Gneisenau

A nagy átalakító

1:700, Flyhawk No.FH 700139 (2010)
Pintér György - Múzeumi krimik Az alább következő cikkben, egy igazi csúcstermékkel szeretném megismertetni a kedves olvasókat. Előtte viszont szeretnék, a teljesség igénye nélkül, egy rövid áttekintést adni a hajómakettekhez kapható néhány kiegészítőről. Elsősorban ún. „modern” vagy ha úgy tetszik, 20. századi hajók kiegészítőiről lesz szó, mivel én azokat gyűjtöm és építem. Vitorlás témában sajnos nem vagyok túl jó.
Az első készletek az 1980-as évek elején jelentek meg és kezdetben nem voltak többek, mint rézmaratott korlátok, melyeket a makett különböző részein kellett elhelyezni. Aztán megjelentek a radarok és a légvédelmi gépágyúk. Ám ezek a maratások még meglehetősen merev anyagból készültek, így vágásuk és alakításuk elég nehézkes volt. Néhány gyártó, mint például az Aber és az Eduard, ilyen maratást gyárt hajókhoz a mai napig. Ráadásul némely készlet eléggé pontatlan volt, nem ért sokkal többet, mint a műanyag alkatrész, amit ki kellett volna cserélni. A helyzet a '90-es években változott meg.
Ekkor jelentek meg a lágyabb, jobban hajlítható rézmaratások, így az egyes alkatrészek alakítása már könnyebbé vált. Ez többek között lehetővé tette, hogy újabb részleteket tűnjenek fel a maketteken. Megjelentek az ajtók, ablakok, különféle lejárófedelek, szellőzők és daruk. Ráadásul kezdtek feltűnni a műgyanta kiegészítők is. Ezekkel először többnyire a lövegtornyokat lehetett kicserélni. Később már egyes kisebb légvédelmi lövegeken a lövegpajzsot, majd a lövegzávárt is.
Aztán a 2000-es évek elején megjelentek az esztergált lövegcsövek, így lehetővé vált a fő és másodlagos fegyverzet cseréje is. Nyolc-tíz évvel ezelőtt pedig elkezdtek feltűnni a hajók fafedélzetét imitáló matricák és esztergált árbócok. Öt-hat évvel ezelőtt pedig néhány távol-keleti gyártó, mintegy újdonságként, összerakta ezeket a kiegészítőket egy dobozba. Természetesen többféle variációban. Van, ahol adnak a készletbe fafedélzetet, radarokat és árbócokat, van ahol tesznek bele műgyanta lövegtornyot is és van, ahol nem.
Én most egy maratásból és esztergált lövegcsőből álló készletet szeretnék bemutatni.
A Flyhawk által kiadott 1/700-as méretarányú készletről lesz szó, mely a Tamiya egyik német csatacirkálójához, a Gneisenauhoz készült.
Az A kereten a lövegtornyok alkatrészei láthatók. Megadják a tornyok alapját és az oldallemezeket is. Bár a képen nem túl erősen, de látható a szegecselés is. Figyeljük meg a kép bal felső sarkában az esztergált lövegcsöveket és a keret jobb szélén a C lövegtoronyra szerelhető katapult elemeit.
A részletek „kavalkádja” a B és C kerettel kezdődik. Ez a két keret tartalmazza a parancsnoki híd és a felépítmény elülső részének elemeit. Ahogy látható, egész fedélzetelemek cserélhetők ki maratott alkatrészekkel. A B keret jobb oldalán és alján pedig látható, hogy a felépítmény oldalai és hátulja is kiegészíthető maratással, melyeken az ablakok és ajtók vannak. A C keret a felépítmény felső részéhez ad részleteket. Itt találjuk többek között a radar alapját és magát a radart is, valamint néhány platformot, valamint a felépítmény felső részéhez tartozó négy keresztárbócot (28-29-es elemek).
A D kereten a középső fedélzetrész elemeit láthatjuk. Figyeljük meg a járórácsok és a csúszásgátló felületek imitációjának finom kidolgozását. Az E kereten pedig a csónaktartó állványok, csónakdaruk, horgonyláncok, horgonyok és néhány kötéldob található. Itt érdemes megcsodálni a részletes kidolgozást.
Az F keret a kémény elemeit tartalmazza. Itt is érdemes megfigyelni a különböző járófelületek kidolgozottságát. Vagy például azt, hogy a 28-as elemen a vízhatlan ponyva milyen élethű lett.
A G kereten a felépítmény hátsó része található. A részletesség szintjéről azt hiszem mindent elmond az, hogy a makett eredeti alkatrészéről mindent le kell vágni vagy csiszolni és ezekkel pótolni.
A H és I kereten az általános alkatrészek vannak. Daruk a kötélzetükkel együtt, lejáró és nyílásfedelek, a hullámtörő valamint néhány platform. Érdemes megfigyelni a H keret bal felső sarkában a birodalmi sast.
Végül a J keret tartalmazza a korlátokat, ajtókat és még néhány nyílásfedelet.
Az építést egy tizenkét oldalas kisregény írja le, elég jól bemutatva mit és hol kell alakítani.
Hogy milyen lehet a végeredmény? Szeretném megmutatni egy bizonyos Mr Zhang hajóját.
k
k
a
a
b
b
c
c
e
e
l
l
m
m
n
n
02
02
2a85a0d90db3127c32fa1c0c
2a85a0d90db3127c32fa…
03
03
04
04
05
05
2015.01.06.
Sebestyén Gábor (Sebi), Pécs
Armada Makett Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Simi
2015.02.05. 11:40:35
Ezzel a klassz "kis" feljavítóval egészen jól modernizálni lehet az ős-makettett, ami kb 30-35 éves lehet. Viszont kicsit "báncsa" a szememet, hogy csak a fő lövegeket adják esztergált kivitelben - azok jól is mutatnak - viszont a többiek (105 és 155 mm-esek) nagyon gagyin néznek ki. Kár érte.
Most kezdem értékelni a jó építési útmutatókat. Én a Warspite-hoz Pontos feljavítót használok; sajnos az apróbb alkatrészek gyakran nem is szerepelnek az útmutatójukban. Sokszor nyomozni kell, hogy mit és mivel lehet feljavítani.
Sebi
2015.02.05. 20:20:08
Azért a Flyahwk fejlesztgeti a készleteit. Amit a Derfflingerhez adtak ki, abban már esztergált csövek vannak mindenhez. Másrészt, kedves barátom, mivel én már láttam a munkáidat, így biztos vagyok benne, hogy te útmutató nélkül is szépen feljavítod a Warspite-ot.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció