Pintér György - Múzeumi krimik
A második világháború után a cseh ipar nem fogott úgy padlót, mint ahogy az Európa legtöbb országa esetében történt. A béke beköszönte után a gyárak szép lassan újra gyártásba vették a háborús német típusokat. Ezek között volt a Bf-109G-10 is, amely a Skoda művekből S-99 néven került a Csehszlovák Légierőhöz, valamint a légi rendészet egységeihez. Ám csakhamar robbanás következett be a DB-605-ös motorokat összeszerelő üzemben, amely az ott tárolt kész erőforrásokkal együtt teljesen megsemmisült. Az elkészült sárkányokba találni kellett valamit, ezért a cseh mérnökök a viszonylag nagy számban rendelkezésre álló Jumo-211-ben kezdtek el gondolkodni. Az új motor teljesítménye kisebb volt, mint az eredeti DB-605-é, ráadásul ehhez hozzátették a He-111 nagy méretű légcsavarját ami főleg fel- és leszálláskor hatalmas forgatónyomatékot gerjesztett. Mivel a Jumo motor kialakítása miatt nem lehetett a tengelyen keresztül tüzelő 30mm-es gépágyút beépíteni, ezért a két megmaradt 13 mm-es MG-131 mellé a szárnyak alá egy-egy MG-151-et szereltek áramvonalas burkolatokba. A rendszert még a németek fejlesztették ki, de a pilóták általában leszereltették ezeket a fegyvereket, mivel szórásuk igen nagy volt, valamint a Messzer repülési jellemzőit is lerontotta. Ehhez társult még egy probléma: a módosított, nagyobb légcsavar a szárnyra szerelt gépágyúk előtt volt, amelyet néha sikerült is szétlőni... Mindezek ellenére a típusból közel 550 darabot gyártottak, amelyből 25 példány kalandos úton Izraelbe került. Az S-199 a fiatal zsidó állam első katonai repülőgép típusa lett és hibái ellenére a függetlenségi háború alatt számos légigyőzelmet arattak velük.
Nos, a KP hetvenes években kiadott makettjéről legalább annyi rosszat szoktak elmondani, mint az eredeti típusról. A kisméretű doboz három szürke (esetleg fehér) és egy átlátszó öntőkeretet rejt egy sárgulásra erősen hajlamos matrica, valamint az összerakási útmutató társaságában (a képek egy másik makettről készültek, izraeli matricával). Az első benyomás akár kellemes is lehetne, ha a rengeteg sorja nem vezetné el a tekintetünket a részletekről. A felületek természetesen pozitív panelvonalasak, amelyet ennél a makettnél is számtalan szegeccsel sikerült a gyártónak feldobni. Bevallom, nekem nagyon tetszik a mai napig, így meghagytam olyannak, amilyen. A kabin belső berendezése a kor színvonalához és az akkori fröccsöntési technikához képest megfelelő. Kapunk egy padlót (amelyről a hátfal hiányzik), ülést (nem sok köze van az eredetihez), botkormányt, műszerfalat, két oldalkormány pedált (hetvenes éveket írunk!), valamint egy hátpáncélt, amely csak a buborék alakú kabintetőhöz jó, ugyanis az Erla-tető alatt egy páncélüvegnek kellene lennie (ejnye-bejnye…). A két törzsfél belsejébe elkészítették a kezelőszerveket, de sajnos az egyes dobozok, merevítők, trimmkerekek nem domborodnak ki eléggé a felületből. Én nem sokat gondolkodtam, egy True Details műgyanta kabint építettem be, amely méret szemponjából tökéletes volt ehhez a maketthez. A négy műgyanta alkatrész kidolgozása ugyan nem Aires minőségű, de most jó szolgálatot tett. Amúgy kezdőknek, akik még csak kacérkodnak kiegészítők beépítésével, bátran merem ajánlani ennek a cégnek –viszonylag olcsón beszerezhető– műgyanta termékeit, mert egyszerűen beépíthetők és a kissé talán túl karakteres részletek miatt könnyen festhetők.
Visszatérve a makett építéséhez, a kabin RLM66 színt kapott, a részleteket híg fekete festékkel történő befolyatással és szárazecseteléssel tettem láthatóvá. A törzsfelek összeragasztása némi összecsiszolás után meglepően könnyen ment, tömíteni szinte nem is kellett. A következő lépés a szárnyak összeszerelése volt. Először a futóaknák –gyönyörű mintázattal ellátott– belső felületeit, valamint a futóaknák belsejét festettem szürkére, majd összeragasztottam ezeket az alkatrészeket is. A szárny–törzs illesztés már nem volt olyan jó, de kis türelemmel meg lehetett ezt is oldani. Az oldalkormány és a vízszintes vezérsíkok felhelyezése szintén problémamentes volt, nem úgy, mint a póttartály felfüggesztése, amely egyszerűsége ellenére megizzasztott. A légcsavar és a légcsavarkúp sorjázása szintén sok türelmet igényelt, a levegőbeömlő –amely az eredeti Messzerhez képest átkerült a törzs jobb oldalára– egy maradék alkatrész felhasználásával készült. A készlethez mellékelt két kabintető (buborék és Erla típus) sajnos erősen torzít, ezért egy vákuumhúzott példány került beépítésre a Pavla jóvoltából, majd felkerültek az apró alkatrészek is. Maszkolás után a gép teljes felülete, a futóaknák borítólemezeinek külső része, valamint a póttank (amelyet egy Italeri Fw-190A-tól kölcsönöztem) RLM02 színt kapott, amelyet félfényes lakkréteg követett. A maszkolások eltávolítása után következett a matricázás. A gyári matricák megsárgultak és őszintén szólva egyik festési séma sem tetszett igazán, ezért beszereztem a Tally-Ho jelzéssorát, amelyből a VK-01 lajstromjelű példány mellett döntöttem. Szerencsére a matricák igen jó minőségűek és az eredeti gépről is fellelhetők eredeti –fekete-fehér– fotók. Itt tűnt fel a futószárak sötét színe, ami valószínűleg vörös színű volt (fagyállóval feltöltve). Maguk az eredeti futószárak jellegtelenek, a kerekek túl vékonyak, így ezeket is cserélni kellett. A futószárak saját öntésű műgyanta, a kerekek True Details termékek. Legvégül beragasztottam a kipufogókat és a légcsavart. A kész gép némi feljavítással ma is megállja a helyét, de ez az én szubjektív véleményem.
