The monster has landed
1:72
Pintér György - Múzeumi krimik Mióta megláttam itt a makettinfón Kovács Gábor művét (IL-2 roncs mustra) én is egy lezuhant gépet szerettem volna megvalósítani egy diorámán. Nem akartam az ő munkáját leutánozni ezért egy német madárkát tettem repülésképtelenné, egy rétre zuhanva.


A dioráma

Az alap egy 52x56 cm-es falappal kezdődött, amire purhabot fújtam. Mielőtt még nem kötött meg teljesen az egyik felébe elkezdtem nyomogatni a habot,hogy egy kis domb jöjjön létre a levegő hatására. Mikor megkötött, a széleit levágtam, majd nyomtam rá valami ragasztó vagy tömítő féle anyagot. Mivel nagyon kirajzolódtak a purhab hullámai, az egészet vékonyan bekentem gipsszel. Magát a diorámát kicsit összecsaptam, mivel az érsekújvári makettversenyre készültem vele, tehát aznap előtti este készült.

Az egészre egy papírragasztóból, földből és homokból álló massza került, aminek előnye, hogy gyorsan szárad és van időm rárakni a különböző növényeket: az egészre makettboltban kapható szivacsot szórtam. Itt-ott hagytam ki helyet, hogy ne legyen az egész füves. Aztán dugdostam bele ecsetsörtéket, és valamiféle növényt, amit egy virágboltban vettem. Egy órát hagytam száradni, majd jöttek a fák. Az egész fa diófa gyökerekből készült, amit nagyobb gyökerekből ragasztottam össze. Nem volt valami sok mellékága, ezért ragasztottam rá még valamiféle zuzmót vagy micsodát.
A kész fákat lefújtam egyszerű csokibarna spray-vel. A lombozat nem lett a legszebb. Egyrészt keveset ragasztottam, másrészt a fű is ebből készült és szerintem ezzel elrontottam kicsit a dioráma összképét.

Az út homokból készült, a kívánt felületet bekentem puzzle ragasztóval, amire szórtam a homokot. A dioráma utolsó eleme (a járműveken kívül) a ház. A falak egyszerű kartonpapírból készültek, amire makettboltban kapható falamezek kerültek, amit barna tempera festékkel festettem. A zsuptető szintén karton, amire ecsetsörte került és egy Italeri kémény (ami kimaradt, mikor építettem az Italeri házat). Mikor kész volt az egész dioráma, az oldalait egyszerű szürke falfestékkel festettem. A figurák a Preiser termékei, mind az oroszok, mind a németek.


T-34/76 Mod 1941 (Dragon)

A T-34-est a törzsénél kezdtem. Én ilyet a Dragontól még nem láttam: illeszkedési problémák! De persze mint mindent, ezt is helyre lehetett pofozni, persze meglettem volna enélkül is. A futóművet utoljára hagytam a lánctalppal együtt. Aztán belekezdtem a toronyba, a belteret Revell fehér 5 mattal festettem be és grafittal koszoltam. Az ágyú belső részét Revell 68 zöld mattal festettem és szintén grafittal koszoltam. Mikor a torony és a törzs kész volt, jöhetett a fújás (a haveréval, mert nekem nincs, a továbbiakban "fújtuk"-kal jelzem), szintén Revell 68-assal. Az egész járművet egy házilag kevert olajformájú folyadékkal kentem be, ami fekete festékből és vízből van összekeverve. Mikor ez megszáradt (kb. 15 perc), pasztelkrétával és némi kis sárral bekoszoltam. A matricaválaszték bő, én a "ZA RODINY"-t választottam. A lánctalpat Revell festékekből kevertem (37, 9, 91).
Talán ez volt az utolsó munkafázis. Az illeszkedési hibákat elnézve pofás kis orosz tankot kapunk.


KV-1 Mod 1942 (Trumpeter)

Az építés egyszerű volt és gyorsan ment, nem volt sehol bonyolult az építés, egy nap alatt kész voltam vele. Másnap reggel lefújtam Revell 65-tel. Amíg száradt, a görgőket lefestettem szintén Revell 65-tel, és a lánctalpakat is Revell 9, Revell 83-as festékekkel. Mikor a harckocsi megszáradt, feltettem a matricákat, amik a T-34-es készletből valók és az egész járművet a már említett olajformájú folyadékkal lekentem. Száradás után grafitport vittem fel a harckocsira koszolásképpen. Ugyanúgy, mint a T-34-esnél, sárga, narancssárga és barna krétaporral szemléltettem a port a járművön, és végül egy kis sarat vittem fel a piszkosabb helyekre. A görgők és a lánctalp is így lett koszolva, sarazva.


Sd.Kfz 251 Ausf.C (Dragon)

Az útmutató a beltérrel kezdte, én is. Nem volt hozzá, csak két tárnélküli MP 40-es és négy Kar 98-as, ezért tettem bele még egy MP 40-est és két MG 42-est, valamint egy összehajtott ponyvát, egy ásót, egy táskát, egy ládát és három üzemanyagtartályt. A belteret és a járművet Revell 78-assal fújtuk. Amíg száradt, a lánctalpakat lefestettem. Az egész járművet szintén azzal az olajformájú folyadékkal lekentem, majd fekete krétaporral koszoltam, és a sarat és a port szintén kréteporral szemléltettem. Mikor húztam fel a lánctalpat, sajnos elszakadt, ezért úgy csináltam meg, mintha egy lövés hatására szétszakadt volna. Az álca alapja egy fásli, amit temperafestékbe áztatva színeztem, majd szivacsdarabokat és gyökereket szórtam rá, mikor még száradt, hogy ne kelljen ragasztani.


German T-34/76 (UM)

A makett nagy hibája, hogy a görgőknek a gumis része külön van legyártva gumiból. Ez összerakva eléggé csúnya, inkább egy autóabroncsra hasonlít, mint egy harckocsigörgőre. Ezért alakítottam át egy kilőtt, kiégett, zsákmányolt T-34-essé. A testen elhagytam pár alkatrészt, mint a németek: a reflektorokat, az oldalán lévő lőszerládákat és az elülső sárvédőket is. Nagyobb kihívást jelentett a futómű. A görgőket egyszerűen összeragasztottam, és amelyiknél a robbanás történt, azt eltörtem vagy elhajlítottam. A lánctalpak meghajlításához láttam egy cseh ujságban (Modelár) egy cikket: ahol meg szeretnéd hajlítani a lánctalpat, óvatosan bevágod majd meghajlítod és kész. Én is így csináltam. A festést Revell 65-tel végeztem el, majd lekentem az olajos folyadékkal. Az égett felületeket Revell 9-essel, majd Revell 83, 37-essel koptattam. Ugyanígy a görgőket, és a lánctalpat. A német felségjelzéseket Revell 5-tel festettem fel.


Heinkel He-111H6 (Revell)

Az építést a beltérrel kezdtem, amibe nem fektettem komolyabb munkát, mert nem lehet annyira részletesen megfigyelni az üvegen keresztül. Következtek a szárnyak. A jobb szárnnyal nem volt komolyabb gond, ám a ballal igen, mert itt szerettem volna szemléltetni a lövedékek nyomait. Először csak egymásba raktam a szárnyakat, majd átfúrtam egy olló segítségével. A szárny végét akkor vágtam el, mikor már összeragasztottam, majd szétdaraboltam. Sokat gondolkodtam azon, hogy a féklapokat kitárva, vagy becsukva szemléltessem. Végül az utóbbit választottam, amit később megbántam, mivel így hitelesebb lett volna. A nap másik felében lefújtuk a madárkát Revell 49-cel. Sokat kínlódtam a terepminta előkészítéséhez, de meghozta a gyümölcsét, ami Revell 40-nel lett felvíve. Az alja Revell és Agama festékekből kevert türkizkékkel lett lefújva. Mikor minden szín megvolt, jöttek a matricák.

A gépet lekentem az olajos folyadékkal és olajjal, amit csak a panelvonalakba szerettem volna juttatni, ezért a felesleget letöröltem. Már csak a futómű maradt, amit Revell 45-tel festettem, majd grafittal koszoltam, ugyanígy a futóműaknát is.
P1120718
P1120718
P1120722
P1120722
P1120724
P1120724
P1120725
P1120725
P1120726
P1120726
P1120727
P1120727
P1120728
P1120728
P1120730
P1120730
P1120731
P1120731
P1120732
P1120732
P1120733
P1120733
P1120735
P1120735
P1120738
P1120738
P1120739
P1120739
P1120740
P1120740
P1120742
P1120742
P1120746
P1120746
P1120750
P1120750
P1120754
P1120754
P1120755
P1120755
P1120756
P1120756
2008.09.19.
Utolsó módosítás: 2008.10.29.
Cilling Ádám (cilus), Esztergom
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Stefan
2008.11.30. 14:21:46
Nagyon ötletes dioráma, igazi mozgalmas fogjulejtős életkép :)
Egy apróság: Ha kényszerleszállnak repülőgéppel, akkor szerintem
csukott futóművel teszik.
Persze a találattól elengedhetett a hidraulika ;)
Tetszik!
Snowman
2008.11.30. 14:39:09
Szia!
Ötletes és jól kinéző dioráma,de pár észrevételem lenne:
-a házat nyomd bele a földbe vagy takard ki fűvel-homokkal az alját mert így "lebeg" kikicsit
-a repülő zuhanáskor a földben mély árkot vály...
-az út kicsit szögletes,lehetne kerekebb a kanyarokban
-jók a fák,de túl szabályos sorban állnak
Még egy kérdés:a németek kiknek adják meg magukat?Nincs orosz,aki figyelne rájuk...
Ezek szerintem javíthatóak és akkor tökéletes lesz az egész!
cilus
2008.11.30. 16:14:12
Örülök,hogy tetszik mivel egy este alatt dobtam össze a diót.A németek annak a ruszkinak adják meg magukat amelyik
közelít,enyhén feltartott kézzel!
Rommel93
2010.01.08. 16:47:06
Cilus!
A szovjet felirat a T-34esen, "Za rogyinu", ami azt jelenti: a hazáért. 3a PoaNHy! A dioráma meg gyönyörű!
Egy apróság:
A félhernyó helyét kicsit furcsállom. Vagyis nem lenne vele gond, de a németek abból jönnek, akkor a hátulról érkező KV-1 eddig miért nem vette őket észre? Persze ez csak formaság. További jóó makettezést!
cilus
2010.01.24. 19:42:05
Hát nem gondoltam volna,hogy valaki még hozzászól,mivel már mostanság nem adnák ki ilyen diorámát a kezemből de kössz a hozzászólást:) egyébként én is tudom,hogy za rogyinu a hazáért,csak azért írtam d betűvel mert a szlovák akcentus szólt belőlem.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció