Makettező lexikon - 13. rész: Egyéb segédeszközök
Pintér György - Múzeumi krimik Műgyanta kiegészítők
Amikor az ember kinyit egy dobozt, néha elborzad, hogy micsoda borzalmas kis gagyi izéket képesek gyártani katapultülés vagy éppen hajtómű kiömlő címen.

Ezen segítenek a műgyanta feljavító elemek. Félreértés ne essék, a műgyanta/fém feljavítóknak szélesebb a skálája mint a maketteké, azonban alapesetben már amatőr szinten is igénye van az embernek egy rendes katapultülésre, nem pedig egy 2 lapból álló kis borzadályra.
Festése azonos a makettével, azonban ragasztani csakis és kizárólag ciánakrilát ragasztóval lehet.

Néha kell egy tolómérő - leánykori nevén subler -, mellyel pl. lemérhetjük, hogy mekkora maszkolószalagot vágjunk le egy adott helyre.

Festékkatalógusra nagy szükség van, több okból is. Egyrészt ezekben van váltótáblázat a gyártók közt. Másrészt néha csak annyit adnak meg, hogy Sand Yellow és kéne tudni, hogy hanyas számú festéket kell megvenni.

A képen a két Humbrol a fújt színes, azaz a minták eredeti festékkel fújva vannak benne. Ezt magunkkal hurcolva akár egy repülőnapon is be tudunk azonosítani ismeretlen festésű gépeket.
Makettező lexikon
Makettező lexikon
2004.01.01.
Phantom
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció