Boeing 737-800 HA-LOM és HA-LOH páros építés, amikor két *Blue Nose* parkol az asztalon.

Boeing 737-800 HA-LOM + HA-LOH

1:144, Revell No.4271 és 4268 (1999)
Pintér György - Múzeumi krimik Sziasztok!

A MALÉV februári megszűnése után úgy gondoltam, mindenképpen kell építenem egy Bluenose 737-est. Különösen azért, mivel nem maradt belőlük egy sem hírmondónak ezzel a festéssel. (A Ferihegyen álldogáló 767-est, valamit az éppen csak átfestett CRJ-t hagyjuk inkább.)

A Revell több 800-as készletet is gyárt (4202, 4238, 4241, 4245, 4268, 4271), de amennyire tudom ezek csak a matricakészletben és a dobozgrafikában térnek el egymástól.
Én az arany és a kék színű HARIBO-s készlettel dolgoztam.

Maga az utasszállító nem egy bonyolult alakú repülőgép, ennek megfelelően a makettje sem okoz különösebb fejtörést. A készlet szép, finoman vésett panelvonalakkal készült, ésszerűen bontott alkatrészekkel. Nekem ez az első utasszállítóm, és az első 1/144 méretarányú makettem. Alapvetően egy dolog volt, amit nem értettem a Revell részéről. A pilótafülke tetejét adja átlátszó alkatrészként (most azt hagyjuk, hogy mögé nem ad még csak valami imitációt sem). Tudom, hogy semmi nem látszana belőle, de ami igazán jó kérdés, hogy az utasablakokat miért vágta ki. Mert nem ad műanyag átlátszó elemet, amit teszem azt belülről bele lehetne illeszteni. Kapunk két matricacsíkot, amit a lyukakra rá kell húzni, és kész. Többetektől kértem tanácsot, ezúton is köszönöm a gyors és hasznos tippeket. Óvva intettetek attól, hogy kitömítsem az ablakokat. Én azonban mégis ezt a megoldást választottam, bár az elején is tudható volt, hogy egyben nem lehet tömíteni, mert be fog szívódni a paszta. Végül is három körből eltűntettem az ablakokat imitáló lyukakat. Legalábbis azt hittem. 2500-as papírral felpolíroztam a törzset, majd pár nap múlva, már a fehér fényes alap megszáradása után vettem észre hogy furán törik a fény az eltűntetett ablakok helyén. A paszta ugyanis egy lehelletnyit zsugorodott, nagy örömömre. Végülis a matrica felhelyezésében bíztam, hogy annak az optikai hatása elrejti ezt az apró hibát. Ez a számítás bejött, az ablakok felhelyezése után tényleg megnyugodhattam.

Az elemek nagyon jól illeszkednek, ellenére a nagy méretünknek. Paszta mindenhova került, ami klasszikus helyek közé tartozik (törzsfelek illesztése, szárnytő, hajtóművek illesztése). Ezek inkább csak a megszokásból mentek, illetve, hogy a ragasztási varrat szépen eltűntethető legyen. A készlet tartalmazza az egyenes szárnyvéget is, ami nekünk kell. Tehát nem kell megijedni a dobozgrafikán látható gép Winglet-jétől (ami állítólag amúgy nem alakhelyes).

A makett orrába 20g nehezéket ír a magazin, de elegendő a 10g is. Ólompálcákkal próbálkoztam, de a 20g súlyra és helyigényre is soknak tűnt. Igyekeztem annyira előre tenni, amennyire csak lehet, viszont ott már a hely szűkül fokozatosan. Persze lehet az első ajtó mögötti részbe is pakolni, akkor oda már nyílván több kell, mit 10g. (Valahol láttam olyan építést, hogy egyszerűen 60-as szögeket ragasztottak be a törzsbe nehezéknek.)
A hajtóművek szépek, ezek adják szerintem az igazi 737-es kinézetet. Nagyon szeretem a kissé lapos alsó felüket. Az elemek itt is jól illeszkednek, sőt meglepő módon a szárny aljához is jól passzolnak. A gondolát tartó konzol felső felén van egy ki illeszkedési gond, de az jól kezelhető. Két dolgot viszont hiányoltam. Egyrészt a beömlőnyílás és a kompresszorlapát közötti szakaszon elkészíthették volna a hajtómű belsejét. Szerintem nekik nem lett volna nagy kaland az öntőformák gyártásakor. Nekem viszont egyenlőre nincs használható ötletem ennek orvoslására. A másik érdekes dolog, hogy a kétáramú gázturbina egyáramú. Kicsit be lett falazva a fúvónyílás. Ennek orvoslása majd egy későbbi 737-esen fog megtörténni. Még érlelnem kell a gondolatot...
A vízszintes vezérsíkokkal elsőre minden rendben levőnek látszott. Már csak a fényes lakknál vettem észre, hogy mindkettő tövében, alul és felül egyaránt van egy kis hullámosság. Nem feltűnő, csak nem értem. Nincs semmi olyan mértékű, vastagságbéli váltás, ami beszívódás szerű jelenséget okozott volna. És azt kell mondjam, hogy nem egyedi dolog, mindkét kitben ilyen volt az elem.
A futóművek szerintem rendben vannak. Bevallom azt hittem, hogy ebben a méretarányban kapunk majd két üres ládát, és kész. Ehhez képest azért bőven pozitívan csalódtam. Szép, részletes, mutatós, kezelhető és nem utolsósorban stabil.

Miután kész lettem a sárkánnyal, kétszer végigmentem rajta 2500-as papírral, hogy minden karc és hiba eltűnjön. Tudjuk jól, hogy a fémszínű és a fényesre lakkozott makettek ezeket sokkal jobban elárulják, mint egy matt. A festéshez a Revell enameljeit használtam. A szürke 374, a fehér a 04-es a kék az 54 kóddal rendelkezik. Ezeket szép sorban fújtam a makettre, majd kapott egy réteg fényes lakkot.
Ezek után vettem elő a HAD matricakészletét. A Revellből kell felhasználni az üzemeltetési stencileket, a HAD pedig a nemzeti légitársaság saját matricáit adja. Viszont a két szárnytőbe kerülő fehér matrica a HAD ívén nem jó, mert a sraffozott rész nála fekete- fehér csíkozást ad. Valójában ez sárga-fekete, a Revell ívén lévő viszont jó.
Valamint a hátsó beszállóajtók sem jók a HAD ívén, így (mivel vegyesen nem akartam használni őket,) a Revell beszállóajtajait raktam fel. Ezt leszámítva a HAD a szokásos jó minőséget hozza. Csak dicsérni tudom.
A matricázás után még két réteg fényes lakk jött, majd a futóaknák is megkapták a színüket, felkerültek az aknaajtók és a vízszintes vezérsík. Koszolni és panelezni nem nagyon volt kedvem, annyira megszerettem a két 737est.
Mindent egybevetve az arany színű gépből lehet szerintem jobban dolgozni. A kék esetében a pilótafülke utolsó ablaka eléggé elnyúlt. Viszont a kék Haribo-s géphez kétféle stencilt adnak (mivel egy sárga TUI gép is építhető a készletből), így mindne stencilből van sötét és világos is, ami kék-fehér MALÉV-hoz jól jön....

Gondolom sok barátunknál van munkaközi állapotban Malév-gép, remélem tudtam némi segítséget, vagy ötletet adni ezzel a kis bemutatással.
A makett nagyon kezes, jó dolgozni vele. A dobozban minden megvan ahhoz, hogy szép 800ast építsünk. Akár Malév, akár más társaság köntösébe is öltöztetjük, jó alap.
Nekem új terep az utasszállítózás. Találtam pár oldalt, ahol elképesztő mennyiségű matrica lelhető fel. Cseh és USA források, de a LakyZsuzsi-s SkyEurope, számos Malév, WizzAir, de egy csomó más egzotikus és dekoratív festés megvalósítható a felhasználásukkal. Lehet, hogy ezen a fronton mindenki ismeri ezeket a forrásokat, de ahogy mondani szokták: az újszülöttnek minden vicc új. Szóval, ha kéritek, akkor szívesen megosztom.

Szeretettel fogadom a hozzászólásokat, véleményeket.
További jó munkát Nektek!
Kép 008
Kép 008
Kisfiam is alaposan megvizsgálta...

A legifjabb MEO-s.
Kisfiam is alaposan…
0641104
0641104
*Bluenose* a nagyvilágban

1: LNA lepusztulva, Ferihegyen
2: LHB Szintén Ferigegyen várja sorsát
3: \\\"Shannon-sor\\\"
4: Éppen csak átfestett ex-LND
5: 600-asok Arizona-ban (egyenlőre egyben)
*Bluenose* a nagyvil…
Festés előtt, immáron kettesben.
Festés előtt, imm…
Kép 009
Kép 009
Kép 010
Kép 010
Kép 029
Kép 029
Kép 031
Kép 031
Kép 014
Kép 014
Kép 015
Kép 015
Kép 002
Kép 002
Kép 004
Kép 004
Kép 023
Kép 023
Kép 026
Kép 026
Kép 001

Jól látszik a pilótafülke utolsó ablakai közötti különbség a két makettnél.
Kép 001
Kiterítve

A kék HARIBO-s készletet nem fotóztam la külön, az csak a matricaívben tér el ettől.
Kiterítve
2012.05.31.
Utolsó módosítás: 2013.04.16.
cserbal, Budapest
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Atakacs
2012.06.30. 20:46:26
A leírás szuper, a képeket hiányolom az elkészült gépekről. Még egy kérdés, azt írod: \"...három körből eltűntettem az ablakokat imitáló lyukakat. Legalábbis azt hittem.\" , végülis nem sikerült jól?
piratvitorla
2012.06.30. 21:16:50
Szia
Az ablakokra talán Clearfix jó megoldást jelentett volna.
Kiváncsi vagyok a végeredményre
Jó makettezést
cserbal
2012.07.01. 07:36:05
Sziasztok!

Valóban, a kész makett képeivel adós vagyok még. Mentségemre legyen mondva, hogy még nem akartam publikálni a cikket, szerettem volna még finomítani egy kicsit...
Hogy hogy került fel, nem tudom, lehet hogy mellényúltam. Igyekszem mielőbb pótolni a képeket.

Kedves piratvitorla!
Másfél hete próbálok neked egy e-mailt elküldeni. A citromos címedről mindig visszapatan, a freemail-est pedig nem tudom, hogy nézed-e.
Van hozzá egy 4MB csatolmány is, nem tudom, hogy az okozza-e a gondot.
Utánanéznél?

Balázs
dzsoniendoszkop
2012.07.02. 09:37:42
Szia!

Nagyon kÍváncsi lennék én is erre a csodaszép masinára, ha már Így felcsigáztál minket...... Minden utasszállÍtót örömmel fogadnék(-nánk) a flottában. Akár az utasgépes fórumon is.


(Azt már csak nagyon halkan, a jövőbeni próbálkozók kedvéért Írom ide, hogy mindamellett, hogy szép, dekoratÍv makett készÍthető a kitből, azért több sebből is vérzik. A fent emlÍtett hajtómű pont az egyik, amely sajnos nem sikerült igazán jól. A hajtómű formája leginkább a B-737 Classic változatokon lévőkre hajaz, de ki lehet korrigálni egy kis munkával. A winglet is alapjaiban rossz, bár ez a Malév gép esetében most nem számÍt. A főfutómű szára is egy picit hosszúra sikeredett, amitől aztán a gép orra akar dőlni. Ebből érdemes levágni egy kicsit.) Ezekre (is) érdemes odafigyelni.

De lássuk a gépet! :-)
tobika
2012.07.10. 08:14:59
Szia!
Gratulálok,nagyon szép lett.
dudola124
2012.10.17. 12:51:02
Helló!

Írtad,hogy tartalmazza az egyenes szárnyvéget is,az alkatrészek között melyik számmal van jelölve?Mert én nem találom.
Köszi
dudola124
2012.10.17. 12:59:38
Jól van nem kell,megtaláltam a 60,61 alkatrész az,a fel nem használt alkatrészek közt van.
NGPETI
2018.02.14. 19:52:37
Szia!
Most kezdek bele a HA-LOM építésébe és a "Malév-kék" lenne a kérdésem... Egy az egyben csak a Revell 54-el készült a géped? Nem lett "lilás" az árnyalat?
Ja, még valami... Igaz, én a Ryanair gépét használom, de az összerakási útmutató jelez egy 51-es színt (N betűvel), de ezt sehol sem találom. Ez valami "elírás"?
cserbal
2018.02.16. 02:52:10
Kedves NGPETI!

A Malév-kéket én a Revell54-gyel fújtam, nem volt vele semmi gond. 7 példányt építettem, mind megrendelésre ment gyűjtőknek. Senki sem küldte vissza, illetve senki sem találta lilásnak. Tudom, hogy ez is egy nagy talány a makettező körökben, hogy az pontosan milyen szín. Rengeteg "szakértő" ír receptúrákat, hogy miből mennyit keverj össze, de az összkép nem lesz nagyon másabb, ment a Revell55-gyel. Mellesleg a HAD matricái is összhangban vannak a 54-essel.

A rája 737-es készletből nem dolgoztam, de az összerakási útmutatók egyformák (kivéve a festéklistát és a festési mintákat).
Az 51-es szín egy az egyben a 4268-as készlet (kék Haribo) gép alapszíne. Az arany Haribo gép (4271 készet) esetében nincs 51es szín.
Illetve én még at Air berlin/Sobelair (4202 készlet) több példányát használtam, abban a kitben a Sobelair mintájú gép függőleges vezérsíkja 51-es. Más nem. Tehát a kérdésedre a válasz az, hogy a gép szerkezeti részei közül semmi sem 51-es, Malévos gép esetében kb felejtsd el.

Ha gondolod, akkor olvasd el a mások 737-es cikkemet is.
Most hirtelen még az jut eszembe, hogy a szárny esetében figyelj oda, mert nekem volt 2 vagy 3 olyan készletem, amiben a bal szárnyvég el volt csavarodva. Kicsit ügyeskedni kell az alsó és a felső szárnydarab összeragasztásánál, hogy az öntvény elvetemedésést el lehessen tüntetni. én az összeillesztés után visszacsavartam és ebben az állapotában lesúlyoztam és hagytam pár napig békén megkötni.

És az orrból ne hagyd kis a súlyt, ha lábon akarod a gépet megépíteni. nélküle tényleg seggre fog ülni.....

Ha kérdésed merül fel, szívesen segítek.

Balázs
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció