Tigris I. festései
Pintér György - Múzeumi krimik A II. VH. egyik legsikeresebb német harkocsija a Pz.Kpfw.VI /Tigris/ Nem írnám le a paramétereit,azt már sokszor megtették itt.

Mivel nekem az egyik kedvencem közé tartozik,így elhatároztam, hogy annyit építek belőle,ahány kamuflázst / álcázófestést / találok róluk.
/Sok van/

Az tudvalévő, hogy a gyárból általában egyszínű festéssel jöttek ki.Úgy mint páncélszürke, zöld és afrika sárga.Aztán a harcok során minden páncélos úgymond egyedi festést kapott,mert a legénység a jobb álcázás végett azokat befestette. Akkoriban még nem volt NATO-szabvány,így mindenki a saját ízlésének és védettségének megfelelően festette le a harckocsiját. Így fordulhatott elő, hogy zászlóaljon belül is eltérő volt a festése a Tigriseknek. Megjegyezni kívánom,a háború vége felé a festék is hiánycikk volt. Így előfordult az is,hogy a téli festést sima meszeléssel oldoltták meg.

De nagyon elterjedt volt a háromszínű festés: zöld, téglavörös, sárga.De a sima zöld is sokszor feltűnt,ill. a sima szürke. Majd ezeket a kezelőszemélyzet csíkozta feketével,/barnával/ sárgával, télen fehérrel.
Majd mások három színnel festették csíkosan , foltosan, és apró kis foltokkkal, az "unatkozó" kezelőszemélyzet esőcseppes mintával is ellátta a tankját.Ebből igen kevés volt. Ez a festés inkább a Párducra és a King Tigerre volt jellemző!

Azt hiszem egyenlőre ennyi, még csak annyit, hogy még igen sok Tigrist kell beszereznem , hogy a kollekióm, ami most 9 db,teljes legyen. Gyártók Revell, Dragon, és talán Academy És 1:72-esek.
Várom Véleményeteket!
részletek
részletek
a 9-ek
a 9-ek
részle t2
részle t2
részlet 3
részlet 3
a motortér felől
a motortér felől
tigrisek
tigrisek
tigrisek 3
tigrisek 3
a 007-es
a 007-es
tigris
tigris
zászlós
zászlós
zöldes
zöldes
szürkés
szürkés
más szürkés
más szürkés
kicsi 3 szín
kicsi 3 szín
két szín
két szín
2010.09.10.
Utolsó módosítás: 2010.10.15.
magyarzoli1@vipmail.hu
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
juge75
2010.10.28. 05:21:16
Nato- az valóban nem létezett, mivel a háborút követően alakult csak meg, de viszont létezett pár parancs, rendelkezés, miszerint célszerűség és környezet szerint a gyári szürkét milyen arányban kell foltozni fehérrel 1940-42, keleti front, létezett speciálisan trópusi-sivatagi festés (itt a színeket és az arányokat írták le), aztán ahogyan változott a környezet és változott az évszak, úgy változtatták meg, hoztak újabb színeket és mintákat (ez utóbbiak valóban a helyszíni festőkre voltak bízva).
Gruandag
2010.10.28. 07:29:24
Érdekes cikk,hasznos lehet annak aki épp Tigrist épít,jó lett ez!
wolf
2010.10.28. 08:46:35
Nagyon jók a Tigrisek. Tetszik, hogy igazi harcos kinézetük van (koptatások, sérülések). Apró észrevétel, hogy néhány esetben a remek és aprólékosan kidolgozott harckocsik alatt némileg elnagyoltan lett kidolgozva a lánctalp. Érdemes figyelembe venni, hogy a súrlódó felületek fém tiszták. A német harcárművekre volt központilag kidolgozott festési séma (több színű is), igaz ezt az időjárási viszonyok, a hadszíntér sajátosságai sok esetben felülírták. Több web oldal foglalkozik a német járművek festési szabványaival pl. ez: http://panzerkeil.dre.hu/egyeb/festes/festes.htm Ettől függetlenül gratulálok! Nagyot alkottál!
wolf
2010.10.28. 08:54:55
Még egy apróság: az a bizonyos három színű festés ahol a pöttyözték a felületet, volt az un. ambush mintázat. Érdekessége, hogy hasonló séma alapján alakították ki a waffen ss álca ruháit. Ha jól tudom ez a minta a fény-árnyék jelenségre épített. Erdős részen ugyanis a lombozaton átszűrődő fény alatt szinte láthatatlanná vált az ilyen módon álcázott jármű vagy katona. Jól kitalálták hiszen ma a Bundeswehr hadi öltözetén ugyanez az elgondolás jelenik meg.
p-51
2010.10.28. 08:58:06
Nagyon tetszik! Szépen elmélyedtél a témában!

Gratulálok!
p-51
Égi lovag
2010.10.28. 14:50:11
Szerintem is szépek!:) Még anyi kérdés, hogyha már eyi ugyanolyan harckocsit ugyanolyan méretarányban összeraktál, mi a rangsor, tehát melyik kittet tartod a legjobbnak?
Balintka
2010.10.28. 16:32:48
Az antennák a tankokon miből készültek pontosan?
simonkaroly9
2010.10.28. 17:20:15
Helló!
A zimmeritet hogy csináltad? Van 1 Hase Tigrisem de nem tudom hogy csináljam meg a zimmeritet 1:72-ben.
Emil
2010.10.28. 17:43:04
Nekem nagyon tetszik, tényleg szép munka! Gratulálok hozzá!
További jó makettezést!
Syb
2010.10.28. 18:16:30
Egyszerűen gyönyörűek,ezekre jobbat nem tudok mondani. A képek pedig segítettek egy kicsit az új diorámám tervezésében
Sok sikert a többi Tigrishez!
Lacika09
2010.10.28. 19:39:09
Gratulálok Zolikám, egy újabb remek munka a mestertől...
Remélem ott lesz decemberben a versenyen is...

Üdv Lacika
magyarzoli1@vipmail.hu
2010.10.29. 08:41:47
Sziasztok! Köszönöm az eddigi hozzászólásokat és elismeréseket. Nagyon sokat foglalkozom a Tigrissel, van pár irodalmam és filmem rola. Na most megpróbálok válaszolni a kérdésekre.
1 a sorrend Az első nekem a Revell. azért mert darabonkénti a lánctalpa de lehetne jobb
a kidolgozása sok dolog hiányzik róla amit én utólag csinálok meg rá. 2.Dragon ez egy nagyon jó alapanyag szépek részletesek de gumi lánccal ami egy kicsit ront rajta.Itt lehet beszerezni a zimmerites Tigrist is én a zimmeritetTömitőböl szoktam csinálni összekeverem egy kis makett ragasztóval.Academit meg ne vegyetek.Az antennákat húzott szálbol csinálom és ott vágom el ahol pont jó a méret az antenna csonkra. A Festésről még annyit, volt úgy ,hogy mindent alkalmaztak festésre, még emberi ürüléket is ! Érdekesség képpen!!!! Örülök ha segíthettem. Üdv Ziltán /Tigris6/ TMKB nem feledni decembet 11 Baktalórántháza 4. Fenyves makett verseny
Rommel93
2010.10.29. 15:24:31
Kedves Zoli!
Sokszor végignéztem a csatolt galériát, és nem tudok betelni a látvánnyal!!!
Neked van vedvenced közülük?? Nekem a sivatagi jön be legjobban!
Egy kérdés:
Azon hogy csináltad meg a homok okozta port????
Üdv, további jó makettezést!
Robert
2010.11.01. 08:32:57
Üdv. Zoli!
Nagyon jók a Tigris-eid, ez egy egész páncélos század!!!
Csak így tovább, legyen egy egész EZRED!!!
Javaslom, nézd meg az adatlapomat, találsz rajta Panzer-V., Panzer-VI/B valamint az
Utolsó Tigris című vignettákat és várom észrevételedet.
Üdv.: Robert.
magyarzoli1@vipmail.hu
2010.11.01. 16:09:52
Rommel93!!
Ha a zászlósra gondolsz, akkor öszekevertem a szürke és a pz sárga festéket azt fúlytam fel több rétegben.
Robert, tetszenek a dio-id én kicsit kopottabbá tenném a járműveket, de nagyon jó a téma mindnél é. Én is csináltam Tgris B, és Párducot is, sőt nekem megvannak Pz-1-töl Pz-VI/B ig mind
Igaz elég nehéz volt beszerezni őket.
Üdv Zoltán Tigris6 TMKB December 11-én várunk benneteket Baktalórántházán a Fenyves makett versenyre
Rommel93
2010.11.01. 20:45:47
Egyébként nem tervezel magyar Tigert építeni? Hivatalosan 13 db-ot kaptunk mi is :D
Itt egy link:
http://ww2drawings.jexiste.fr/Files/1-Vehicles/Axis/4-Others/02-Hungary/01-Tanks/03-HeavyTanks/Tiger1.htm
magyarzoli1@vipmail.hu
2010.11.03. 14:42:01
De ,Tervezem ,1 magyar Tigris építését is! Köszi a linket nagy segítségemre van!
Bravo93
2011.01.04. 22:21:52
Tudtommal az általunk kapott tigrisekre nem került rá a Magyar Királyi Honvédség jelzései, hanem továbbra is Német jelzésekkel harcoltak(De lehet, hogy tévedek). Egyébként a makettek nagyon szépek lettek gratulálok hozzájuk!Karácsonyra kaptam én is egy 1:35-ös Tigrist, eddig temérdek honlapot végignéztem, de semmi ötlet a festésre :(
Üdv.: Fehérvári Attila (Bravo93)
Bravo93
2011.01.04. 22:23:54
Jaj, egyébként nekem a 007-es tetszik a legjobban! :D
szecsigeri
2011.05.04. 08:47:28
Üdv! Egyszerűen nem lehet betelni a látvánnyal!!! :) Én is most kezdek hozzá egy Dragon zimmerites Tigrishez! Azt akarom kérdezni hogy a festék leppatokzódásokat azt valami sötét (fekete, sötétszürke stb.) színnel szárazecsetelted? Üdv és sok sikert a többi maketthez!
cilus
2011.08.02. 09:25:31
Tényleg jók lettek, csak így tovább!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció