, mi lehet a végeredménye két Tie Interceptor harcának. Most újra a nagy öreg MPC/ERTL és a fiatal hi-tech technikákkal dolgozó FineMolds csap össze.

A dobozokat elnézve azt mondhatnánk, hogy az MPC a nyerő (szokásos Endor + Halálcsillag :), ámde a Finemolds az eredeti trilógia DVD megjelenésének ünnepére átöltöztette az Elfogóvadászát. A minden idők legszebb SW makett doboz díjat kiérdemlő alkotás szemet gyönyörködtető látvány.


Amint kinyitjuk a dobozokat, kiderül, hogy már a rajt előtt eldőlt a verseny. Az MPC Snap technikával összeépíthető makettje nem a szép részletekkel kívánta elkápráztatni a vásárlókat. A maketteket tüzetesen összehasonlítva azért észrevehetőek a hasonlóságok. Véleményem szerint a Finemolds mesterei vagy ugyanazokat a terveket nézegették vagy egy MPC makettet vettek alapul. Internetes források szerint az MPC már akkor elkészítette makettjét, amikor arról még nem is nagyon volt hivatalos információ. Ezért valószínűsíthető, hogy közeli rokonságban vannak. A fő különbség persze a méretarány. A Fine a szokásos 1:72-es, míg az MPC 1:50-es, ami kb. passzol az X-wing-jéhez. A másik nagy különbség a pilótafülke berendezései között van. A Fine a hagyományos Tie-al megegyező kabint ad a készlethez, míg az MPC egy inkább a mai vadászgépéhez hasonlót, oldalpanelekkel. Pilóta mindkettőhöz van, de az MPC inkább egy B-wing-ben mutatna jól. A Fine tökéletes. Az egyik legérdekesebb különbség viszont az MPC makett hátsó ablaka. A IV. epizódban jól látszik, hogy a birodalmi pilóták mögött egy ablak van, aminek a formája megegyezik a gép hátulján lévő fekete alakzattal. Én kezdettől fogva hiányoltam ezt az ablakot a Fine makettjeiről. Valahogy elfelejtődött a későbbiekben, így hiányzik a különféle leírásokból is. Pedig szerintem tök logikus a létezése.

A gömb alakú központi egység felülete az MPC-n szinte teljesen sima, amit nem árt korrigálni egy kis karcolgatással, és néhány fontos alkatrész is hiányzik róla, pld.: hajtóművek. :) A Fine-t szerintem nem érdemes bolygatni, az úgy jó, ahogy van. A Fine egy érdekes megoldást választott a makett végső elhelyezésére. Ahelyett, hogy a megszokott állványszerűséget adná hozzá, amin úgy nézne ki, mintha repülne, egy rácsszerkezetű dokkolót ad, ami persze nem pont olyan, mint az "eredeti", de kétségtelenül jól mutat. Az MPC a szokásos gömbös végű talpat adja, amin kedvünkre beállíthatjuk a repülési pozíciót. Ezen kívül kapunk hozzá leszállótalpakat, ami szerintem a legnagyobb ökörség, amit valaha kitaláltak a tengerentúlon. Repülési helyzetben elvileg behúzzák a hasuk alá, de az életben nem láttam olyan képet a filmben, ahol ez látszik is. Igazából egy állványzaton lógnak, mint a szőlőfürtök és a pilóták felülről szállnak be egy függőfolyosóról. A másik bibi ezzel az izével az, hogy a kb. 1:35-ös Tie Advanced-hez adott talpak sokkal kisebbek. Egyébként mindegy, én a világ minden kincséért se raknám rá azt a förtelmet. :)

A Fine ad pár matricát, pld.: a pilóta sisakjára a birodalmi jelzést, amit - ha egyszer összeraktuk a makettet - soha többé nem fogunk látni, és kapunk maszkokat az üveg alkatrészek festéséhez!! Az MPC nem ad semmit (nem is nagyon kell). A Fine egyik érdekes újítása, hogy a makett anyagának a színét úgy választja, hogy az minimális festéssel is jól mutasson. Ez főleg a kezdők számára jó hír.

Összességében mindkét makettnek vannak hiányosságai, de a Fine-nak kevesebb. Az MPC viszont nagyobb. :)

Az erő legyen veletek!

Szász Róbert