Ikarus 55 Rigomodell

Ikarus 55

1:24, Rigomodell No.0092/0016 (2010)
GWW-888 Különcjárat

Az autóbuszt 1966. augusztus 9-én gyártották, GA 89-40 rendszámmal került a 13. AKÖV-höz (Kaposvár). 1970-ig nemzetközi különjáratként (Kaposvár - Fiume), majd 1974-ig belföldi különjáratként szállította az utsokat. Ekkor bontóba került, de a Szekszárdi Állami gazdaság megvette és kb. 1984-ig használta. Ezután ismét bontóba került, de innen is megmenekült, Őcsényben használták tovább raktárként. 1995-ben vásárolta meg Belák Sándor, majd 4 éven keresztűl tartott a felújítása, 1999-ben GWW-888 rendszámmal újra forgalomba került. Érdekessége, hogy gyárilag zöld-fehér, tetőablakos, lux kivitel. 1966-ban 10 ilyen kocsi készült.

Hát megvan az első RIGOMODELL-em. Hogy milyen típust szeretnék, az nem volt kérdéses, hiszen a faros az, amit papírból nem lehet szépen megcsinálni az íves formák miatt, de a szín és kivitel igen. Mivel nem tudtam dönteni a MALÉV-os és a piros-fehér között, úgy döntöttem azok közül választok, amik ma is futnak. Egyszerűen gyönyörű! Szinte hihetetlen, hogy lehet fából ilyen modellt alkotni. Ezt egy kívülálló nem látja át, még Én se teljesen, pedig van szerencsém betekinteni a "kulisszák" mögé.
Fantasztikus Endre barátom munkássága.
A műhelylátogatás rágóta aktuális, sajnos egyenlőre csak Pesten tudtam átvenni egy börzén. Jó sokan voltak, sokaknak tetszett a farosom (ami érthető is) de néha kivert a víz, amikor egyesek kézbevették...

Lássuk a modellt egy kicsit közelebbről.
A forma nagyon szép, részletes adja a vissza a faros íveit, vonalait.
A belső tér is nagyon szépen kidolgozott, még az asztalok a kis lámpával, és a függönyök is benne vannak. A műszerfal is nagyon részletes, bár a kormány Nekem nem tetszik. Megvannak a korlátok, még a dönthető ülés is. A padló is szépen kivan dolgozva, ahogy a belső borítás is és a tető.
Persze, mint minden kézzel készített modell, ez sem tökéletes, és ezt a legnagyobb tisztelettel mondom, szerintem annál nagyobb elismerés nincs, ha valaki megrendel egy modellt.
A méretarány utánaszámolva 1/27, de szerintem nem feltűnő.
Van egy pár illesztés, ami látszik, a rednszámon a ww sajnos kis betűkkel van. A Különjárat a valóságban Különcjárat. Az ajtón a kilincs nem ilyen, az ajtó feletti léc pedig egyenes, ami az igazin követi az ajtó vonalának ívét.
A díszlécek sajnos egyáltalán nem ilyenek, sokkal keskenyebb és kevesebb van belőle. Hátul nem megy rá, csak a végéig ér és a motorfedelen a díszlécek között barna színű, nem fekete.
Ez egy kicsit így olyan, mint a DZA-700-as, annak ilyen a hátulja.
A csomagtartón a létra a harmadik ablakra jön le, pedig a negyediknél kellene, a tetőn a légbeömlő pedig tömör, ami a valóságban üreges. Ezen kívül a dísztárcsák sem olyanok, mint az eredetin, de így is nagyon szépek. Persze ez mind olyan dolog, ami csak akkor tűnik fel, ha valaki az igazival összehasonlítja. Apróságok, a lényegen mit sem változtat....egyzerűen csodálatos.

Elkészítettem a modellt 1/87-esben, jól mutat a nagy mellett, mintha az igazi mellett lenne a pici modell. Lehet kapni 55-öst, van is Nekem, de az egy kicsit szögletesre sikerült a gyártónak, így Én egy 66-ost vettem alapul. Előszőr lereszeltem a felesleget ( ajtó alatt, indexek, tető, lökhárító), kipótoltam az ajtók helyét, átalakítottam a felső részt, ablakokat, ajtót. Lefestettem, majd tűfilccel megcsináltam a díszléceket, illetve öntapadós tapétából a fehér csíkokat.
Megcsináltam rá a pillangólámpákat, visszapillantókat és a csomagtartót is. A belső tér is festve lett, illetve belekerültek a függönyök is.
A lehetőségekhez képet szerintem jó lett, jobb, mint a gyári 55-ös.

A végére mégegy érdekesség. Pár éve az első belső teres Ikarus papírmakettem is ez a busz volt. Persze ez még nagyon kezdetleges, szögletes makett lett, akkoriban meg is mutattam Belák Sándornak, aki annyit mondott: Én is így kezdtem. Nos, ha merek álmodni egy kicsit, akkor azt mondom: pár év és meglesz 1/1-es méretben is? :-))

Minden modell megrendelhető, egy modell alapára 72.000 Ft, kiviteltől, felszereltségtől (pl. világítás) függően az ár változik.
Természetesen Én kaptam kedvezményt és egy klassz kis dobozt is, amin rajta van, hogy ez a faros bizony Nekem készült. Igazán büszke vagyok rá.

http://www.rigomodell.hu
ga-89-40_ujsag
ga-89-40_ujsag
Az igazi
Az igazi
Az igazi
Az igazi
Az igazi
Az igazi
A börze
A börze
A börze
A börze
A börze
A börze
A kaszni
A kaszni
A csomagtartó
A csomagtart
A csomagtartó
A csomagtart
Készen
Készen
Készen
Készen
Dobozban
Dobozban
Dobozban
Dobozban
Dobozban
Dobozban
Büszkeségem
Büszkeségem
Faros
Faros
Faros
Faros
Faros
Faros
Faros
Faros
Faros
Faros
Faros
Faros
Faros
Faros
Faros
Faros
faros
faros
faros
faros
faros
faros
faros
faros
Csomagtartón
Csomagtartón
Faros
Faros
Faros
Faros
Faros
Faros
faros
faros
Faros
Faros
Faros
Faros
Szétszedve
Szétszedve
Szétszedve
Szétszedve
Szétszedve
Szétszedve
Szétszedve
Szétszedve
Szétszedve
Szétszedve
Szétszedve
Szétszedve
Szétszedve
Szétszedve
Szétszedve
Szétszedve
A sor: 1/87, 1/43, 1/24
A sor: 1/87, 1/43, 1…
a pici
a pici
a pici
a pici
a pici
a pici
a pici
a pici
Könyvel
Könyvel
Könyvben
Könyvben
Könyvben
Könyvben
A helyén
A helyén
Helyén
Helyén
Helyén
Helyén
Gyönyörű
Gyönyör
Gyönyörű
Gyönyör
Gyönyörű
Gyönyör
Gyönyörű
Gyönyör
Gyönyörű
Gyönyör
Gyönyörű
Gyönyör
faros
faros
faros
faros
faros
faros
faros
faros
faros
faros
2011.02.14.
Utolsó módosítás: 2011.03.05.
Petya
Fényképek az igaziról: www.szeksz-busz.fw.hu
http://www.old-ikarus.hu/veteranok.htm













Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
wittman44
2011.02.26. 10:45:42
Nagyon szép lett, gratula, az 1/87-es makett tervei nekem is kénének ha tudod küld el emailben, előre is köszönöm.
KeyPi
2011.02.26. 15:05:29
Még most is hallom az utánozhatatlan hangját! Szép a gyűjteményed, de az Ikarus 31 -est hiányolom.
Petya
2011.02.26. 15:42:35
Köszi! wittman44! Nem értem pontosan mire gondolsz, az 1/87-es az műanyag csakátalakítottam. KeyPi! A látszat ellenére még nagyon az elején járok, természetesen lesz majd 31-es is. Műanyagból 1/87-esben van belőle 3-4 db.
wittman44
2011.02.26. 22:18:58
Bocsi azt hittem van rajzod róla, de akkor is gyönyörú járgányok, gyerekkorom kedvenc autóbuszjai voltak.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció