A Tigris ugrani készül

Régóta szerettem volna már megépíteni a Mirage család kakukktojásának számító F.1-es repülőgépet. A helyi Tesco-ban elvétve előfordult ugyan a Heller által kiadott vadász, illetve felderítő változat, de én inkább a Hasegawa készletét választottam, amelyet a Fabulistól rendeltem még az első akcióban. (Azóta olcsóbb lett!) Igaz, a Hasegawa A-6A Corsair-II kitje, amelyet korábban építettem össze, nem adott nagy okot az optimizmusra.

A dobozt felbontva megnyugtatott a látvány. Nem számítottam persze extra dolgokra, de a készlet korához képest szép felületet, vékony, kiemelkedő panelvonalakat találtam. Viszonylag kevés sorja volt az alkatrészeken, beszívódási nyomokkal nem találkoztam. A matricaválaszték hamar eldöntötte, hogy melyik festési variációt is készítem majd el. Mivel a három lehetőség mindegyike ugyanazon kékesszürke-ezüstszürke alapszínű gépet kínálta, a tigriscsíkokkal díszített vezérsík lett a nyerő.

Az építést természetesen a kabinnal kezdtem én is. Nem volt túlságosan bonyolult a dolog, a műszerfalhoz és az oldalkonzolokhoz matricákat kapunk, a pilótaülést kozmetikázhatjuk a katapultfogantyúkkal és az övekkel. Én vékony rézkábelből hajlítottam a fogantyút, ezt pillanatragasztóval rögzítettem az ülésbe fúrt apró lyukakba. A furatkészítéshez itt is és a tözsféklapok furatainál is öntőkeret-darabba ragasztott vékony fúrószárakat használtam. Az öveket világoskék szigetelőszalagból szerettem volna elkészíteni, de ilyet égen-földön nem találtam, ezért világoskék kábelburkolatból szeltem nagyon vékony csíkokat. Nem tökéletes megoldás, meglehetősen nehéz ilyen szűk helyen hajlítgatni és rögzíteni. (Az ülést csak a legvégén ragasztottam be a kabinteknőbe.)

A kabin összeállítása és festése után összeillesztettem a két törzsfelet és a szárnyakat. Az orr-részbe némi horgászólmot kell elhelyeznünk, hogy ne üljön fenékre a kész makettünk. Az én módszerem a következő: az ólomgolyót, vagy az ólompálcából levágott darabot gyertyaviasszal rögzítem a helyére. Az égő gyertyáról lecsöppenő viasz tökéletesen megtapad a műanyagon és fixen rögzíti a súlyt! A vízszintes vezérsíkok, hogy ne akadályozzák a festést, szintén csak a legvégén kerültek beragasztásra. A Mirage családra jellemző beömlőket két darabból rakhatjuk össze, a belső részt az összeállítási utasításnak megfelelően előre le kell festenünk. Az összeillesztett főbb alkatrészeknél néhány helyen tömíteni kellett. Így a szárnyak és a törzs csatlakozásánál, valamint a tözsfelek alsó részénél volt szükség Neoflexes beavatkozásra. A csiszoláshoz bevetettem két körömpolírozáshoz forgalmazott eszközt is, gyakorlatilag tükörfényes felületet lehet elérni a legfinomabb fokozattal. A pitot-csövet levékonyítottam és a gépágyúk helyét felfúrtam az előbb említett szerszámaimmal.

A festést a Humbrol alapozójával kezdtem. Ezt követően szigetelőszalag segítségével berajzoltam a felső és az alsó részt elválasztó határvonalat. A felső részt festettem először, Humbrol 144-essel. Az alsó részt először a Model Master (1781) ezüstjével festettem, de az nagyon csillogó lett. Megpróbáltam Humbrol 127-es szürkével keverni az ezüstöt, de nem lett tökéletes az összhatás így sem, ezért végül az MM alumíniumát választottam. A különálló alkatrészeket, mint a futóműakna fedeleit, a vízszintes vezérsíkokat és a tözsféklapokat szintén ekkor festettem le. A függőleges vezérsíkot és az alsó segédvezérsíkokat először sárgára (Humbrol 24) festettem, majd száradás után a fekete csíkokat ecseteltem fel. Rövid száradás után hígítós ecsettel az éles kontúrokat elmostam. Feketére festettem az orrkúpot, valamint a kabin előtti tükröződésgátló részt is. A matricázáshoz a felső részt fényes Revell lakkal ecseteltem. A matricák elég vastagok ugyan, de legalább jól tapadnak. Elhelyezésükhöz az összeállítási útmutatón kívül jó hasznát vettem a Top Gun egy korábbi számának is.

A felületek visszamattításához több rétegben Revell lakkot használtam, sajnos a visszatérő problémám ismét jelentkezett. Egyszerűen nem akart megszáradni a Revell matt lakja, pedig alaposan higítottam.

Felhelyeztem az apróbb alkatrészeket, drótból pótoltam az orr rész érzékelőit. A futómű beállításánál igencsak oda kell figyelni. A jellegzetes főfutók szimmetrikus beállításához nem kevés türelem kellett. A törzsféklapokat nyitott helyzetben is rögzíteni lehet, de én egy olyan fényképet sem találtam, ahol ezek parkoló helyzetben kint lettek volna. Közbenső megoldásként, mivel csukva nem illeszkednek a helyükre, egy minimális nyitást engedélyeztem.

A készlethez mellékeltek egy beszállólétrát, valamint egy álló pilótafigurát is. Ezeket az útmutató alapján lefestettem. Függesztményként a szárnyvégekre Magic R-550-es, a szárny alatti tartókra R-530-as légiharcrakétákat, a törzs alá póttartályt kapunk. Akik látták már kész gépeimet, azok tapasztalhatták, hogy én "tökig" fegyverben szoktam elkészíteni azokat. Nem az a célom persze, hogy a pusztítást istenítsem, de álszemérem nélkül vállalom, hogy ezeket a gépeket bizony nem sétarepülésre gyártották.

Visszatérve a pilótafigurához, már a legelejétől valamilyen kis diorámában szerettem volna elhelyezni a gépet. Az alapot kollégám esztergálta fából, a reptér betonja kartonpapírból készült, amit festés után pasztellkrétával koszoltam. A kisegítő személyzet II. világháborús német szerelők átfaragásával készült. A kerékkitámasztó ékeket és a tűzoltópalackokat öntőkeretdarabokból és rézdrótból alakítottam ki.
A repülőgépet és a többi egységet pillanatragasztóval rögzítettem a végső helyükre.

Köszönetet mondok Papp Leventének (Levi) és Szabó Ákosnak önzetlen segítségükért, és türelmükért, amellyel rengeteg információhoz, fényképhez jutattak, valamint Hajdú Istvánnak a szerelőfigurákért.

Szekér Géza