Curtiss P-36 Hawk
1:48, Hobbycraft
No.HC 1555
Pintér György - Múzeumi krimik
Spitfire, Me-109, FW-190… Nagy típusok, de számomra sokkal érdekesebb a P-36, az F2A Buffalo és az F4F Wildcat. Utóbbi kettő a – számomra - teljesen agyament futóművük miatt tetszik igazán, míg a P-36-os egyszerűen azért, mert még gyerekkoromban az egyik nagyon régi Modell és Makettben egy ilyenről láttam pár képet és rögtön megtetszett a típus.
A finn verzió
Önmagában persze az a pár kép nem volt érdekes (ha jól emlékszem, a cikket el sem olvastam), de maga a típus története viszont mindenképpen figyelmet érdemel.
A legnagyobb alkalmazó természetesen az Egyesült Államok volt, ám 1941-re ők a típust már csak másodvonalbelinek tartották és elkezdték leváltását, olyannyira, hogy mindössze egyetlen éles bevetésen alkalmazták, akkor sem önszántukból: 1941. december 7-én Pearl Harborban néhány példány a levegőbe tudott emelkedni a japán támadók ellen és azokkal szemben összesen 5 légigyőzelmet értek el.
A franciák viszont összesen 340-et tudtak bevetni a németek ellen (bár több példánnyal rendelkeztek), ráadásul nem is eredmény nélkül, hiszen 357 igazolt légigyőzelmet arattak a típussal az összeomlásig.
A németek ezután számos példányt zsákmányoltak mind a franciáktól, mind korábban ezt megelőzően a norvégoktól, amelyekből a finnek 1940 ősze és 1943 tavasza között összesen 44 darabot vásároltak meg tőlük. A finnek mind a négy francia (A1, A2, A3, A4) és a norvég verzióból (A6) is kaptak példányokat. A gépek a LeLv 32 állományában szolgáltak és igen szép eredményeket értek el velük: volt pl. olyan eset 1941 szeptemberében, amikor 6 P-36-os 40 szovjet vadászgéppel akadt össze és a csatát 13-0-ra a finnek nyerték meg. A finnek végül összesen 190,5 légigyőzelmet arattak a típussal, jóval kisebb saját veszteség mellett.
Bár számos fotó maradt fenn a finn gépekről, a megépítendő példányt mégis nehéz volt kiválasztani, mert csak 22 példányt sikerült – legalább részben – beazonosítani. Mivel a kabint teljesen újra kívántam építeni, ki kellett választanom egy olyan példányt, amelynek kabinjáról jó minőségű fotókat lehet találni. A Mushroom Publications könyvében az A2-ról vannak részletes – korabeli – kabinfotók, így a szintén ilyennek megjelölt CU-574-es példányra esett a választásom, hiszen ahhoz a mellékelt fotó alapján találtam matricát is (az SBS Model matricalapján lévő három másik példányról nem találtam képet).
Annyit még elöljáróban hozzátennék, hogy az általam választott CU-574-es példányról egyetlen kép létezik, azon is csak a gép bal oldalának egy része látható, így számos esetben a többi, más gépekről készült fénykép alapján lehetett csak eldönteni bizonyos felmerülő kérdéseket.
Mivel a makettgyártók legtöbbje csak a „népszerű” (vagyis néha szerintem roppantul unalmas) témák iránt érdeklődik, nincs könnyű dolgunk, ha egy a fősodortól eltérő gépet szeretnénk építeni. A P-36 esetében – mivel az 1:48-as méretarányt jobban szeretem – csak a régi Hobbycraft/Academy készletek állnak rendelkezésre (A Must Have Models! kiadása is ennek újra dobozolása kiegészítőkkel), amiket már régóta nem is lehet kapni. A Makettinfo Cserebere rovatának hála azonban hosszú idő után hozzájutottam a vágyva vágyott készlethez.
A keretekre pillantva látható, hogy a készlet fölött már igencsak eljárt az idő. Mivel a típus számomra különlegesen nagy becsben áll, nem volt kérdés, hogy amennyire csak tudom, feljavítom és igyekszem elvégezni rajta azokat a módosításokat, amelyek a finn gépekre jellemzőek voltak.
1) Kabin, kabintető.
Az eredeti gyári kabin nem az A2 változatot adja (igazából az szerintem egyik P-36-os változatnak sem feleltethető meg), így azzal kezdtem a munkát, hogy kabin oldalfalaira öntött bordákat és kezelőszerveket lecsiszoltam. Azután egy másik fórumon ugyanilyen gépet építő kolléga ötletét valósítottam meg: rézlemezből méretre vágott darabra sztirol csíkokból, alumínium-, illetve rézdrótból, krémtubus anyagából, valamint az Eduard maratásából elkészítettem az új oldalfalakat, majd azokat a lecsiszolt törzsfelekbe ragasztottam, majd a szükséges mértékben tömítettem az illesztéseket. Emellett ugyanilyen módon új padlólemezt is készítettem és a képek alapján azt is feljavítottam, bár igaz, hogy itt csak P-40-esekhez készült képek álltak rendelkezésemre.
A műszerfallal ugyanakkor gondban voltam, mert az Eduard ad ugyan újat filmmel együtt, de az az amerikai verzióhoz van, nem a francia/finnhez. Így végül hosszas tanakodás után 0,5–ös sztirol lapból kiszabtam az új műszerfalat, azt a műszerek helyén különböző átmérőjű fúrókkal kifúrtam, majd vékonyra csiszoltam. A műszerfalfilmet szétvágtam, majd egy előzetesen feketére festett hátfalra felragasztottam a műszereket és a két darabot összeragasztottam. Nem lett valami tökéletes, de engem nagyon zavart volna a helytelen verzió.
A célzókészülék saját gyártmány, mert a finnek a német Revit használták, így azt sztirol lapból, a maratáshoz adott filmből és drótból készítettem el. A botkormány is új, mivel a készletben lévőt kicsit elnagyoltnak tartottam.
A kabint ezután a Gunze H58-asával (US Interior Green) fújtam le az amerikai gépeknek megfelelően. Egyrészt azért, mert a fekete-fehér fotók alapján egy ennek megfelelő világos szín lehetett az eredetin is, másrészt nem találtam olyan utalást, ami ezzel ellentétes lett volna. Igaz, volt egy fotó is – amely deklaráltan utólag színezett – amin a kabin sötétzöld. Ezen az is látszik, hogy a célzókészülék tartókonzolja is sötétzöld, ami persze felveti azt a problémát, hogy az utólag beszerelt konzol (a franciák nem ilyeneket használtak) hogyan lehetett volna Interior Green, hiszen ilyen festékük biztosan nem volt a finneknek, de ha itt tévedtem a H58-al, azt vállalom.
Az alapszín után feketére festettem a műszereket és a műszerfalat, Vallejo akrilokkal a fejtámaszt, fehérrel kiemeltem az éleket, majd AMMO Black Wash-sal befolyattam a kabint. Az ülésen lévő heveder maratás, ami még a nem előre festett változat, így azt ezüst és világosbarna színűre festettem. Végül elkészítettem a kopásokat, majd a kabin kapott két réteg matt lakkot.
2) Törzs.
Sajnos olyan kiadványt vagy képet nem sikerült szereznem, amin egyértelmű lenne az A2 verzió panelbeosztása, de ami biztos, hogy egy-egy panelvonal hiányzik a szárny és a törzs találkozásánál. Ezt számtalan próbálkozás (és sok tömítés, újra csiszolás után) pótoltam. A vízszintes vezérsíkokon is pótoltam néhány hiányzó panelvonalat. Ezen kívül a fotókon látható, hogy a függőleges vezérsík mozgatómechanikájának egy részén – a vízszintes vezérsíkok vonalában – nem volt burkolat. Így kivágtam a vonatkozó részeket, majd alumínium és ólomdrót felhasználásával elkészítettem a mechanika látható részét. Az Eduard nagyon szép célzókészüléket ad, ennek tartóját injekciós tűből, az előtte található kis antennát pedig rézdrótból készítettem el. Ide tartozik még, hogy a kabin fejtámlájánál a törzsfelek között jelentős tömítésre van szükség, az alkatrészek elég pontatlanul illeszkednek. El kellett dönteni azt is, hogy a kipufogók burkolatát felhelyezzem-e vagy sem. Itt is arra a következtetésre jutottam, hogy a gépeken inkább rajta voltak ezek, így én is beépítettem őket és kifúrtam a rajtuk található nyílást. Egyébként mind a törzsre, mind a makett többi alkatrészére igaz, hogy az alkatrészek elég pontatlanul illeszkednek, sokat kell tömíteni és csiszolni.
3) Szárnyak.
Itt is igaz a panelekre vonatkozó probléma, de az biztos volt, hogy az A2-es alváltozat többsége 2-2 darab géppuskával volt felszerelve szárnyanként. A Hobbycraft egy géppuskás verziót ad, de a szárnyak belső felületén látszanak a második géppuska hüvelykivetőjének könnyítései. Csak sajnos a talált rajzok alapján azok rossz helyen vannak. Így a méréseim alapján kivágtam őket a megfelelő helyen, majd ismét sok tömítés, csiszolás és panelvonal újrakarcolás következett. Ezentúl az is kiderült, hogy a bal oldali szárnyról hiányzik a leszálló fény búrája. Ennek helyét is kivágtam, majd sztirollap és drót segítségével elkészítettem a lámpa helyét és izzóját. Sokáig gondolkodtam azon, hogy az üveg búráját miből készítsem el, de erre majd még a matricázásnál visszatérek.
A futóaknákat is átalakítottam. A készlet egy olyan verziót ad, amelyben az akna bordáit egy a bordákkal egybeöntött bőr (?) burkolat takarja. Egy szétszerelt finn példányról készült fénykép alapján látszik, hogy azokon a bordákat nem takarja semmi. Így kivágtam az aknák alját, egy sztirollapra a megfelelő beosztással drótotokat ragasztottam és ezt beszabtam az aknákba. Ezen kívül az aknák szárnyvég felőli oldalán kifúrtam egy-egy könnyítést, majd pótoltam egy-egy kábelt, amelyek az említett fénykép alapján az aknákban futnak.
Itt érdemes megjegyezni, hogy az akna színe megegyezik a szárny/törzs alsó részének színével.
4) Futók.
A fényképek alapján a főfutók formája teljesen rossz: keskenyek és a guruló felületük hegyes kialakítású. Ráadásul a keréktárcsák belső oldala sem felel meg az igazinak és ezen az Eduard maratott alkatrésze sem segít, mert bár a tárcsa kialakítása szép, az csak egy lap, holott a valóságban az egy mélyített profilú elem. Mivel a P-36 futója megegyezett a korai P-40-esek futójával, a megoldást az SBS Model futókészlete szolgáltatta, amely minden szempontból tökéletes. Én mindössze annyit változtattam rajtuk, hogy kifúrtam a fékkábel helyét a majdani rögzítéshez, illetve ellapítottam a kerekeket, mert a fotók alapján ez mindenképpen indokolt.
A farokfutóval is gond volt, mert azt egybeöntötték a villájával. Ezért a villát levágtam, a kereket lecsiszoltam és ólomdrótból új villát hajlítottam. Ez később hibának bizonyult, mert a makett lábra állításakor kiderült, hogy a gép súlyát az ólomdrót nem bírja el, szép lassan meghajlik. Ezért új villát készítettem gémkapocsból, ami már elég tartósnak bizonyult.
A futószárakkal nincsen baj, itt fénykép alapján pótoltam a fékkábeleket ólomdrótból és az azokat tartó bilincseket vékony Tamiya maszkoló szalagból. Emellett – mivel az SBS kerekeinek méretei mások – új csapolást készítettem a kerekekhez. Itt érdemes megjegyezni, hogy a francia gépekkel ellentétben a finnek nem használták (én legalábbis egy fotón sem láttam) a futószárakon a futók belső oldalán lévő nagyméretű burkolóelemet, így azt én sem tettem fel.
5) Motor, légcsavar.
Az A2-es verzióban lévő P&W Twin Wasp motor a Quickboost nagyon szép gyanta alkatrésze, bár a szelepemelő himbákat (a helyük a motoragyon előre ki van fúrva), gyújtáskábeleket és a motoragyat ölelő gyűrűt, az abból kiinduló csöveket különböző drótokból pótolnom kellett egy, a Tikkakoskiban, a Finn Légierő Múzeumában lefényképezett motorról talált kép alapján.
A légcsavaron is látszik, hogy nem a mai öntési színvonalat képviseli, de itt nem volt más megoldás, ezt kellett felhasználni. A fényképek alapján azonban két dolgot kell tisztázni: 1) volt-e burkolat a légcsavaragyon és 2) szerepel-e a gyártó felirata a légcsavaron. Az első kérdésre az a válasz, hogy a fényképek alapján a burkolat inkább jellemző volt, míg a felirat kapcsán azt lehet mondani, hogy az ritka esetekben ugyan, de nem volt rajta a légcsavaron. Ez megnyugtatott, hiszen a készlet ehhez nem ad matricát, én pedig szerezni nem tudtam.
6) Fegyverzet.
A törzsben lévő két géppuskának csak a csövéhez tartozó cső vége látható, így azt elegendő volt injekciós tűből pótolni, igaz ehhez a géppuska burkolatát előzetesen ki kellett fúrni. A szárnygéppuskák 0.30-as kaliberű browningok, bár találtam olyan képet, amin még az eredeti francia fegyver szerepel.
7) Antenna.
A függőleges vezérsíkon lévő antenna tartóját a készlet nem adja, ez sztirolból pótoltam. Maga az antenna vékony damil, feketére festve és pillanatragasztóval rögzítve. Ezen az antennahuzalon a fényképek szerint volt összesen négy darab valami (?). Mivel fogalmam sincs, hogy ezek micsodák és a képeken sem látszanak tisztán – plusz mert nem mertem kockáztatni a nagy nehezen megragadó huzal szétesését - beépítésüktől eltekintettem.
Érdekesség – én legalábbis nem találtam rá magyarázatot – hogy a típusról készült nézeti rajzokon szerepel egy-egy, a felső szárnyvégekről kiinduló antenna, amelyek a függőleges vezérsíkba futnak. A fényképeken én azonban egyik gépen sem láttam ilyet, úgyhogy ezektől szintén eltekintettem.
8) Festés.
Az egyik fő ok, ami miatt ez a gép tetszik, az a festés. Az SBS Model utasítása szerint a gép alja RLM 65 (hell blau), felül pedig olív zöld és fekete, sárga motorburkolattal és törzsgyűrűvel. Mivel a gépek a németektől érkeztek, az RLM 65-et biztosnak vettem, de az olívzöld kérdéseket vet fel. Az utasítás szerint az FS 34096-ot kell használni de alig hiszem, hogy olyan a finneknek volt, bár néhány színes kép alapján valóban lehetséges ez a szín. Itt a fórumon is körbekérdeztem a témában és az egyik kolléga – akinek kérdésére korábban a Tikkakoskiban lévő múzeum egy szakembere állította – hogy a finn gépek zöldje valószínűleg az RLM 71 (dunkelgrün) volt (a Squadron könyv is ezt ajánlja), semmint olív, így végül én is emellett döntöttem.
Először az alapozás után a panelvonalakat feketével kiemeltem, majd a sárga részeket (H329) fújtam fel. Ezeket száradás után kimaszkoltam. Ezután jött az RLM 65 (H67), majd az RLM 71 (H64). Ennek száradása után a fekete terepfoltokat – mivel azok nem éleskontúrosak – blue tacből gyúrt giliszták segítségével alakítottam ki, majd zölden maradó részeket kimaszkoltam. A módszer működött is, bár pár rosszul maszkolt résznél az átszóródást javítgatnom kellett. Gondom azzal volt, hogy mivel a festést nyár végén készítettem, a blue tac levételkor nyomot hagyott a festésen, így azt nem kis munka volt finom csiszolással és/vagy újra festéssel eltüntetni, valahol nem is sikerült teljesen.
A szárnyvégeken lévő fényeket – mivel méretük miatt átlátszó anyagból való elkészítésükre nem vállalkoztam - zöldre és pirosra festettem. Itt erre vonatkozó kép alapján abból indultam ki, hogy a P-40-eseken sem voltak egyformák. A függőleges vezérsíkon lévőket világosszürkére festettem (egy restaurált francia példány színes képei alapján), majd azokat fényes lakkal próbáltam fényesebbé tenni.
9) Matrica.
A matricázás előtt a releváns részeket fényes lakkal lefújtam. A matrica igen jó minőségű, nem volt vele gondom, bár a Tamiya matricafeszítője (tehát amit a matricára kenünk és nem az alá, én legalábbis ezt hívom annak) azért elkél ezek esetében is. Egyetlen dolog zavaró csak: a gép bal szárnyának alsó felén lévő lámpabúrát a rajz is jelöli, a felségjel egy részébe is belelóg. A matrica azonban ezt nem követi, a búra helyét nekünk kell kivágunk. Ez nekem csak másodjára sikerült, akkor sem szépen, egy felségjel így sajnos tönkrement. A búra aknájába végül Vallejo művizet cseppentettem, amit száradás után két réteg fényes lakkot kentem, hogy még tisztábbnak tűnjön. A matricázás végeztével a gépet matt lakkal lefújtam
10) Koszolás.
A fényképek alapján a finn gépeken nagy elhasználódási nyomok nem voltak (csak néhány, a háború későbbi részében vagy a háború után készült képen látszanak igazán az elhasználódás nyomai), legfeljebb a motorburkolat volt kopottabb. Éppen ezért visszafogottabban koszoltam a gépet: kapott két réteg, különböző színű AMMO filtert, majd szinte csak a törzsön helyeztem el kopásokat, ott is főleg a motorburkolaton és a motor körüli szerelőnyílásoknál, valamint a baloldalon lévő törzsajtónál. Ezután AMMO Black washhal befolyattam a panelvonalakat, ami néhány helyen nem sikerült igazán, mert – főleg a motorburkolaton – azok elég sekélyek, szinte nem is tud elfutni bennük a festék.
Ezután megfújtam a géppuskák kormozódási nyomait (ez erősebb lett egy kicsit, mint szerettem volna), valamint a kipufogók nyomait. Szintén az AMMO termékével felfestettem a gép aljára néhány olajfolyást, majd a futókat és a keréktárcsákat az AMMO földeffektjével és különböző pigmentekkel koszoltam. Talán egy kicsit ezt is eltúloztam, de találtam egy olyan képet, amin elég koszosak ezek a részek, habár maga a gép igazából tiszta. Pigmentport csak a bal oldali szárnytőben alkalmaztam – ott is csak nagyon finoman – ahol a pilóta a beszálláskor azt felhordhatta a gépre.
Miután a koszolással végeztem, következett a végszerelés: helyükre kerültek a futómű darabjai, a légcsavar, a kabintető és a kabin mögötti antennatartó az antennával.
11) Alap.
Az alapot purhabbal töltöttem fel, majd homok-gipsz és víz keverékével alakítottam ki a talajt. A fényképek alapján a típust rengeteg helyen parkoltatták: cölöpökből készült beállóban, a fák között a hóban, vagy éppen minden fedezék nélkül egy deszkákból álló padlón. Én ez utóbbit választottam. A deszkákat vékony balsafa lécekből alakítottam ki, amelyeket faragasztóval rögzítettem a talált fényképen szereplő formában. Azokat különböző színű barna színekkel festettem le, majd filterekkel kezeltem és átmosóval befolytattam. Ezután a már említett sáreffektet és pigmentport is tettem rá, illetve pár helyen olajfolyások nyomait is elhelyeztem rajta. Végül néhány helyen csiszolópapírral megcsiszoltam azt, a fa kopását imitálva.
A talaj színét is többféle barna-zöld szín keverékével fújtam meg, pár nagyobb homokdarabot szürke és más színekkel kis kavicsoknak festettem meg, majd ezt is filtereztem és pigmentekkel kezeltem. Növényeket nem ragasztottam fel, mert az erről szóló fotón is egy teljesen letaposott földrészleten van kialakítva a parkolóhely. A gépet végül faragasztóval rögzítettem a helyére.
12) Hibák.
Persze egyetlen makett sem tökéletes, ez pedig főleg nem lett az, részben saját hibából, részben ismeretlen okból. A törzs összeragasztása után és a festés előrehaladott fázisa közben vettem észre, hogy a műszerfal sajnos picit elmozdult, nem egyenes. Ezen már sem csipesszel, sem más módon nem tudtam segíteni, a képeken talán nem is látszik, de engem kicsit bosszant. A szélvédő kellős közepén lett egy folt, ami nem tudom mitől származik (nem gyárilag volt ilyen), eltüntetnem nem sikerült. Azt is csak a festés közben értettem meg a fotók alapján, hogy a kabintető sínjei a készletben – abszolút elnagyolt - külön alkatrészek. Így elkészítettem őket vékony fémlemezből (egy krém tubusának anyagából), de az illeszkedésük nem lett tökéletes. A függőleges vezérsíkon lévő antenna számtalanszor letört, így azt már a sokadik próbálkozás után nem sikerült szépen visszaragasztani a helyére. A szárnyak felső felén lévő matricáknál a megszáradásukat követően vettem észre, hogy néhány milliméter híján nem szimmetrikusan raktam fel őket. Ugyancsak utólag vettem észre, hogy a függőleges vezérsíkon, a felső fehér csíknak feljebb kellene lennie, mint ahová én tettem, de mentségemre legyen mondva, hogy a matrica hosszabb, mint kellene és ez tévesztett meg.
Végszó
A makett összeállítása és elkészítése nem volt könnyű, több, mint fél évet vett igénybe. Ez azonban nem vette el a kedvemet a készlettől (sajnos szerintem esélytelen, hogy jobb minőségben a közeljövőben bárki kiadná), így a franciának tervezett példány már a kiegészítőkkel a dobozában várja a sorsát. :)
Felhasznált készletek:
Hobbycraft HC 1555 P-36 A/C
Eduard FE 136 P-36
SBS Model 48053 P-40 wheels set (plain 30”)
SBS Model D48018 Curtiss Hawk 75A in Finnish service
Quickboost 48053 P-36A Hawk engine
Master Model AM-48-029 Browning ANM2 Aicraft .30 caliber (2x)
Felhasznált irodalom:
Squadron Signal: Finnish air force 1939-1945
Squadron Signal: P-40 Warhawk Walk around
Opsrey: P-36 Hawk aces of World War 2
Mushroom Publications: Curtiss Hawk H-75 in French service
A finn verzió
Önmagában persze az a pár kép nem volt érdekes (ha jól emlékszem, a cikket el sem olvastam), de maga a típus története viszont mindenképpen figyelmet érdemel.
A legnagyobb alkalmazó természetesen az Egyesült Államok volt, ám 1941-re ők a típust már csak másodvonalbelinek tartották és elkezdték leváltását, olyannyira, hogy mindössze egyetlen éles bevetésen alkalmazták, akkor sem önszántukból: 1941. december 7-én Pearl Harborban néhány példány a levegőbe tudott emelkedni a japán támadók ellen és azokkal szemben összesen 5 légigyőzelmet értek el.
A franciák viszont összesen 340-et tudtak bevetni a németek ellen (bár több példánnyal rendelkeztek), ráadásul nem is eredmény nélkül, hiszen 357 igazolt légigyőzelmet arattak a típussal az összeomlásig.
A németek ezután számos példányt zsákmányoltak mind a franciáktól, mind korábban ezt megelőzően a norvégoktól, amelyekből a finnek 1940 ősze és 1943 tavasza között összesen 44 darabot vásároltak meg tőlük. A finnek mind a négy francia (A1, A2, A3, A4) és a norvég verzióból (A6) is kaptak példányokat. A gépek a LeLv 32 állományában szolgáltak és igen szép eredményeket értek el velük: volt pl. olyan eset 1941 szeptemberében, amikor 6 P-36-os 40 szovjet vadászgéppel akadt össze és a csatát 13-0-ra a finnek nyerték meg. A finnek végül összesen 190,5 légigyőzelmet arattak a típussal, jóval kisebb saját veszteség mellett.
Bár számos fotó maradt fenn a finn gépekről, a megépítendő példányt mégis nehéz volt kiválasztani, mert csak 22 példányt sikerült – legalább részben – beazonosítani. Mivel a kabint teljesen újra kívántam építeni, ki kellett választanom egy olyan példányt, amelynek kabinjáról jó minőségű fotókat lehet találni. A Mushroom Publications könyvében az A2-ról vannak részletes – korabeli – kabinfotók, így a szintén ilyennek megjelölt CU-574-es példányra esett a választásom, hiszen ahhoz a mellékelt fotó alapján találtam matricát is (az SBS Model matricalapján lévő három másik példányról nem találtam képet).
Annyit még elöljáróban hozzátennék, hogy az általam választott CU-574-es példányról egyetlen kép létezik, azon is csak a gép bal oldalának egy része látható, így számos esetben a többi, más gépekről készült fénykép alapján lehetett csak eldönteni bizonyos felmerülő kérdéseket.
Mivel a makettgyártók legtöbbje csak a „népszerű” (vagyis néha szerintem roppantul unalmas) témák iránt érdeklődik, nincs könnyű dolgunk, ha egy a fősodortól eltérő gépet szeretnénk építeni. A P-36 esetében – mivel az 1:48-as méretarányt jobban szeretem – csak a régi Hobbycraft/Academy készletek állnak rendelkezésre (A Must Have Models! kiadása is ennek újra dobozolása kiegészítőkkel), amiket már régóta nem is lehet kapni. A Makettinfo Cserebere rovatának hála azonban hosszú idő után hozzájutottam a vágyva vágyott készlethez.
A keretekre pillantva látható, hogy a készlet fölött már igencsak eljárt az idő. Mivel a típus számomra különlegesen nagy becsben áll, nem volt kérdés, hogy amennyire csak tudom, feljavítom és igyekszem elvégezni rajta azokat a módosításokat, amelyek a finn gépekre jellemzőek voltak.
1) Kabin, kabintető.
Az eredeti gyári kabin nem az A2 változatot adja (igazából az szerintem egyik P-36-os változatnak sem feleltethető meg), így azzal kezdtem a munkát, hogy kabin oldalfalaira öntött bordákat és kezelőszerveket lecsiszoltam. Azután egy másik fórumon ugyanilyen gépet építő kolléga ötletét valósítottam meg: rézlemezből méretre vágott darabra sztirol csíkokból, alumínium-, illetve rézdrótból, krémtubus anyagából, valamint az Eduard maratásából elkészítettem az új oldalfalakat, majd azokat a lecsiszolt törzsfelekbe ragasztottam, majd a szükséges mértékben tömítettem az illesztéseket. Emellett ugyanilyen módon új padlólemezt is készítettem és a képek alapján azt is feljavítottam, bár igaz, hogy itt csak P-40-esekhez készült képek álltak rendelkezésemre.
A műszerfallal ugyanakkor gondban voltam, mert az Eduard ad ugyan újat filmmel együtt, de az az amerikai verzióhoz van, nem a francia/finnhez. Így végül hosszas tanakodás után 0,5–ös sztirol lapból kiszabtam az új műszerfalat, azt a műszerek helyén különböző átmérőjű fúrókkal kifúrtam, majd vékonyra csiszoltam. A műszerfalfilmet szétvágtam, majd egy előzetesen feketére festett hátfalra felragasztottam a műszereket és a két darabot összeragasztottam. Nem lett valami tökéletes, de engem nagyon zavart volna a helytelen verzió.
A célzókészülék saját gyártmány, mert a finnek a német Revit használták, így azt sztirol lapból, a maratáshoz adott filmből és drótból készítettem el. A botkormány is új, mivel a készletben lévőt kicsit elnagyoltnak tartottam.
A kabint ezután a Gunze H58-asával (US Interior Green) fújtam le az amerikai gépeknek megfelelően. Egyrészt azért, mert a fekete-fehér fotók alapján egy ennek megfelelő világos szín lehetett az eredetin is, másrészt nem találtam olyan utalást, ami ezzel ellentétes lett volna. Igaz, volt egy fotó is – amely deklaráltan utólag színezett – amin a kabin sötétzöld. Ezen az is látszik, hogy a célzókészülék tartókonzolja is sötétzöld, ami persze felveti azt a problémát, hogy az utólag beszerelt konzol (a franciák nem ilyeneket használtak) hogyan lehetett volna Interior Green, hiszen ilyen festékük biztosan nem volt a finneknek, de ha itt tévedtem a H58-al, azt vállalom.
Az alapszín után feketére festettem a műszereket és a műszerfalat, Vallejo akrilokkal a fejtámaszt, fehérrel kiemeltem az éleket, majd AMMO Black Wash-sal befolyattam a kabint. Az ülésen lévő heveder maratás, ami még a nem előre festett változat, így azt ezüst és világosbarna színűre festettem. Végül elkészítettem a kopásokat, majd a kabin kapott két réteg matt lakkot.
2) Törzs.
Sajnos olyan kiadványt vagy képet nem sikerült szereznem, amin egyértelmű lenne az A2 verzió panelbeosztása, de ami biztos, hogy egy-egy panelvonal hiányzik a szárny és a törzs találkozásánál. Ezt számtalan próbálkozás (és sok tömítés, újra csiszolás után) pótoltam. A vízszintes vezérsíkokon is pótoltam néhány hiányzó panelvonalat. Ezen kívül a fotókon látható, hogy a függőleges vezérsík mozgatómechanikájának egy részén – a vízszintes vezérsíkok vonalában – nem volt burkolat. Így kivágtam a vonatkozó részeket, majd alumínium és ólomdrót felhasználásával elkészítettem a mechanika látható részét. Az Eduard nagyon szép célzókészüléket ad, ennek tartóját injekciós tűből, az előtte található kis antennát pedig rézdrótból készítettem el. Ide tartozik még, hogy a kabin fejtámlájánál a törzsfelek között jelentős tömítésre van szükség, az alkatrészek elég pontatlanul illeszkednek. El kellett dönteni azt is, hogy a kipufogók burkolatát felhelyezzem-e vagy sem. Itt is arra a következtetésre jutottam, hogy a gépeken inkább rajta voltak ezek, így én is beépítettem őket és kifúrtam a rajtuk található nyílást. Egyébként mind a törzsre, mind a makett többi alkatrészére igaz, hogy az alkatrészek elég pontatlanul illeszkednek, sokat kell tömíteni és csiszolni.
3) Szárnyak.
Itt is igaz a panelekre vonatkozó probléma, de az biztos volt, hogy az A2-es alváltozat többsége 2-2 darab géppuskával volt felszerelve szárnyanként. A Hobbycraft egy géppuskás verziót ad, de a szárnyak belső felületén látszanak a második géppuska hüvelykivetőjének könnyítései. Csak sajnos a talált rajzok alapján azok rossz helyen vannak. Így a méréseim alapján kivágtam őket a megfelelő helyen, majd ismét sok tömítés, csiszolás és panelvonal újrakarcolás következett. Ezentúl az is kiderült, hogy a bal oldali szárnyról hiányzik a leszálló fény búrája. Ennek helyét is kivágtam, majd sztirollap és drót segítségével elkészítettem a lámpa helyét és izzóját. Sokáig gondolkodtam azon, hogy az üveg búráját miből készítsem el, de erre majd még a matricázásnál visszatérek.
A futóaknákat is átalakítottam. A készlet egy olyan verziót ad, amelyben az akna bordáit egy a bordákkal egybeöntött bőr (?) burkolat takarja. Egy szétszerelt finn példányról készült fénykép alapján látszik, hogy azokon a bordákat nem takarja semmi. Így kivágtam az aknák alját, egy sztirollapra a megfelelő beosztással drótotokat ragasztottam és ezt beszabtam az aknákba. Ezen kívül az aknák szárnyvég felőli oldalán kifúrtam egy-egy könnyítést, majd pótoltam egy-egy kábelt, amelyek az említett fénykép alapján az aknákban futnak.
Itt érdemes megjegyezni, hogy az akna színe megegyezik a szárny/törzs alsó részének színével.
4) Futók.
A fényképek alapján a főfutók formája teljesen rossz: keskenyek és a guruló felületük hegyes kialakítású. Ráadásul a keréktárcsák belső oldala sem felel meg az igazinak és ezen az Eduard maratott alkatrésze sem segít, mert bár a tárcsa kialakítása szép, az csak egy lap, holott a valóságban az egy mélyített profilú elem. Mivel a P-36 futója megegyezett a korai P-40-esek futójával, a megoldást az SBS Model futókészlete szolgáltatta, amely minden szempontból tökéletes. Én mindössze annyit változtattam rajtuk, hogy kifúrtam a fékkábel helyét a majdani rögzítéshez, illetve ellapítottam a kerekeket, mert a fotók alapján ez mindenképpen indokolt.
A farokfutóval is gond volt, mert azt egybeöntötték a villájával. Ezért a villát levágtam, a kereket lecsiszoltam és ólomdrótból új villát hajlítottam. Ez később hibának bizonyult, mert a makett lábra állításakor kiderült, hogy a gép súlyát az ólomdrót nem bírja el, szép lassan meghajlik. Ezért új villát készítettem gémkapocsból, ami már elég tartósnak bizonyult.
A futószárakkal nincsen baj, itt fénykép alapján pótoltam a fékkábeleket ólomdrótból és az azokat tartó bilincseket vékony Tamiya maszkoló szalagból. Emellett – mivel az SBS kerekeinek méretei mások – új csapolást készítettem a kerekekhez. Itt érdemes megjegyezni, hogy a francia gépekkel ellentétben a finnek nem használták (én legalábbis egy fotón sem láttam) a futószárakon a futók belső oldalán lévő nagyméretű burkolóelemet, így azt én sem tettem fel.
5) Motor, légcsavar.
Az A2-es verzióban lévő P&W Twin Wasp motor a Quickboost nagyon szép gyanta alkatrésze, bár a szelepemelő himbákat (a helyük a motoragyon előre ki van fúrva), gyújtáskábeleket és a motoragyat ölelő gyűrűt, az abból kiinduló csöveket különböző drótokból pótolnom kellett egy, a Tikkakoskiban, a Finn Légierő Múzeumában lefényképezett motorról talált kép alapján.
A légcsavaron is látszik, hogy nem a mai öntési színvonalat képviseli, de itt nem volt más megoldás, ezt kellett felhasználni. A fényképek alapján azonban két dolgot kell tisztázni: 1) volt-e burkolat a légcsavaragyon és 2) szerepel-e a gyártó felirata a légcsavaron. Az első kérdésre az a válasz, hogy a fényképek alapján a burkolat inkább jellemző volt, míg a felirat kapcsán azt lehet mondani, hogy az ritka esetekben ugyan, de nem volt rajta a légcsavaron. Ez megnyugtatott, hiszen a készlet ehhez nem ad matricát, én pedig szerezni nem tudtam.
6) Fegyverzet.
A törzsben lévő két géppuskának csak a csövéhez tartozó cső vége látható, így azt elegendő volt injekciós tűből pótolni, igaz ehhez a géppuska burkolatát előzetesen ki kellett fúrni. A szárnygéppuskák 0.30-as kaliberű browningok, bár találtam olyan képet, amin még az eredeti francia fegyver szerepel.
7) Antenna.
A függőleges vezérsíkon lévő antenna tartóját a készlet nem adja, ez sztirolból pótoltam. Maga az antenna vékony damil, feketére festve és pillanatragasztóval rögzítve. Ezen az antennahuzalon a fényképek szerint volt összesen négy darab valami (?). Mivel fogalmam sincs, hogy ezek micsodák és a képeken sem látszanak tisztán – plusz mert nem mertem kockáztatni a nagy nehezen megragadó huzal szétesését - beépítésüktől eltekintettem.
Érdekesség – én legalábbis nem találtam rá magyarázatot – hogy a típusról készült nézeti rajzokon szerepel egy-egy, a felső szárnyvégekről kiinduló antenna, amelyek a függőleges vezérsíkba futnak. A fényképeken én azonban egyik gépen sem láttam ilyet, úgyhogy ezektől szintén eltekintettem.
8) Festés.
Az egyik fő ok, ami miatt ez a gép tetszik, az a festés. Az SBS Model utasítása szerint a gép alja RLM 65 (hell blau), felül pedig olív zöld és fekete, sárga motorburkolattal és törzsgyűrűvel. Mivel a gépek a németektől érkeztek, az RLM 65-et biztosnak vettem, de az olívzöld kérdéseket vet fel. Az utasítás szerint az FS 34096-ot kell használni de alig hiszem, hogy olyan a finneknek volt, bár néhány színes kép alapján valóban lehetséges ez a szín. Itt a fórumon is körbekérdeztem a témában és az egyik kolléga – akinek kérdésére korábban a Tikkakoskiban lévő múzeum egy szakembere állította – hogy a finn gépek zöldje valószínűleg az RLM 71 (dunkelgrün) volt (a Squadron könyv is ezt ajánlja), semmint olív, így végül én is emellett döntöttem.
Először az alapozás után a panelvonalakat feketével kiemeltem, majd a sárga részeket (H329) fújtam fel. Ezeket száradás után kimaszkoltam. Ezután jött az RLM 65 (H67), majd az RLM 71 (H64). Ennek száradása után a fekete terepfoltokat – mivel azok nem éleskontúrosak – blue tacből gyúrt giliszták segítségével alakítottam ki, majd zölden maradó részeket kimaszkoltam. A módszer működött is, bár pár rosszul maszkolt résznél az átszóródást javítgatnom kellett. Gondom azzal volt, hogy mivel a festést nyár végén készítettem, a blue tac levételkor nyomot hagyott a festésen, így azt nem kis munka volt finom csiszolással és/vagy újra festéssel eltüntetni, valahol nem is sikerült teljesen.
A szárnyvégeken lévő fényeket – mivel méretük miatt átlátszó anyagból való elkészítésükre nem vállalkoztam - zöldre és pirosra festettem. Itt erre vonatkozó kép alapján abból indultam ki, hogy a P-40-eseken sem voltak egyformák. A függőleges vezérsíkon lévőket világosszürkére festettem (egy restaurált francia példány színes képei alapján), majd azokat fényes lakkal próbáltam fényesebbé tenni.
9) Matrica.
A matricázás előtt a releváns részeket fényes lakkal lefújtam. A matrica igen jó minőségű, nem volt vele gondom, bár a Tamiya matricafeszítője (tehát amit a matricára kenünk és nem az alá, én legalábbis ezt hívom annak) azért elkél ezek esetében is. Egyetlen dolog zavaró csak: a gép bal szárnyának alsó felén lévő lámpabúrát a rajz is jelöli, a felségjel egy részébe is belelóg. A matrica azonban ezt nem követi, a búra helyét nekünk kell kivágunk. Ez nekem csak másodjára sikerült, akkor sem szépen, egy felségjel így sajnos tönkrement. A búra aknájába végül Vallejo művizet cseppentettem, amit száradás után két réteg fényes lakkot kentem, hogy még tisztábbnak tűnjön. A matricázás végeztével a gépet matt lakkal lefújtam
10) Koszolás.
A fényképek alapján a finn gépeken nagy elhasználódási nyomok nem voltak (csak néhány, a háború későbbi részében vagy a háború után készült képen látszanak igazán az elhasználódás nyomai), legfeljebb a motorburkolat volt kopottabb. Éppen ezért visszafogottabban koszoltam a gépet: kapott két réteg, különböző színű AMMO filtert, majd szinte csak a törzsön helyeztem el kopásokat, ott is főleg a motorburkolaton és a motor körüli szerelőnyílásoknál, valamint a baloldalon lévő törzsajtónál. Ezután AMMO Black washhal befolyattam a panelvonalakat, ami néhány helyen nem sikerült igazán, mert – főleg a motorburkolaton – azok elég sekélyek, szinte nem is tud elfutni bennük a festék.
Ezután megfújtam a géppuskák kormozódási nyomait (ez erősebb lett egy kicsit, mint szerettem volna), valamint a kipufogók nyomait. Szintén az AMMO termékével felfestettem a gép aljára néhány olajfolyást, majd a futókat és a keréktárcsákat az AMMO földeffektjével és különböző pigmentekkel koszoltam. Talán egy kicsit ezt is eltúloztam, de találtam egy olyan képet, amin elég koszosak ezek a részek, habár maga a gép igazából tiszta. Pigmentport csak a bal oldali szárnytőben alkalmaztam – ott is csak nagyon finoman – ahol a pilóta a beszálláskor azt felhordhatta a gépre.
Miután a koszolással végeztem, következett a végszerelés: helyükre kerültek a futómű darabjai, a légcsavar, a kabintető és a kabin mögötti antennatartó az antennával.
11) Alap.
Az alapot purhabbal töltöttem fel, majd homok-gipsz és víz keverékével alakítottam ki a talajt. A fényképek alapján a típust rengeteg helyen parkoltatták: cölöpökből készült beállóban, a fák között a hóban, vagy éppen minden fedezék nélkül egy deszkákból álló padlón. Én ez utóbbit választottam. A deszkákat vékony balsafa lécekből alakítottam ki, amelyeket faragasztóval rögzítettem a talált fényképen szereplő formában. Azokat különböző színű barna színekkel festettem le, majd filterekkel kezeltem és átmosóval befolytattam. Ezután a már említett sáreffektet és pigmentport is tettem rá, illetve pár helyen olajfolyások nyomait is elhelyeztem rajta. Végül néhány helyen csiszolópapírral megcsiszoltam azt, a fa kopását imitálva.
A talaj színét is többféle barna-zöld szín keverékével fújtam meg, pár nagyobb homokdarabot szürke és más színekkel kis kavicsoknak festettem meg, majd ezt is filtereztem és pigmentekkel kezeltem. Növényeket nem ragasztottam fel, mert az erről szóló fotón is egy teljesen letaposott földrészleten van kialakítva a parkolóhely. A gépet végül faragasztóval rögzítettem a helyére.
12) Hibák.
Persze egyetlen makett sem tökéletes, ez pedig főleg nem lett az, részben saját hibából, részben ismeretlen okból. A törzs összeragasztása után és a festés előrehaladott fázisa közben vettem észre, hogy a műszerfal sajnos picit elmozdult, nem egyenes. Ezen már sem csipesszel, sem más módon nem tudtam segíteni, a képeken talán nem is látszik, de engem kicsit bosszant. A szélvédő kellős közepén lett egy folt, ami nem tudom mitől származik (nem gyárilag volt ilyen), eltüntetnem nem sikerült. Azt is csak a festés közben értettem meg a fotók alapján, hogy a kabintető sínjei a készletben – abszolút elnagyolt - külön alkatrészek. Így elkészítettem őket vékony fémlemezből (egy krém tubusának anyagából), de az illeszkedésük nem lett tökéletes. A függőleges vezérsíkon lévő antenna számtalanszor letört, így azt már a sokadik próbálkozás után nem sikerült szépen visszaragasztani a helyére. A szárnyak felső felén lévő matricáknál a megszáradásukat követően vettem észre, hogy néhány milliméter híján nem szimmetrikusan raktam fel őket. Ugyancsak utólag vettem észre, hogy a függőleges vezérsíkon, a felső fehér csíknak feljebb kellene lennie, mint ahová én tettem, de mentségemre legyen mondva, hogy a matrica hosszabb, mint kellene és ez tévesztett meg.
Végszó
A makett összeállítása és elkészítése nem volt könnyű, több, mint fél évet vett igénybe. Ez azonban nem vette el a kedvemet a készlettől (sajnos szerintem esélytelen, hogy jobb minőségben a közeljövőben bárki kiadná), így a franciának tervezett példány már a kiegészítőkkel a dobozában várja a sorsát. :)
Felhasznált készletek:
Hobbycraft HC 1555 P-36 A/C
Eduard FE 136 P-36
SBS Model 48053 P-40 wheels set (plain 30”)
SBS Model D48018 Curtiss Hawk 75A in Finnish service
Quickboost 48053 P-36A Hawk engine
Master Model AM-48-029 Browning ANM2 Aicraft .30 caliber (2x)
Felhasznált irodalom:
Squadron Signal: Finnish air force 1939-1945
Squadron Signal: P-40 Warhawk Walk around
Opsrey: P-36 Hawk aces of World War 2
Mushroom Publications: Curtiss Hawk H-75 in French service
|
| 1 |
|
| 2 |
|
| 3 |
|
| 4 |
|
| 5 |
|
| 6 |
|
| 7 |
|
| 8 |
|
| 9 |
|
| 10 |
|
| 11 |
|
| CU-574 |
2019.11.02.
Utolsó módosítás: 2020.07.15.
Utolsó módosítás: 2020.07.15.