Szuper Szabja amerikai módra

North American F-100D Super Sabre

1:72, Revell
Még tavaly év végén bukkantam rá erre a szépségre, itt a csereberén. Amikor megláttam a hirdetés azon részét hogy ezt a példányt a Revell már nem gyártja, rögtön tudtam kell nekem, főleg látva a dobozképet amiről egy szép matricázású gép köszönt vissza. Szerettem volna ha ez lehetett volna az első makett amit versenyre viszek, de sajnos a hozzá való feljavítókat nem tudtam megvenni, na de sebaj majd legközelebb.
Lássuk hát a részleteket, de előbb hozzáteszem, ez az első festékszóróval fújt makettem, nekem tetszik a végeredmény, remélem nektek is tetszik majd.Ja és előre is bocsánat a képek minőségéért,de sajnos még mindig nem áll rendelkezésemre jobb technika.

Egy kis infó a gépről:

Az F–100 Super Sabre a North American repülőgépgyár szuperszonikus sugárhajtású vadászrepülőgépe, amely az Egyesült Államok Légierejében (USAF) 1954–1971 között, a Légi Nemzeti Gárda (ANG) állományában 1979-ig állt rendszerben. Az amerikai „százas sorozat” (Century Series) első típusa, egyben az USAF első, vízszintes repülésben szuperszonikus sebességre képes vadászgépe volt. Az F–100-ast eredetileg az F–86 Sabre légifölény-vadászgép nagyobb teljesítményű utódjának tervezték.

Széles körű harci alkalmazására vadászbombázóként, a vietnami háborúban került sor. Később csapásmérő feladatkörben a 2 Mach sebességre képes F–105 Thunderchief, közvetlen támogatási feladatkörben pedig a hatékonyabb szubszonikus A–7 Corsair II váltotta fel. Szolgált számos NATO-tagállam és az USA egyéb szövetségeseinek légierejében is.

A gép amit megépítettem egy hadgyakorlat alkalmából kapta ezt a mintázatot.

A makett:

Maga a makett véleményem szerint jó minőségű, szépek a panelvonalak, jól illeszkedik minden, a kabintető sem torzít, egyedül az orr és a hajtómű hagy kívánni valót maga után, mivel ezeknek a hátulja le van falazva, ami nem túl esztétikus, de a feljavítóval megoldható. Egyéb gond csak a hosszú matricáknál van, amik méretük miatt kicsit gondosabb odafigyelést igényelnek. Ezt a makettet kiadta az italeri is, de véleményem szerint a Revell változatnak vannak a legszebb matricái.

Építés:

A gépet idén év elején kezdtem el építeni a frissen vett festékszórómmal festve, azonban volt egy gond, kompresszort még nem tudtam venni, így levegő palackkal kellett megoldanom a dolgot, viszont voltam olyan "ügyes" hogy sikeresen megvettem az egyetlen festékszórópisztolyt amihez nem jó a sűrített levegős palack csak a kompresszor. Szerencsére annyit sikerült kierőszakolnom belőle, hogy az alap réteg nagyjából meglegyen. Maga az összerakás könnyen ment, minden illeszkedettm mindennel, egyedül egy számomra érthetetlen helyen lévő lyukat kellett betömnöm. Ezután pár hónapnyi szünet következett, várva hogy tudjak kompresszort venni, addig folytattam néhány másik projektet, azonban most így az írásbeli érettségi után eldöntöttem hogy nem hagyom tovább árválkodni szegényt a polcon. Átnéztem a netet és találtam egy nagyon jó tippet, hogyan tudnék ecsettel szépen fémszínt festeni. Szerencsémre kivételesen nem bénáztam el, így az összes elkészült makettem közül ez tetszik legjobban, legalábbis festés és matricák szempontjából. Apropó matricák, mint már mondtam ezzel sem volt gond,bár néhány nagyobb példány elszakadt, ezt szerencsére ki tudtam javítani. Így a végeredmény egy újjabb szép amerikai ezüst madár a polcomon, és jöhet a következő terv, már meg is van a kiszemelt áldozat (persze az már teljesen festékszóró pisztollyal festve és mégteljesebb odafigyeléssel épül majd)...


U.I.:Köszönöm zkalosnak ezt a remek vételt, és Szabó Ákosnak a weboldalán közzétett tippet a fémszín festésről ecsettel.
F-100D
F-100D
F-100D
F-100D
F-100D
F-100D
F-100D
F-100D
F-100D
F-100D
2011.05.11.
Utolsó módosítás: 2011.06.13.
Németh Szabolcs (Syb), Makád
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
sanyi
2011.06.13. 21:51:49
Szia!
Szép!:) Légyszi adnál egy linket hogy hol van leírva a fémfestés? Én is ecsettel küzdök és örülnék hasznos infóknak...
Üdv
Sanyi
Syb
2011.06.14. 06:04:27
Hello,köszi!:D

Persze itt a link:

http://www.albatros.extra.hu/tippek/alufestes/index.htm
sanyi
2011.06.14. 13:07:32
Köszi!:)
szecsigeri
2011.07.29. 20:47:09
Üdv!
Nézegettem a többi maketted és nekem ez tetszik a legjobban! A festés tényleg nagyon jó! :-) Nagyon jó irányba haladsz, és látom a tömítővel is megbarátkoztál. Csak így tovább!

Üdv!
szecsigeri
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció