Thunderjet

Republic F-84F Thunderjet

1:48, Revell (Monogram) No.04526
Pintér György - Múzeumi krimik A makettet ajándékként kaptam, eredetileg nem gondoltam megépíteni ( igazat megvallva nagyon nem is foglalkoztam a típussal, nem igazán tudtam róla, hogy létezik, beleolvadt az ötvenes évek eleji első generációs amcsi sugárhajtású gépek “tömegébe”). Amint az enyém lett, megtetszett, elkezdtem kutakodni utána a neten, de nem sok mindent találtam róla. Ezért bevezetésként álljon pár sor a repcsiről.

A Republic F-84 Thunderjet első repülése 1946-ban volt, majd 1947-ben szolgálatba állt (hja, akkoriban még nem tesztelték 15-20 évig a prototípusokat, nullszériákat, előszériákat, ennyi idő alatt két generációváltás történt…). A gép számos struktúrális problémával küzdött, hajtóműve pedig túl gyenge volt. Sosem érte el a rivális F-86-os teljesítményét, sem a MiG-15-ösét, ezért használták inkább vadászbombázó-feladatokra. A program felülvizsgálatra került, és az első jelentősen javított változat az E volt.

Az F-84 E-nél az egyenes szárny helyett nyilazott 38,5 fokos szárnyakat szereltek fel, valamint a J35-A-25-ös, az elődjénél erősebb hajtóművet építettek be. Ezektől a fejlesztésektől a Republic szakemberei végre az F-86-oshoz hasonló teljesítményt vártak, de csalódniuk kellett.

Noha az F-84 F nevében és alapjaiban az F-84-es szériához tartozik, tulajdonképpen egy teljesen új repülőgépről van szó. Kezdetben csak a hajtóműcserében gondolkodtak. Mivel az Egyesült Államokban nem volt megfelelő, a mérnökök a brit Armstrong Siddeley Sapphire hajtómű amerikai licenszét, a J65-öst használták fel. A cél a nagymagasságú teljesítmény javítása volt. Emiatt meg kellett változtatni a törzs keresztmetszetét, hosszát, valamint a levegőbeömlő alakját is. Tulajdonképpen a sárkány teljes áttervezésére került sor, mivel a törzsön változtatni kellett a szárny bekötési csomópontjait, emiatt a szárnyakat, emiatt a főfutóaknákat, és így tovább…. A hajtómű fejlesztése hosszadalmas volt, a W1-es verzióval a gép nem lett erősebb, a javított W3-asra pedig 1954-ig várni kellett. Ezzel jelentősen javult a gép teljesítménye, de így sem volt stabil a hajtómű, nagyon érzékeny volt repülés közben az esőre, hóra (!), oldalszélre.
Az F változat megalkotásakor kívánalom volt, hogy az előző verzió alkatrészeinek 55%-ával meg kell egyeznie. Ezt sem sikerült teljesíteni, alig 15%-nyi alkatrész volt közös, így a gyártás megszervezése és beindítása is drágább és bonyolultabb volt a tervezettnél. Ennek ellenére szolgálatba állt, és a hidegháború kiéleződése miatt még a 60-as években is szolgált. A sorozatos korróziós problémák miatt vonták ki a hadrendből, utolsóként a Nemzeti Gárdából, 1972-ben.

A típussal jelentős exportsikereket értek el, 12 légierő repülte, többek között Jugoszlávia és Kína is (utóbbin elkerekedett a szemem, a Wikipedia szerint pedig így volt, hogy ki mennyi hitelt ad ennek az infónak, döntse el maga).

A makett a tipikus újrakiadott Monogram termékek minőségét hozza. Rendkívüli részletesség, példás precizitás, pozitív panelok, plusz még egy gyönyörű matricaív. Úgy döntöttem, dobozból építem meg, a panelvonalakat is pozitívan hagytam. (Sose szerettem panelezni, ráadásul annyira nem is nagy kedvencem a típus ahhoz, hogy hetekig-hónapokig bíbelődjek vele.)

Az építést persze a kabinnal kezdtem. 11 darabból lehet összerakni rendkívül precíz, már a rendelkezésemre álló fényképek alapján. A színe középszürke. A kapcsolókat, miegymást feketével és pirossal festettem ki egy vékony ecset segítségével, majd sötétszürkével szárazecseteltem. Nem voltam elégedett, a kopottság nem látszódott megfelelően, ezért agyonhigított feketével befolyattam az egészet. A műszerfal fekete, a műszereket először alumínium színnel próbáltam szárazecsetelni, de nem volt elég kontrasztos. Ezért fehérrel is megtettem, így már jó volt az eredmény.

Az orrfutóaknát két hosszanti részből kell összeragasztani. A külső borítása lesz a kettéosztott szívócsatorna belső falai. Tökéletesen illeszkednek egymáshoz és a törzshöz is, de a futóakna tetején marad egy illesztési vonal. Aki azt ki tudja tömíteni és elcsiszolni, szóljon, mert én napokig vizsgálgattam, aztán szépen beépítettem, és remélem, a vonal nem nagyon látszik az amúgy is szűk aknában, pláne, ha rajta lesznek az aknaajtók, meg a futószár…

A fúvócsövet két félből kell összeragasztani illeszkedésre itt sincs panasz, a végét óvatosan csiszoljuk, különben vastag lesz az egyébként eléggé vékony csőfal. Az egyetlen saját gyártású alkatrész a gépen a törzs jobb oldalán hátul, a hajtóműnél kijövő “cső”. Ez egy műanyagtömb volt, képtelenség belőle eléggé vékony csőfalú cuccot faragni. Inkább vékony alumínium lemezt körétekertem, és méretre vágtam. Ezután lehúztam a tömbről, és beragasztottam a törzsbe. A gépágyúk helyét kifúrtam, fekete színű injekciós tűvel imitáltam a csöveket. Összesen hat darab van a gépen, négy az orrban, elég sok méricskélésbe került, hogy a gép hossztengelyével párhuzamos legyen az összes, nagyon illúzióromboló, ha csálén állnak!

A törzs kiválóan illeszkedik, ragasztása nem volt gond. Ellőtte persze gondosan kiegyensúlyoztam a gépet, féltem nehogy a farkára üljön, tekintve hogy eléggé elöl vannak a főfutók, ráadásul hátrafele dől a gép. Egyedül a szárny-törzs csatlakozásnál kellett alul komolyabban tömíteni.

A festést Humbrol akrilfestékekkel végeztem, a szabvány NATO terepszíneket kapta (azért ezt a Luftwaffe festést kapta, mert az ajándékozó ezért választotta ezt a röpcsit. „Tetszett az a csőr nélküli kacsa izé az orrán”…) Nem akartam túlzottan koszolni, csak a kb. 2-3 éves állapotnak megfelelően. A matricázás eltartott 10 napig, a gyártó nagyon lelkiismeretesen az összes stencilt mellékelte, és eléggé látványos tőle a kész makett. A törzsön levő beömlőnyílások körüli kereteket is így mellékelik, amik belseje nincs trimmelve. Ezeknek a belsejét szikével kellett kivágni, majd felédesgetni a helyére(mivel matricafeszítőt nem használtam,faján becsillog a stencilek nagy része…). A festés alá egy réteg fényes lakk, felé matt lakkréteg került. A futók, póttartályok, valamint a különleges mechanikájú kabintető rögzítése után gyönyörködhettem is a Thunder furcsa formáiban.

A gépet elvittem a Mosonmagyaróvárra, hagy kapjam meg a profik kritikáját. Meg is kaptam, több „szaki” véleményét is kikértem külön-külön, egybehangzóan a festésre panaszkodtak. A festés nagyon vastag és nagyon homogén, a koszolással nincs arányban a fakítás, mattítás, és becsillognak a matricák. Magyarázhatnám, hogy először festettem akrillal, új pisztollyal, de a tény tény marad, nekik meg igazuk van. Van hova fejlődni a csúcsig, de ettől szép makettezni.
SDC10843
SDC10843
SDC10669
SDC10669
SDC10671
SDC10671
SDC10674
SDC10674
SDC10679
SDC10679
Kabin
Kabin
Kabin 2
Kabin 2
SDC10693
SDC10693
SDC10823
SDC10823
SDC10848
SDC10848
SDC10862
SDC10862
SDC10849
SDC10849
SDC10859
SDC10859
SDC10860
SDC10860
SDC10692
SDC10692
2009.11.29.
Tóth Balázs (Blasio), Budapest
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
trooper
2009.12.08. 06:29:00
Nagyon szép makett lett, gratulálok! A "szakik" kritikája lehet hogy jogos, de így a képeken vajmi kevés látszik a hibákból. A fülke szerintem kifejezetten jó lett. A wikipedián valóban Kína szerepel mint üzemeltető, ám Republic of China néven, tehát ez Taivan. Vagyis van egy Kínai Népköztársaság, fővárasa Peking, és van egy kínai Köztársaság főv. Taipei.
Blasio
2009.12.08. 17:09:24
Jahogyja!

Nem tudtam, hogy Taivan hivatalos neve a Republic of China. Hát igen mondjuk, az logikusabb, hogy nekik volt. Köszi a kritikát, a kabin szerintem is egész jól sikerült.
Guliver
2009.12.10. 21:00:11
Szia! Gratula,nagyon szép repcsi. Különösen a kabin tetszik.
Guliver
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció