Vándor Károly: Légierő társbérletben
Pintér György - Múzeumi krimik Vándor Károly neve ismerős lehet azok számára, akik kicsit is érdeklődnek a repüléstörténet iránt. Szerzőnk rendszeresen publikált cikkeket a Top Gun-ban, az Aranysas-ban és egyéb szaklapokban. 2004-ben jelent meg első könyve, amely a „Soviet air forces in Hungary” címet viselte. Ez egy angol nyelvű kiadvány volt, magyar kivonattal.
Öt évet kellett várnunk az újabb mű I. kötetére, Légierő társbérletben címmel. A könyv témája a Magyarországon és Ausztriában állomásozó szovjet repülőalakulatok és légvédelmi egységek története. A kedves olvasó egy igazi „enciklopédia” tudhat majd a birtokában, ha megvásárolja. Kezdetnek egy könyvjelző és azon egy kisebb szótár fogad minket, amiken a gyakran előforduló rövidítések taláhatóak. A könyvjelző a későbbiek során igen nagy előnyt jelenthet, mivel nem kell mindig visszalapozgatnunk az elejére. A könyv rengeteg információt tartalmaz, amely sokak számára akár túl száraz is lehet, ám nem kell aggódni, rengeteg emberi történet, és érdekesség teszi színessebbé, olvasmányosabbá a kötetet. Ezek egy része korabeli dokumentácókból, egy részük pedig az itt szolgált katonákkal készített interjúkból származnak. Külön fejezeteket kaptak az alakulatok, objektumok, és egyéb fegyvernemek. A könyv gerincét azok a települési (ek) helyek adják, ahol szovjet repülőcsapatok állomásoztak, Ausztriát, Magyarországot, sőt Csehszlovákiát is beleértve(utóbbinál csak 1945-ben). Mindenre kiterjedő elemzést kaphatunk, legyen szó a bázis pontos helyi meghatározásáról, alakulatokról, amik ott szolgáltak, a felszállópályákról, sőt még bizonyos helyek hívójeleit is megtudhatjuk. Nem hiába, Károly 18 éve kutat a téma iránt, ez biztosíték arra, hogy minden érdeklödő választ kaphat a kérdéseire a könyvből. Makettező szemszögből érdekes lehet, hogy több mint 700 – jórészt soha nem publikál – képet tartalmaz a kötet. Találhatunk még rengeteg műholdas, illetve légi felfételeket a bázisokról, 3D-s látványterveket egyes repülőgép-fedezékekről. Rengeteg ötletet kapunk egy-egy makett vagy akár dioráma elkészítéséhez.
A téma szerelmeseinek kötelező „tananyag”, de ajánlom mindenki figyelmébe aki kicsit is érdeklődik a repülés iránt. Cikkem elején azt írtam, hogy ez az első kötet. Bizony, jó hír, hogy idén (2010-ben) jön a második kötet, amelyben a színes fotók mellett többek között légi eseményekről, alakulatok történetéről, vagy például a kiképzésről illetve a repülőgépek feladatairól olvashatunk!
Kcover.indd
Kcover.indd
K166-167
K166-167
K264-265
K264-265
KV2
KV2
KV3
KV3
KV4
KV4
KV5
KV5
KV6
KV6
2010.04.20.
OláhMatyi
Bakony Makett Klub
A képek Vándor Károly tulajdonai.
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció