Hanriot HD.1

Hanriot HD.1 (Limited edition)

1:48, Eduard No.1102
Pintér György - Múzeumi krimik Hosszú kihagyás után végre újra makettezésre került a sor. Több mint két évig a makettezés nálam sajnos a vásárlásnál véget is ért. Na de majd most. :)

Mivel is lehetne jobban újrakezdeni, mint egy jó kis I. vh-s makettel. Az Eduard 1/48-as Hanriot HD.1-ese nagyon szép makett. Részletes kidolgozás, finom panelvonalak, nagyon jó műanyag alap. A készlethez a gyártó fotómaratott és műgyanta alkatrészeket is mellékel. Sajnos az én dobozomból a műgyanta üléspárnák hiányoznak, így azt nekem kell majd elkészítenem.

Az építést a fotómaratott ülés összeállításával kezdtem, majd elkészítettem a kabin alapját, lesorjáztam a kabin alkatrészeit, a légcsavart és a csillagmotort. A motort és a motorburkolatot összeragasztottam.

A következő lépés a légcsavar elkészítése volt. Mivel a gyári légcsavar nem tartalmazza a tengelyvéget és a rögzítő anyát, ezért azokat maradék alkatrészekből (konkrétan egy P-38-as készletből maradt rakétából) készítettem el.

Itt következett a neheze, mivel a légcsavar több fából van összeragasztva és ezt valahogy a maketten is imitálni kell. (A www.holzpropeller.de oldalon van pár hasznos információ a fa propellerek felépítéséről.) Mielőtt a festésnek nekiálltam volna, pár régi alkatrészen kipróbáltam néhány színt és festési technikát.
Ezek után már bátran nekiláthattam a propeller festésének. Alapszínként Tamiya XF-15 Flat Flesh-t vittem fel festékszóróval és száradás után egy szivacsból vágott "kockával" ugyanezt a szint rendszertelenül ismét felvittem.

A festék száradása után a szükséges helyeken maszkoló szalaggal kimaszkoltam, majd Revell sötétbarna és piros laza (nem jól elkevert) keverékét szintén szivaccsal vittem fel a felületre. Száradás és maszk eltávolítás után az egészet grafittal és szürke porral ecseteltem, lefestettem a fém részeket, majd Humbrol Satin lakkal lakkoztam le. A lakk száradása után puha papír zsebkendővel a felületet fényesre políroztam. Ugyanezt a technikát alkalmaztam az ülésen, a műszerfalon és a fa kereten is.

A készletből hiányzó üléspárnát sztirol lapból és puttyból készítettem el, majd feketével és szürkével festettem le.

A műszerfal matricát a műanyag műszerfalra ragasztottam, majd ennek a tetejére került a már festett réz műszerfal. A műszerek üvegeit Humbrol Satin lakkal imitáltam.

Az elkészült alkatrészeket a helyükre ragasztottam és ezzel a törzs többé-kevésbé el is készült.

A motor elkészítése után a festést egy alumínium réteg felvitelével kezdtem. Száradás után erősen higított matt feketével átmostam. Az ismételt száradás után alumíniummal szárazecseteltem, majd feketével, barnával és rézzel finoman átködöltem. Ezeket a műveleteket a kívánt hatás eléréséig ismételgettem. A kipufogó csöveket barnára festettem, majd azokat is feketével és rézzel szárazecseteltem.

Jelenleg itt tartok az építésben, folyt. köv. hamarosan.

Infók:
http://www.wwi-models.org/Photos/Fre/HD1/index.html
http://www.holzpropeller.de
20. kép
20. kép
1. kép

Kabin alap
1. kép
2. kép
2. kép
3. kép
3. kép
4. kép

A már festett ülés
4. kép
5. kép

Alapszínre fújt légcsavar
5. kép
6. kép
6. kép
7. kép
7. kép
8. kép

Készre festett légcsavar
8. kép
9. kép

Készre festett légcsavar
9. kép
10. kép
10. kép
11. kép
11. kép
12. kép
12. kép
13. kép
13. kép
14. kép
14. kép
15. kép

Az összeállított törzsfél
15. kép
16. kép
16. kép
16. kép
16. kép
17. kép
17. kép
18. kép
18. kép
19. kép
19. kép
21. kép
21. kép
2009.01.05.
Utolsó módosítás: 2009.01.31.
Németh Tamás (tamas.nemeth), Dublin, California
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
decente
2009.01.07. 10:05:02
Szép munka, csak így tovább!
A mait is beleszámítva (január 7-), már csak 101 nap Móvárig!
dcsabesz
2009.01.07. 12:34:19
Szia!

Én is csinálgatok egy Eduard gépet. Albatros D III-as típus. Azon agyaltam mostanában, hogy miként kellene a légcsavart elkészíteni. Valami hasonlóra gondoltam és bátorítást is kaptam, hogy ez így jól fog mutatni.
Egyébként sok sikert.
vass17
2009.01.10. 11:17:44
Szia!

Nagyon jól néz ki eddig a gép, a légcsavar megoldása pedig kimondottan tetszik.
Nekem is sikerült hozzájutni ehhez a készlethez, szóval nagyon érdekel a folytatás, csak így tovább!
Egyébként melyik verziót tervezed megépíteni?
tamas.nemeth
2009.01.10. 11:27:52
Szia vass17!

Én a "85 Suadriglia, Albania, late 1918"-as verziót tervezem elkészíteni, csak egyelőre festékhiány miatt meg kellett állnom :(
Viszont, ha neked is megvan a készlet, kíváncsi lennék, hogy neked benne volt-e az RP-1 és RP2-es alkatrész (resin üléspárnák)?
Sajna nekem ez hiányzik :(
vass17
2009.01.10. 14:03:17
Én itt találtam a Csereberén keresztül és teljesen hiánytalan volt a készlet.
Szerintem az üléspárnát ki lehet formázni Puttyból, nem olyan bonyolult a formája.

Egyébként te is csak ezeket a referenciákat találtad a gépről? Elég kevés kép van róla, csak az útmutatóra lehet hagyatkozni. De tény, hogy az Eduard tökéletes munkát végzett vele:)
vass17
2009.01.23. 20:16:17
Szia!

Nem tudom, hogy haladtál-e már vele, de én találtam valami furcsát a festési útmutatóban: szóval a fent említett verzió főszíne Gunze H85, ami meg is felel a képek alapján, de a többi szerintem nincs jól feltüntetve, mert a Revell, Humbrol és Testors párja is valamilyen zöld szín. Akkor most, hogy van ez, te mivel tervezed lefesteni?
tamas.nemeth
2009.01.23. 21:14:02
Szia vass17!

Sajnos még nem haladtam semmit, mert csak ma érkezett meg a megrendelt festék (H85). A hiba nekem is feltűnt, mert először Tamiya festékett akartam venni, de láttam, hogy az
viszont zöld. Találtam pár fotót a neten és egyértelmű, hogy a Gunze szín a jó.

http://www.njipms.org/Mcon/MCon2008/085-c.jpg

Ráadásul az útmutató Doped Linen színt ír, viszont a Gunzénál azt Sail colornak hívják. Ez nem kis "fejtörést" okozott nekem is.
vass17
2009.01.23. 21:42:00
Értem, akkor viszont marad a Gunze, de ezentúl óvatos leszek az Eduard átváltásaival, mert ezt is csak véletlenül vettem észre.

Egyébként jó munkát vele, gondolom most, hogy meglett a festék folytatod is előbb-utóbb:)
vass17
2009.01.23. 21:42:08
Értem, akkor viszont marad a Gunze, de ezentúl óvatos leszek az Eduard átváltásaival, mert ezt is csak véletlenül vettem észre.

Egyébként jó munkát vele, gondolom most, hogy meglett a festék folytatod is előbb-utóbb:)
vass17
2009.01.23. 22:25:36
Még azt akartam kérdezni, hogy Gunze akrilt vagy enamelt vettél? Mindenhol keresem, de nem találok enamelt.
tamas.nemeth
2009.01.24. 09:19:41
Gunze akrilt vettem, az akril festékkel sokkal szebb felületet tudok festeni. Eddig a legjobb festék nekem az AeroMaster volt, de azt sajnos már nem tudom beszerezni,
így marad a Gunze meg a Tamiya. A tegnapi festék rendeléssel érkezett még pár Vallejo festék is. Sok jót hallottam már róla, de eddig még sosem próbáltam.

Azt észrevettet, hogy a motor hengerei néhol olyan rezes árnyalatúak?
http://www.wwi-models.org/Photos/Fre/HD1/RAFM//LaSt/IMG_2877.jpg
vass17
2009.01.24. 13:49:32
Igen, gondoltam, hogy több fémárnyalat is feltűnik benne.

Viszont így utólag lenne egy észrevételem, remélem nem zavar, ha leírom: megkérdeztem az illetékes fórumban, hogy mitől függ, hogy a gépen milyen fajta légcsavart használtak, és azt mondták, hogy egy-egy géptípus esetén ugyanolyant raktak fel, tehát, jelen esetben én a múzeumi Hanriotokon nem rétegelt propellert látok (kivétel talán a svájci változat, ami úgy néz ki). Ezért nem biztos, hogy szükséges volt ilyet készíteni, persze én nem vagyok szakértő, lehet, hogy nagy hülyeséget mondtam, és az is biztos, hogy szépen megcsináltad.
tamas.nemeth
2009.01.25. 11:35:07
Nem zavar az észrevétel, minden új infó hasznos infó!

Elég kevés kép van sajnos erről a gépről. Én annyira mélyen nem kutattam utána a típusnak, viszont az itt lévő gépeken http://www.wwi-models.org/Photos/Fre/HD1/index.html
minegyiken rétegelt légcsavart látok, csak a svájcié a legfeltűnőbb.

Ránagyítottam erre a képre http://www.wwi-models.org/Photos/Fre/HD1/RAFM//LaSt/IMG_2877.jpg és itt is látszik, hogy három részből áll, csak nem annyira eltérő a különböző részek színe.

Én annyira nem vagyok elégedett a légcsavarom festésével, lehet, hogy újra fogom festeni, de legalábbis mindenképp sötétíteni akarom.
vass17
2009.01.27. 15:53:38
Még valami, ami feltűnt a múzeumi darabon. Ezen ha jól látom mindenhol fekete bőrt használtak (üléspárna, fej mögötti párna és a fülke szegélye, ennek nem is tudom, mi a neve). Nekem ez valahogy nem tetszik, és valószínűleg normál (barna) bőr színt festek, ha megnézed a legtöbb maketten is ilyen színű:

http://www.wwi-models.org/app/sbj/srch/Macn.php?action=uModelList&subjId=172

Persze, lehet, hogy ez semmiség, csak nekem okoz fejtörést, hogy milyen is kellene legyen. Szerinted?
tamas.nemeth
2009.01.31. 21:09:53
Érdekes dolgot mondasz és őszintén szólva nem tudom, hogy mit csináljak. Azért lett fekete a bőr, mert a kabinbelsőt a RAF múzeumban lévő példány alapján festettem és ott fekete.
Megnéztem az összerakásit és ott viszont barnát ír. Mivel ez sajnos már nem javítható, így szerintem nálam marad fekete.
Tettem fel új képeket és remélem honlap is fogok :)
Te hogy állsz a tieddel?
vass17
2009.01.31. 22:52:39
Nagyon tetszik a motor és jó, hogy haladsz vele:)
Én még csak most kezdtem el pár napja, a fa dolgokat már újrafestettem párszor, mert még nem igazán tetszik a végeredmény. A motort én is megcsináltam, még lehet, hogy alakítok rajta, mert a képen kicsit élesek a rézfoltok, szabad szemmel annyira nem látszik, szóval olyan amilyen, egy kép róla: http://www.sg.hu/galeria/1122888123/11228881231233259515.JPG

További jó munkát!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció