Több, mint 10 év kihagyás után, úgy döntöttem visszatérek fiatal(abb) korom egyik kedvenc hobbijához, a makettezéshez.
A tankok mindig közel álltak a szívemhez, azon belül is a modern technika, igy a kérdés már csak az volt, hogy melyiket szeressem a jelenlegi felhozatalbol (Leopard 2, Challenger I-II, M1 Abrams, Leclerc, C1 Ariete, stb.)
Végülis az angolok büszkesége mellett döntöttem, mivel Abrams-ből sokat látni, és sivatagi verziót szerettem volna mindenképpen.
Eddigi pályafutásom során elsősorban repülőgépekkel foglalkoztam, mindössze 2db 1/35-ös Italeri kit fordult meg a kezeim között anno, de emlékeim és egy kis utánajárást követően a Tamiya továbbra is a megbízható gyártók között áll, ezért őt választottam. Nem mellesleg túl sok gyártó nem is kínálja a Challengert, ill. a feljavítók is hozzá készülnek elsősorban, ahogy a netet böngésztem.
Ha lúd akkor legyen kövér, gondoltam, és angol harckocsit angol webshopból rendeljünk. :) Ugyanott találtam hozzá ExtraTech feljavítószettet, így ez is bekerült a kosárba.
A kit nekem, mint (újra)kezdőnek szemet gyönyörködtető, sorját, vetemedést egy gyors szemügyrevételezést követően hibátlannak tűnt. A feljavító is nagyon részletesnek és részletes bontásúnak ígérkezik.
Az építésről nem tudok nyilatkozni, egyelőre a polcra fog kerülni, nem ezen szeretném elkezdeni a fortélyok és technikák megtanulását. :)
Update:
2009. 07. 04.
A mai napon úgy tűnik befejeztem a kitet kisebb-nagyobb kihagyásokkal több hetes, hónapos munka után. Első munkám, emiatt nagyon sokmindent máshogy csinálnék most már, de összességében nem vagyok teljesen elégedetlen sem, sokat tanultam az építés és festés közben.