Új vonalak

Lockheed F-22 A Raptor

1:72, Revell
Pintér György - Múzeumi krimik Új vagyok itt, de gondoltam megosztom veletek munkáim egy részét.
Rendszeresen olvasom az oldalt, megannyi csodálkozás és elismerés mellett bemerészkedem. (A többit a bemutatkozó részben)

Hosszú szünet és sok gondolkodás után erre a gyönyörűségre esett választásom.

Revell 1/72 F-22 Raptor.

Örültem, mikor kinyitottam a dobozt, mivel egyben volt a felső géptörzs (Italeriék lenyisszantották a pilótafülke után nem sokkal, azzal azért melózni kell, kb a legláthatóbb helyen sikerült nekik).

Megijedtem kissé a rengeteg alkatrésztől és a matrica mennyiségétől...
De ha már itt van, akkor gyerünk.Némi sorja azért akad, de leküzdhető. Az első nagy probléma a bombaterek beragasztása utáni géptörzs összeillesztésénél lépett elő, ugyanis elég nagy hézag maradt már rögtön szárazpróbánál.Csiszolás-csiszolás hátán, jó másfél mm-ert kellett "reszelnem" végül pontosan illeszkedett.
Lassan rajzolódik a végleges kinézet, hátsó vízszintes vezérsíkot is csiszolni kellett, hogy beférjen a szárny mögé, illetve a hajtómű terelőit.
Jöhet a véget nem érő maszkolás, csak ez volt egy nap.
A színeket képek alapján illetve a megadott Revell és Humbrol festékekkel sikerült elérnem, a fémes hatást próbáltam selyemmatt lakkal elérni, nem sok sikerrel. A kamó festése jött...gyakorlat híján sajnos elég csúnyák lettek, de találtam olyan képet, ahol ugyanilyen gányul van felpacsmagolva igazi gépen.Sajnos a matricák körvonala eléggé látszik, de körbevágni számomra nem emberi, így ilyen maradt.

Összeségében nagyon élveztem a gép összerakását, aki nem retten el egy kis munkától,annak nyugodt szívvel ajánlom. Nézzétek el nekem, hogy nem szolgálok technikai adatokkal, a szín sem 100%-os, de én nem ezért makettezem. Megtetszett, megépíttem, kiraktam, nézegetem.

Várom a visszajelzéseket, de kérlek kíméljetek olyan dolgoktól, minthogy élőben ez és ez nem így van, mert nem azért csináltam, hogy 100%-ig hű mása legyen, hanem mert tetszik maga a gép.

Minden jót!
1
1
2
2
3
3
4

A farokrész, amiért beleszerettem:)
4
5
5
2011.01.02.
amenbass, Budapest
Köszönet Tóth Lacinak a festékszóró és a kompresszor-használatértT
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Luthor
2011.01.31. 10:16:39
A laikus szemével nézve tetszetős darab és végre a fotók is élvezhetők. Az 5-ös kimondottan "művészi", gratulálok mindkettőhöz (makett és fotók).
wolf
2011.01.31. 10:20:34
Sztem jól sikerült. Azt azért fenntartással fogadom, hogy ezt a drága és speciális rétegekkel bevont gépet "pacsmagolnák".
vrauko
2011.01.31. 11:03:15
Persze, elsősorban mindenki a saját kedvtelésire makettezik, de azér' nem kellene avval zárni a dolgot, hogy kíméljenek azok, akiknek az élethűséggel van bajuk, mer' neked csak a gép tetszik, élethűség másodlagos. Evvel ugyanis azt kockáztatod, hogy az élethűséget szívükön viselő és szókimondó makettezők aszongyák, hogy na akkor vegyél magadnak lendkerekeset a kínai piacon, olcsóbb és valamennyire az is hasonlít. Evvel együtt sem rossz, sőt, nagyon is jó. Igen szép pl. a kiömlők melletti lemezek mértéktartó koszolása. A matricákkal sajna nehéz bármit is csinálni, sokszor hiába teszi az ember fényes lakkra aztán mattal fed, a hordozófólia még akkor is átüt.
Hrothgar
2011.01.31. 12:02:24
Szervusz(tok)!

Ne haragudj\haragudjatok, de már nem tudtam megállni, hogy ne osszam meg veletek, az észrevételemet (Nem a makettel kapcsolatos, szóval ezért elnézést kérek!)
Nos! Sok cikkben, és fórum\topikban olvastam már a "pacsmagol" kifejezést. Én értem, hogy a festésre céloznak az emberek, de erdész végzettségem által ezeken mindig megakad a szemem, mivel a pacsmagolás tanulmányaim szerint a menyétfélék (És kisebb ragadozók) párzásának szakkifejezése (mellékes: pepecselni pedig a nyulak szoktak)

És, hogy ne legyen off teljesen, nekem tetszik a munkád! :D
Köszöntem, és még egyszer elnézést!
amenbass
2011.01.31. 12:22:17
Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat mindenkinek!:)
Pacsmag:) Ma is újat tanultam, személy szerint kifejezetten örülök, h elmondtad mi is a szó igazi jelentése:)
Jelen pillanatban csak annyit próbáltam érzékeltetni a szóval, h nem egyszínű szürke volt maga a folt, hanem így:
http://m.blog.hu/to/tomkeller/image/f22.jpg
Amúgy csak magamat próbáltam menteni a gyenge szórópisztoly-használattól:)
Élethűség alatt természetesen nem azt értem, hogy hopp itt egy kis alkatrész, ez nem kell, meg ott egy kis folt, az sem.
Számomra az tűnik túlzottnak (Isten ments, hogy bárkit megbántsak) hogy például a panelvonalak helye (összehasonlítva a makettet és az igazi gépet) alkatrészek méretbeli különbsége. Én a dobozból megpróbálom kihozni azt, amit tudok, és örülök, ha ez másnak is tettszik:)
Tényleg köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat!!!

Minden jót!
Hornet102
2011.01.31. 19:25:50
Szép lett! Gratulálok!
Juhasz.Adam
2011.01.31. 20:37:30
Szép lett nekem nagyon tettszik, kb. 2 éve mikor még gépeket csináltam akkor én megpróbálkoztam az Italery Raptorjával inkább kevesebb sikerrel, na de akkor még nagyon újonc voltam.

És az elv miszerint te is alkotsz "kérlek kíméljetek olyan dolgoktól, minthogy élőben ez és ez nem így van, mert nem azért csináltam, hogy 100%-ig hű mása legyen, hanem mert tetszik maga a gép."
Ez is nagyon tettszik nekem, mert én is így csinálom csak én harcjárművekre próbálok szakosodni.
Szép munka várom a folytatást, üdv:Ádám.
hobbista
2011.02.07. 12:04:37
Szerintem is egész jó a gép. Számomra az egyetlen zavaró tényező a matrica. Ha mindenképpen befénylik, próbálj meg az alapszínnel finoman ráfesteni. Működik a dolog, mert én már korrigáltam így matricát, igaz, ott a szín el volt csúszva. Finom munka esetén a javítás alig látható, szinte csak nagyítóval.
amenbass
2011.02.07. 20:02:38
Köszönöm szépen a tanácsot, remélem legközelebb nem lesz ennyire csúnya a matrica, de jó, h erre is van gyógymód:)
Mili
2012.08.31. 09:51:26
Nagyon tetszik! Szerintem szép lett.
amenbass
2012.09.02. 21:15:22
Köszönöm szépen!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció