Pintér György - Múzeumi krimik
Egy "kacsa" kacsa-Szuhoj Taljánföldről
A talányos cím az Italeri Su-27D Sea Flankerjének kitjét takarja. És hogy miért "kacsa", sőt egyenesen cseles ez a Szuhoj-makett? Természetesen ezt fogom feszegetni az alábbiakban, illetve azt, hogy mit lehet belőle kihozni (legalábbis én mit sajtoltam ki a kitből). Az alap Italeri Szu-27 makett hibáit és erényeit nem venném számba, akit ez érdekli, az sok-sok helyen utána nézhet a dolognak.
Már maga a doboztető is gyanús lehet az igen-igen vájt szeműeknek, ugyanis nincs oldalszám a nagyon szép, vevőcsalogató képen látható repülőn (akad más ellentmondás is a grafika és a makett között, de erről majd alább szólok). Az összeállítási útmutató és a matricalap szerint a Szu-27 haditengerészeti változatának (Szu-27D, későbbi jelölése Szu-33) második prototípusát (kék 39) lehetne megépíteni a készletből. Csak az a fránya "lehetne" ott ne lenne. Sajnos a dobozban "nyomokban" található meg a Szu-33-as, és mint később megvilágosodtam, a készlet gyakorlatilag egy hibrid: a kiindulási Szu-27 és a Szu-33 között "lefagyott" valahol félúton. Sokáig nem is tudtam vele mit kezdeni, csücsült a dobozban, ám egyszer csak kezembe került a Modell és Makett 2001/02-es száma, amely egy egészen jól használható áttekintést nyújt a Szu-27-esről, és főként makettváltozatairól, no meg a festésről. Ebben azt olvashattam az ominózus kitről, hogy a Sea Flanker makett sokkal inkább hasonlít egy kacsavezérsíkos kísérleti gépre, név szerint a T-10-24-es jelűre, mint a Szu-33-asra. Nosza net, meg minden, beütve a jelölés, és némi keresgélés után rátaláltam a T-10-24-esre, azaz csak néhány fényképére. Némi további kutakodást követően ráleltem egy kevéske szöveges információra is, amit most megosztok veletek
A szovjetek - tervezvén a Szu-27 hajófedélzeti változatát - a T-10-24 jelű géppel végezték az első kísérleteket a kacsa szárnyakkal, és a sírámpás indításokkal. 1982-ben kezdődtek a szélcsatorna-kísérletek a kis felületű, mozgatható kacsa szárnyakkal felszerelt változat makettjével. A T-10-24 (vagy Szu-27PGO) első és mindmáig egyetlen példánya 1985 májusában repült először. A kacsaszárny javította a fel- és leszálló tulajdonságokat, a kereszttengely körüli instabilitást, valamint kompenzálta a vízszintes vezérsík hatékonyságának csökkenését nagy állásszögű repülésnél. Ezt a gépet használták a Szuhoj tervezőiroda által kidolgozott és a repülőgép-hordozó orrára építendő "síugrósánc" szárazföldi kísérleteinél is a "Nikita" kiképző-gyakorló komplexumban.
A technikatörténettől térjünk vissza a maketthez. Az Italeri Sea Flankerje a fentebb említett T-10-24-esre hajaz a legjobban, mert az oroszok a kis első szárnyakat eleinte csak hozzárögzítették a törzshöz. Ezt kapjuk a kithez is. A széria Szu-33-asoknál már átalakították a szárnyak belépőélét (LERX), és kisebbre, mozgathatóra készítették a kacsa szárnyakat - ezt nem kapjuk. A doboztető is, jobban szemügyre véve, ezt sugallja. De a belépőélen és előtét-szárnyakon kívül akadnak még más gyengéi is a készletnek, ha egy széria Szu-33-ast akarunk építeni belőle. A gép szárnyai és vízszintes vezérsíkjai nem felhajthatóak, de még csak panelvonalak sem jelzik a felhajtás helyeit. Mivel a T-10-24 szárnyai sem voltak felhajthatóak, ezért ez a hiányosság is a kísérleti gép megépítése felé vonzott. A makett dobozában a Szu-33-asra (is) jellemző orrfutót találunk: ezzel, ha T-10-24-est szeretnénk építeni, annyi a gond, hogy le kell cserélni egykerekesre, mivel a kísérleti gépen is ilyen volt. (Az orrfutó megerősítésére csak a fejlesztés későbbi fázisában került sor, a más gépekkel végrehajtott leszállóteszteket követően. A "síugráshoz" maximálisan megfelelt az alap futó.) A történelmi hűség kedvéért egy huszáros csellel a kétkerekes orrfutót kicseréltem a Nakotne Szu-35-öséhez (helytelenül) kapott egykerekesre, így mindkét makett jól járt. (A Szu-35 persze nem teljesen, ugyanis a Szu-33 és a Szu-35 orrfutójának rugóstagjai ellenkező irányba néznek, de kicsire az egyébként sem valami "tudományos" Nakotnénál nem adtam.)
Mivel a T-10-24-est egy korai szériás Szu-27-esből alakították ki, így el kellett készítenem a függőleges vezérsíkokon található rezgés-gátló (flatter) súlyokat, valamint a hátranyúló fullánkot is megfelelően át kellett faragnom. Az Italeri a későbbi Szu-27-es változatot próbálta meg "haditengerészesíteni", amelyen a fullánkok szélét meghosszabbították, és a korai verzióhoz képest nagyobb számú zavaró töltet-kivető helyet és radar-besugárzás érzékelőket építettek ki. A kabintető előtti hőérzékelő átlátszó alkatrészét az összeállítási útmutatón leikszelték, így jelezvén, hogy nem kell felragasztani a szélvédő elé. Ám én mégis felhelyeztem középre - a fotóról úgy tűnik, ott volt. A széria a Szu-33-asokon a Szuhoj mérnökei ezt jobbra vitték, nyilván a légi-utántöltő csonk beépítése miatt. Egyébként ezt sem alakították ki vagy jelezték az olaszok a törzs bal elején, így ez is a T-10-24 megépítése mellett szólt. Fegyverzettel természetesen nem terheltem a gépet. Mivel folttérképet nem találtam, így a makett festése saját kútfőből történt. Jóllehet a korai sorozat Szu-27-eseinek kabintetején jellemzően csak egy keret volt, mégpedig rögtön a szélvédő mögött, ennek ellenére én mégis kettőt festettem - a másodikat a katapult ülés mögé -, mivel a fotóról nekem úgy tűnik, ennyi volt a konkrét gépen. A lajstromjel a Revell Szu-34-es kitjéből lopódott, az orrkúpon látható tesztcsíkok dirib-darab matricákból jöttek össze, illetve a csillagokon kívül felraktam pár stencilt, az izgalmasabb látvány kedvéért. Nyilván - a festéshez hasonlóan - matricázásom sem autentikus, mivel a fotók kevés infót nyújtanak.
Sajnos a matricák készítéskor az Italeri elkövette azt a hibát, amit az alap Szu-27-esnél is: ugyanis ennél a makettnél is az 1989-es párizsi légibemutatóra készült speciális, kerek Szuhoj-emblémát adják, a csapatszolgálatban álló, hagyományos orosz íjászt ábrázoló jelvény helyett. Ezt sem a T-10-24-re, sem egy Szu-33-asra ne tegyük fel.
Ennyit szerettem volna az Italeri "Tengeri Oldalbástyájáról" leírni, ám ha már a haditengerészeti Szu-27-esnél tartunk, akkor meg kell emlékeznem még két másik kísérleti gépről is, amelyek az utat egyengették a Szu-33-as végső kialakításához. A hajófedélzeti üzemeléshez az oroszok a tapasztalatszerzést már az egyik első T-10-essel, konkrétan a T-10-25-össel elkezdték, amelynek törzsvégébe fékhorgot szereltek a drótköteles fékezésű leszálláshoz. Ezt a gépet könnyen elkészíthetjük az alap Szu-27-esből, ugyanis csak a "Sea Flanker"-ből kimaradt fékhorgot kell felragasztanunk, valamint a haditengerészeti zászlót, illetve egy kék 25-ös lajstromjelet kell felcsempésznünk a többi matrica mellé. Persze ez is korai szériás Szu-27, így a fullánkot át kell szabnunk, illetve a flatter-súlyokat is el kell készítenünk.
De lehetne az alap Szu-27 makettből egy T-10-20-ast is gyártani, "csak" a szárnyakat kell szétvagdalni. A T-10-20-asról még nem tudok sokat, csak annyit, hogy a szárny-felhajtó mechanizmus statikus kipróbálására használták. Ennek ellenére például felrakták rá a haditengerészet zászlaját. (lásd: kép)
A fentiek miatt imádom a szovjet-orosz gépeket és makettjeiket, mert egy alapgépből sok mindent ki lehet hozni némi faragással, fúrással, leleményességgel. Emellett az is élvezetes, ahogy mindenféle búvárkodás eredményeként kirajzolódik, hogyan is alakult ki egy repülőgép formája, és egyéb tulajdonságai. Tehát sokszor nagyon látványos is lehet az evolúció, jóllehet egy-egy lépés nem sokat sejtet. Ja, és a Szu-33-asról - valamint a többi igazán kacsa Szuhojról - nem is igazán ejtettünk szót. Pedig ez is egy szép témakör.
A talányos cím az Italeri Su-27D Sea Flankerjének kitjét takarja. És hogy miért "kacsa", sőt egyenesen cseles ez a Szuhoj-makett? Természetesen ezt fogom feszegetni az alábbiakban, illetve azt, hogy mit lehet belőle kihozni (legalábbis én mit sajtoltam ki a kitből). Az alap Italeri Szu-27 makett hibáit és erényeit nem venném számba, akit ez érdekli, az sok-sok helyen utána nézhet a dolognak.
Már maga a doboztető is gyanús lehet az igen-igen vájt szeműeknek, ugyanis nincs oldalszám a nagyon szép, vevőcsalogató képen látható repülőn (akad más ellentmondás is a grafika és a makett között, de erről majd alább szólok). Az összeállítási útmutató és a matricalap szerint a Szu-27 haditengerészeti változatának (Szu-27D, későbbi jelölése Szu-33) második prototípusát (kék 39) lehetne megépíteni a készletből. Csak az a fránya "lehetne" ott ne lenne. Sajnos a dobozban "nyomokban" található meg a Szu-33-as, és mint később megvilágosodtam, a készlet gyakorlatilag egy hibrid: a kiindulási Szu-27 és a Szu-33 között "lefagyott" valahol félúton. Sokáig nem is tudtam vele mit kezdeni, csücsült a dobozban, ám egyszer csak kezembe került a Modell és Makett 2001/02-es száma, amely egy egészen jól használható áttekintést nyújt a Szu-27-esről, és főként makettváltozatairól, no meg a festésről. Ebben azt olvashattam az ominózus kitről, hogy a Sea Flanker makett sokkal inkább hasonlít egy kacsavezérsíkos kísérleti gépre, név szerint a T-10-24-es jelűre, mint a Szu-33-asra. Nosza net, meg minden, beütve a jelölés, és némi keresgélés után rátaláltam a T-10-24-esre, azaz csak néhány fényképére. Némi további kutakodást követően ráleltem egy kevéske szöveges információra is, amit most megosztok veletek
A szovjetek - tervezvén a Szu-27 hajófedélzeti változatát - a T-10-24 jelű géppel végezték az első kísérleteket a kacsa szárnyakkal, és a sírámpás indításokkal. 1982-ben kezdődtek a szélcsatorna-kísérletek a kis felületű, mozgatható kacsa szárnyakkal felszerelt változat makettjével. A T-10-24 (vagy Szu-27PGO) első és mindmáig egyetlen példánya 1985 májusában repült először. A kacsaszárny javította a fel- és leszálló tulajdonságokat, a kereszttengely körüli instabilitást, valamint kompenzálta a vízszintes vezérsík hatékonyságának csökkenését nagy állásszögű repülésnél. Ezt a gépet használták a Szuhoj tervezőiroda által kidolgozott és a repülőgép-hordozó orrára építendő "síugrósánc" szárazföldi kísérleteinél is a "Nikita" kiképző-gyakorló komplexumban.
A technikatörténettől térjünk vissza a maketthez. Az Italeri Sea Flankerje a fentebb említett T-10-24-esre hajaz a legjobban, mert az oroszok a kis első szárnyakat eleinte csak hozzárögzítették a törzshöz. Ezt kapjuk a kithez is. A széria Szu-33-asoknál már átalakították a szárnyak belépőélét (LERX), és kisebbre, mozgathatóra készítették a kacsa szárnyakat - ezt nem kapjuk. A doboztető is, jobban szemügyre véve, ezt sugallja. De a belépőélen és előtét-szárnyakon kívül akadnak még más gyengéi is a készletnek, ha egy széria Szu-33-ast akarunk építeni belőle. A gép szárnyai és vízszintes vezérsíkjai nem felhajthatóak, de még csak panelvonalak sem jelzik a felhajtás helyeit. Mivel a T-10-24 szárnyai sem voltak felhajthatóak, ezért ez a hiányosság is a kísérleti gép megépítése felé vonzott. A makett dobozában a Szu-33-asra (is) jellemző orrfutót találunk: ezzel, ha T-10-24-est szeretnénk építeni, annyi a gond, hogy le kell cserélni egykerekesre, mivel a kísérleti gépen is ilyen volt. (Az orrfutó megerősítésére csak a fejlesztés későbbi fázisában került sor, a más gépekkel végrehajtott leszállóteszteket követően. A "síugráshoz" maximálisan megfelelt az alap futó.) A történelmi hűség kedvéért egy huszáros csellel a kétkerekes orrfutót kicseréltem a Nakotne Szu-35-öséhez (helytelenül) kapott egykerekesre, így mindkét makett jól járt. (A Szu-35 persze nem teljesen, ugyanis a Szu-33 és a Szu-35 orrfutójának rugóstagjai ellenkező irányba néznek, de kicsire az egyébként sem valami "tudományos" Nakotnénál nem adtam.)
Mivel a T-10-24-est egy korai szériás Szu-27-esből alakították ki, így el kellett készítenem a függőleges vezérsíkokon található rezgés-gátló (flatter) súlyokat, valamint a hátranyúló fullánkot is megfelelően át kellett faragnom. Az Italeri a későbbi Szu-27-es változatot próbálta meg "haditengerészesíteni", amelyen a fullánkok szélét meghosszabbították, és a korai verzióhoz képest nagyobb számú zavaró töltet-kivető helyet és radar-besugárzás érzékelőket építettek ki. A kabintető előtti hőérzékelő átlátszó alkatrészét az összeállítási útmutatón leikszelték, így jelezvén, hogy nem kell felragasztani a szélvédő elé. Ám én mégis felhelyeztem középre - a fotóról úgy tűnik, ott volt. A széria a Szu-33-asokon a Szuhoj mérnökei ezt jobbra vitték, nyilván a légi-utántöltő csonk beépítése miatt. Egyébként ezt sem alakították ki vagy jelezték az olaszok a törzs bal elején, így ez is a T-10-24 megépítése mellett szólt. Fegyverzettel természetesen nem terheltem a gépet. Mivel folttérképet nem találtam, így a makett festése saját kútfőből történt. Jóllehet a korai sorozat Szu-27-eseinek kabintetején jellemzően csak egy keret volt, mégpedig rögtön a szélvédő mögött, ennek ellenére én mégis kettőt festettem - a másodikat a katapult ülés mögé -, mivel a fotóról nekem úgy tűnik, ennyi volt a konkrét gépen. A lajstromjel a Revell Szu-34-es kitjéből lopódott, az orrkúpon látható tesztcsíkok dirib-darab matricákból jöttek össze, illetve a csillagokon kívül felraktam pár stencilt, az izgalmasabb látvány kedvéért. Nyilván - a festéshez hasonlóan - matricázásom sem autentikus, mivel a fotók kevés infót nyújtanak.
Sajnos a matricák készítéskor az Italeri elkövette azt a hibát, amit az alap Szu-27-esnél is: ugyanis ennél a makettnél is az 1989-es párizsi légibemutatóra készült speciális, kerek Szuhoj-emblémát adják, a csapatszolgálatban álló, hagyományos orosz íjászt ábrázoló jelvény helyett. Ezt sem a T-10-24-re, sem egy Szu-33-asra ne tegyük fel.
Ennyit szerettem volna az Italeri "Tengeri Oldalbástyájáról" leírni, ám ha már a haditengerészeti Szu-27-esnél tartunk, akkor meg kell emlékeznem még két másik kísérleti gépről is, amelyek az utat egyengették a Szu-33-as végső kialakításához. A hajófedélzeti üzemeléshez az oroszok a tapasztalatszerzést már az egyik első T-10-essel, konkrétan a T-10-25-össel elkezdték, amelynek törzsvégébe fékhorgot szereltek a drótköteles fékezésű leszálláshoz. Ezt a gépet könnyen elkészíthetjük az alap Szu-27-esből, ugyanis csak a "Sea Flanker"-ből kimaradt fékhorgot kell felragasztanunk, valamint a haditengerészeti zászlót, illetve egy kék 25-ös lajstromjelet kell felcsempésznünk a többi matrica mellé. Persze ez is korai szériás Szu-27, így a fullánkot át kell szabnunk, illetve a flatter-súlyokat is el kell készítenünk.
De lehetne az alap Szu-27 makettből egy T-10-20-ast is gyártani, "csak" a szárnyakat kell szétvagdalni. A T-10-20-asról még nem tudok sokat, csak annyit, hogy a szárny-felhajtó mechanizmus statikus kipróbálására használták. Ennek ellenére például felrakták rá a haditengerészet zászlaját. (lásd: kép)
A fentiek miatt imádom a szovjet-orosz gépeket és makettjeiket, mert egy alapgépből sok mindent ki lehet hozni némi faragással, fúrással, leleményességgel. Emellett az is élvezetes, ahogy mindenféle búvárkodás eredményeként kirajzolódik, hogyan is alakult ki egy repülőgép formája, és egyéb tulajdonságai. Tehát sokszor nagyon látványos is lehet az evolúció, jóllehet egy-egy lépés nem sokat sejtet. Ja, és a Szu-33-asról - valamint a többi igazán kacsa Szuhojról - nem is igazán ejtettünk szót. Pedig ez is egy szép témakör.
|
| 002 |
|
| 003 |
|
| 004 |
|
| 005 |
|
| 006 |
|
| 007 |
|
| 008 |
|
| 009 |
2010.12.25.
Utolsó módosítás: 2011.01.18.
Utolsó módosítás: 2011.01.18.