Sci-Fi
Kúnos Miklós   makett

U47 Type VIIB - Günther Prien
Revell, 1:125

Rövid összefoglaló

Az U47-es típusú német tengeralattjáróból 1936-1940 között 24 db épült. A sorozatos fejlesztések alatt 3 altípusa alakult ki: VIIA, VIIB és VIIC.

Igen hamar fény derült a VIIA típus több hátrányára (csekély üzemanyag-tartalék, ezáltal rövid hatótávolság). Ennek kiküszöbölésére a VIIB már kiegészítő külső tartállyal 33 tonna üzemanyag-többletet tudott magával vinni, ezáltal 2500 mérfölddel meghosszabbítva a hatótávolságot. A hajótest az A-variánshoz képest 2,1 méterrel volt hosszabb, és a merüléshez beépített tartályok méreteit is megnövelték. Ezen kívül némileg gyorsabb gépeket kapott, mint a VIIA, ezzel is növelve a hajó fürgeségét. Fegyverzete is változott a VIIA-hoz képest, 5 torpedóvető-csövet építettek be: négyet az orrba, egyet pedig a hajófarba.
A típus legkomolyabb tervezési hiányossága a levegőztető nyílások elégtelen száma és nem megfelelő elhelyezése volt, amelyet különböző külső levegőztető berendezések segítségével igyekeztek pótolni, mérsékelt sikerrel - így a hajó ezen rendszerét a VIIC osztály típusain már jelentősen átalakították.

VIIB-vel olyan híres parancsnokok harcoltak, mint Kretschmer (U-99), Prien (U-47) és Schepke (U-100).

Technikai adatok
Vízkiszorítás (tonna): 753 (felszínen) - 857 (lemerülve) - 1040 (harcra készen)
Hossz (m): 66,50
Szélesség (m): 6,16
Merülés (m): 4,74
Magasság (m): 9,50
Teljesítmény (LE): 3200 (felszínen) - 750 (lemerülve)
Sebesség (csomó): 17,8 (felszínen) - 8,0 (lemerülve)
Hatótávolság (mérföld/csomó): 8700/10 (felszínen) - 90/4 (lemerülve)
Fegyverzet: Torpedó: 14 db - 4/1 (orr / far-cső)
Akna: 26 TMA
Fedélzeti ágyú: 88 mm/L45
Személyzet: 42-46 fő
Maximális merülés: körülbelül 220 m

U47 - Günther Prien

Vízrebocsátás: 1937. február 27. - Germaniawerft AG, Kiel
Szolgálatba állítás: 1938. december 17.
Parancsnok: 1938. december - 1941. március Günther Prien korvettkapitány (1908. Január 16. - 1941. március 7.)
Eredmények: 10 bevetésen elsüllyesztve 31 hajó, megrongálva 5 hajó, (köztük 1939. október 14-én elsüllyesztette a brit Royal Oak csatahajót, 1940. július 2-án pedig megtorpedózta az Arandora Star felfegyverzett kereskedelmi gőzöst).
Konvoj-csaták: SC-2, HX-72, HX-79, HX-90, OB-29


Germaniawerft AG Kiel (balra), Günther Prien (jobbra)

Az U-47 és Günther Prien bevetései:
 Indulás Érkezés  
1. 1939. aug. 19. Kiel1939. szept. 15. Kiel bevetés
2. 1939. okt. 8. Kiel1939. okt. 17. Wilhelmshaven bevetés
3. 1939. okt. 20. Wilhelmshaven1939. okt. 21. Kiel 
4. 1939. nov. 16. Kiel1939. dec. 18. Kiel bevetés
5. 1940. febr.29. Kiel1940. márc. 5. Wilhelmshaven 
6. 1940. márc. 11. Wilhelmshaven1940. márc. 29. Wilhelmshaven bevetés
7. 1940. ápr. 3. Wilhelmshaven1940. ápr. 26. Kiel bevetés
8. 1940. jún. 3. Kiel1940. júl. 6. Kiel bevetés
9. 1940. aug. 27. Kiel1940. szept. 25. Lorient bevetés
10. 1940. okt. 14. Lorient1940. okt. 23. Lorient bevetés
11. 1940. nov. 3. Lorient1940.dec. 6. Lorient bevetés
12. 1941. febr.20. Lorient1941.márc. 7. elsüllyedt bevetés

A legemlékezetesebb bevetés

U-47 elhagyta Kiel kikötőjét 1939. október 8-án. A tornyon még a régi emblémája van, ezt váltotta fel visszatérte után a "Fújtató bika".
Az U-47 október 13-án érte el az Orkney-szigeteket. Itt kapta meg a BdU morze-üzenetét, amely kiadta a parancsot az akció végrehajtására.
Estére a hajó már a part közelében haladt. Jól láthatóvá váltak a tengeri zárat alkotó, mesterséges zátonyként elsüllyesztett hajók roncsai. Prien a toronyban állt, távcsővel kutatta a partvidéket - egy gépkocsi felvillanó reflektorait kereste. Nem sokkal később rálelt a jelre: a hajó megállt, néhány tengerész a partra evezett, és a fedélzetre szállították Alfréd Wehring ügynököt. Az Abwehr embere további fontos információkat adott át a kapitánynak, és megjegyezte, hogy nem éppen a legjobb időpontban kerítettek sort az akcióra, miután a flotta java kifutott, és a kikötőben alig néhány ellenséges egység található.

Október 17-e hajnalán az U-47 már Scapa Flow mellett volt. Prien parancsot adott a merülésre. A legénység elárasztotta a ballaszttartályokat, a búvárnaszád pedig 90 méter mélységre merült. Prien általános pihenőt rendelt el, csak a szolgálatban lévő legénység volt aktív, mindenki más nyugovóra tért, hogy az akció megkezdésekor pihentek legyenek, ezáltal is növelve a siker esélyeit. Az U-47 késő délutánra készen állt rá, hogy végrehajtsa a tengeri hadviselés történetének egyik legvakmerőbb küldetését.


Prien a fedélzeten

Prien 19.00-kor adott parancsot az indulásra. A Hóim Sound felé vezető úton mindössze egyetlen kellemetlenség zavarta meg a tengeralattjárót. Már Rose Ness közelében jártak, mikor a megfigyelők ellenséges hajót észleltek, így 23.17-kor Prien parancsot adott a merülésre. Az U-47 a felszín alatt, észrevétlenül haladt el az öreg teher-gőzös mellett, majd újfent felemelkedett. Éjfél előtt elérték a Hóim Soundnál lévő átjárót. Prien felmérte az előttük lévő torlaszok alkotta védőrendszert, és némi elégedetlenséggel vette tudomásul, hogy a vártnál némileg erősebb áramlás miatt csak a tervezettnél nagyobb sebességgel tudnak áthatolni a mesterséges zátonyok rendszerén.
Az U-47 növelte sebességét, és behatolt a mintegy 15 méter széles átjáróba. Prien megpróbálta középen tartani a búvárnaszádot, ám egy váratlan áramlás elsodorta a tengeralattjárót, és az U-47 orra beakadt egy elsüllyesztett hajó horgonyláncába. A kapitány azonban nem vesztette el lélekjelenlétét: "Bal gép állj! Jobb gép lassan hátra!" - hangzott a parancs, a búvárnaszád pedig szépen kifarolt a csapdából. Ugyan a tengeralattjáró hasa egy ízben súrolta a tenger fenekét, és a hajó hátsó traktusa is nekikoccant egy akadálynak, Prien átvezette a tengeralattjárót az alig 15 méter széles folyosón, amelyet elsüllyesztett roncsok határoltak.

A következő bejegyzést, amely a hajónaplóba került, már az öbölben vetette papírra Prien. "Scapa Flowban vagyunk. Itt minden sötét, az egész öböl jól átlátható, Cava-tól délre semmi sem horgonyoz. Közelebb megyek." Az U-47 lassan, óvatosan bejárta a kikötőt, majd északnak fordult, abban bízva, hogy a jelentett egységek a támaszpont túlsó végében horgonyoznak. A tengeralattjáró egyre közeledett a kijelölt területhez, majd Prien azonosította a célpontokat: két csatahajót, illetve számos rombolót észlelt, a felderítés által jelzett repülőgép-hordozót azonban nem lelte. Két lehetősége volt: tovább kutatni, vagy támadást indítani. Prien megállította a tengeralattjárót, és kiválasztotta a célpontokat: úgy döntött, hogy a hajóhoz közelebb horgonyzó, mintegy 3000 méterre elhelyezkedő egységeket torpedózza meg. Günther Kiadta a támadásra felszólító parancsot, a legénység pedig elindította a torpedókat. A torpedóparancsnok négy torpedót indított, ám az egyik beszorult a csőbe. A torpedók 00.58-kor hagyták el a vetőcsöveket. Az U-47 ekkor észak felé fordult, hogy a hajó farába szerelt vetőcsövekből is támadhassa a célpontokat. Az első torpedó 01.01-kor csapódott be a brit csatahajóba. A detonációt azonban nem követték újabb robbanások: valószínűsíthető volt, hogy a gyújtószerkezet mondta fel a szolgálatot. Prien újfent tüzet vezényelt.
Három perccel később hangos robbanások sorozata hallatszott, és hatalmas tűzoszlop emelkedett az éjszakai égboltra, bevilágítva a kikötőt. A célpont sűrű, fekete füstöt eresztett, majd lassan megdőlt, és alámerült a hullámsírba. Nem sokkal később újabb találat mutatkozott, egy távolabb lévő rombolót talált el az egyik torpedó. A támaszpont közben felbolydult: az öbölben horgonyzó hajókon sorra gyulladtak ki a fények, mindenhonnan kiabálás hallatszott, megszólaltak a parti őrség szirénái, a kikötőt átszelő utakon pedig gépkocsik fényszórói rohantak. Az U-47 ekkor már alig 200 méterre úszott a parttól, vetőcsövei üresek voltak, egy alattomos áramlás pedig egyre beljebb sodorta a hajót a kikötőbe. Prien úgy döntött, hogy nem kockáztatja a legénység és a hajó épségét, és kereket old a helyszínről. "Egy csatahajó elsüllyesztve, egy további megsérült, három üresre lőttünk. Megkezdem a kifutást." - áll a hajónaplóban. A kapitány kiadta a parancsot a kormányosnak: irány dél.
Az U-47 szerencsésen megúszta a vakmerő támadást, de még előtte állt egy nemkülönben nehéz feladat: át kellett navigálni a támaszpontot körülvevő tengeri záron. Az elsüllyesztett hajókból álló zátonyok bonyolult rendszere alaposan megnehezítette a kormányos dolgát, ám végül csak sikerült átvezetnie a hajót az akadályok útvesztőjén. Még az utolsó pillanat is tartogatott kellemetlen meglepetést: az U-47 már majdnem kiért a veszélyes területről, mikor egy meredek móló bukkant fel, egyenesen a hajó orra előtt. A kormányos csak gyors, erőteljes kormánymozdulattal tudott kitérni: a búvárnaszád az oldalára billent, és kevés híján nekisodródott a mólónak, de végül sikerült kitérnie az ütközés elől. "Erős kormánymanőver és 02.15-kor ismét szabadok vagyunk, csak egy könnyű sérülés van." - mondja a hajónapló bejegyzése. Az U-47 kiért Scapa Flow kikötőjéből, és nagy sebességgel távolodni kezdett.

A Home Fleet egységei eközben egymás után vonták fel a horgonyt, és indultak a támadó után. Vízibombák robbantak és ágyúk dörögtek, de az U-hajó ekkor már messze maga mögött hagyta a brit haditengerészet megkésve reagáló egységeit.
Az U-47, amint az később kiderült, elsüllyesztette a Home Fleet egyik büszkeségét, a 29.150 tonnás HMS Royal Oak csatahajót, és megrongálta a HMS Iron Duke egységet, amely olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy két nappal később egy közelben becsapódó bomba hatására elsüllyedt. (Bár az U-47-ről kilőtt torpedó a mágneses gyújtószerkezet hibája miatt nem robbant fel, a hajótest páncéllemezeinek az illesztései a becsapódás következtében meggyengültek, így később már egy kisebb detonáció is hatalmas léket nyitott a hajótesten.)
Szemtanúk beszámolói alapján valószínűsíthető, hogy az U-47 búvárnaszádról indított torpedók még egy hajót megrongáltak - a HMS Pegasus sérülését azonban, miként a HMS Iron Duke-t ért találatot, soha nem ismerték el hivatalosan a britek. A Scapa Flow elleni rajtaütés valódi súlyát mégsem a megrázó anyagi, inkább az elborzasztó személyi veszteségek adták ki: körülbelül 833 brit tengerész vesztette életét a támadás következtében.


HMS Royal Oak

Prien és az U-47 legénysége díszebéden Hitlernél

Az U-47 1939. október 17-én 11.44 órakor futott be Wilhelmshavenbe, ahol hatalmas ünnepléssel fogadták. A hajó teljes legénysége meghívást kapott Berlinbe, ahol Hitler üdvözölte őket. A lapok vezércikkekben számoltak be a fegyvertényről, Günther Prien - a tengeralattjáró fegyvernem katonái közül elsőként - személyesen Hitlertől vehette át a Lovagkeresztet, az U-47 teljes legénysége pedig Másodosztályú Vaskereszttel lett kitüntetve. A tengeralattjáró flotta katonái új névvel ruházták fel Günther Prient: a kapitányt ettől kezdve Scapa Flow Bikája néven emlegették. És hogy teljessé tegyék a diadalt, a személyzet által az U-47 tornyára felkerült a legendássá vált egyéni jelzés, a fehérrel festett fújtató bika.


A régi embléma (balra) és a fújtató bika (jobbra)

A brit admiralitáson ellenben korántsem volt ilyen bizakodó a hangulat. A hadvezetés hírzárlatot rendelt el, majd, miután már nem odázhatták tovább a hivatalos bejelentést, az információ jelentős részét visszatartották: csak és kizárólag a HMS Royal Oak elvesztését ismerték el, a másik két hajóról, illetve a személyi veszteségek tényleges mértékéről mélyen hallgattak. A szigetország közvéleménye, bár csak korlátozott információhoz jutott, felháborodva fogadta a német rajtaütés hírét, a sajtó szinte pellengérre állította a haditengerészet vezérkarát. A büszke brit hadiflottát még sohasem alázták meg ennyire. A Scapa Flow ellen végrehajtott akció rádöbbentette az admiralitást, hogy jóvátehetetlen hibát vétettek, mikor alábecsülték a német tengeralattjáró-flotta lehetőségeit.


Prien es Hitler (balra), a legénység (jobbra)

A végzet

1941. február 27-én egy brit konvoj támadása során a BdU-Op. parancsára egy izland-közeli tengeri térségbe rendelték többek közt a tengeralattjárót is. 1941. március 6-án reggel Prien megpillantotta a brit OB-29 jelű konvojt, majd március 7-én reggel 04.54-kor leadta utolsó rádiójelentését, majd a kapcsolat megszakadt, és az U-47 eltűnt. Prient március 1-jével korvettkapitánnyá léptették elő, majd a Grossdeutschland Rundfunk közölte a világgal, hogy Günther Prien korvettkapitány és legénysége utolsó harci bevetéséről nem tért vissza.
1945-ben a brit adatok alapján vált ismertté, hogy a Volverine romboló 1941. március 8-án 05.18 órakor a viharos vízen észlelt egy felmerülő tengeralattjárót, megkísérelte legázolni, de az alámerült, mire 05.22-kor három vízibombát dobott le, és a tengeralattjáró hatalmas víz alatti robbanással végleg eltűnt. Ez az U-47 volt, amely egész legénységével az Atlanti-óceán mélyén nyugszik azóta is. Prien a legnépszerűbb és a legsikeresebb parancsnokok közé tartozott, több mint 200 ezer tonna ellenséges hajóteret süllyesztett el.


A végzetes merülő akna

Források:
www.uboat.net
www.mszp007.hu (itt 6 témában lehet olvasni a II Világháborúról.)
Günther Prien: Tengerek szürke farkasa (Mein Weg nach Scapa Flow), Szelle 1995

...és a modellről pár szó

A modell a megszokott módon készült, sorjázás, csiszolás, ragasztás, és festés. Bár meg kell jegyeznem, hogy borzasztó minőségű volt. Iszonyatosan sorjás volt szinte minden alkatrész és a fő elemek pedig pontatlanok voltak. Rengeteget szenvedtem, míg a végére jutottam. Mire a megközelítőleg 1,5 centiméteres figurákhoz értem, már annyira elment a kedvem a rengeteg sorjázástól és csiszolástól, hogy ezek egy kicsit elnagyoltak lettek.
De miután a leszabatott üveglapokat összeragasztottam és egy megfelelő fenyő alapra elhelyeztem a kész művet, a végeredménnyel végül is elégedett vagyok. Jól mutat a polcon.

A következő áldozat egy Submarine Type XXI U 2540 szintén nyitott változat és szintén a Revell-től. Természetesen az volt az első, hogy kibontottam és megnéztem a minőségét. Ez azonban úgy tűnik megfelelő kidolgozottságú... de ez legyen egy másik történet.

Kúnos Miklós