Sopwith Camel
1:72, Academy
Pintér György - Múzeumi krimik
A Sopwith Camel az I. világháború egyik leghíresebb gépe volt. Őszintén megvallom, hogy különösebben nem vonzottak az I. világháborús repülő drótakadályok. Azonban a Pro Modellben néha feltűnt egy-egy példány Lőrinc Péter kezei közül és ilyenkor felmerült bennem: meg kellene próbálni a kétfedelű építést. Az egyik jászberényi versenyen szinte ingyen lehetett hozzájutni a koreai Academy makettjéhez. Vettem magamnak egyet, hogy majd egyszer talán megépítem.
Majd egy évig pihent a polcomon. Aztán egy szép napon a helyi könyvtárban egy gyermekeknek szóló, a repülés történetével foglalkozó, képekkel teli könyvet lapozgattam. A képek, múzeumokban pihenő gépeken mutatták be a repülők működését, a kezdetektől napjainkig. Ott pillantottam meg a Camel motorját, pitotcsövét, benzinszivattyúját, korabeli kormánypedálokat, stb. Eszembe jutott a polcon heverő kis doboz, nosza készítsünk repülőt belőle, itthoni „sufni tuninggal”! Hazaérve megvizsgáltam a doboz tartalmát és a kedvem egy kicsit alább hagyott. Egy igazán leegyszerűsített valami volt benne, ami nagy vonalakban hasonlított a híres repülőre. Próbáltam megtervezni, hogy mi mindent kell kijavítani, vagy megépíteni, mert egyszerűen nincs elkészítve. A végén alig akadt olyan alkatrész, amihez nem kellett majd hozzányúlnom.
A főszárnyakon utánozták a vásznazást, de a vezérsíkokon nem. Profilreszelővel és csiszoló papírokkal pótoltam a hiányosságot. A kormányszerveket működtető huzalok helyeit megfúrtam a törzsön és a szárnyakon. A csűrőket és a magassági kormányokat borotvapengéből készített fűrésszel kivágtam és pillanatragasztóval beállítottam. Mozgató himbáikat rézlapocskákból ragasztottam. A törzs tetején, jobboldalon kifúrtam és elvékonyítottam az üzemanyagnyílást. Zárófedele egy keretdarabból vágott korong. Az orr mindkét oldalán lévő nagy ovális lemezek szélei elmosódottak voltak. Éles szikével korrigáltam rajtuk. A kör és négyzet alakú nyílásokra szikefóliából vágtam kereteket.
Következő lépésként megépítettem a kabinbelsőt, mert teljesen hiányzott. Vajkrémes doboztetőből vágtam padlót, hát- és frontfalat. Az oldalfalakra húzottszálból csőmerevítés került. Műszerfalat az Avianál és a Bf-109F4-nél leírtak szerint készítettem. (Ez a gép jóval korábban készült; tulajdonképpen ekkor kísérleteztem ki ezt a műszerfalkészítést.) A kormánypedált helyettesítő rúd húzottszál, csakúgy mint a botkormány, szikefóliával tuningolva. A pilótaülés, ragasztótubus anyagából jött létre, a hevederek ólomfóliából, a csatok pedig vékony rézdrótokból. Nyersvászon és különböző árnyalatú világos barnával festettem meg a teljes kabinbelsőt. Összeragasztottam a két törzsfelet, az illesztési nyomokat eltüntettem.
A „cockpit” peremén körbefutó bőrborítás sajnos hiányzott, megvalósítása sok fejtörést okozott. A sokféle hulladék anyagaim között, aztán ráakadtam egy lehetséges megoldásra. Ólomlemezt, üres Pax tollbetéttel vékonyabbra hengereltem és az így kapott ólomfóliát, a nyílás peremén a törzsre ragasztottam (pillanatragasztóval), szakaszosan haladva. Mikor körbeértem, óvatosan behajtottam a belső felületre - szintén szakaszosan - mindig csak egy pici részt ragasztva. Éles szikével a külső részt az ívhez igazítottam kb. 1 mm szélességben, majd úgynevezett „bányászdrót” szigetelését ragasztottam a nyílás peremére a géppuskák závárzatáig. A ragasztás vonalát többször végigfuttattam pillanatragasztóval, így keletkezett egy lágy átmenet a törzsre. Az ólomba egy tűvel szegecselést imitáltam, majd lefestettem bőrszínnel. A kabint alaposan maszkoltam, majd áttértem a motor feljavításához, az említett könyv képei alapján.
A hengereket, öntőkeretből készítettem: legömbölyítettem az egyik végét, majd karctűvel körkörösen sűrűn bekarcoltam. Ezután függőlegesen szétfűrészeltem, levágtam a kívánt méretre és máris volt két (fél) hengerem. Miután mind megvolt, a makett tűzfalát letisztítottam és körben felragasztottam a motor alapjait. Itt-ott le kellett csípni a széleikből, hogy szépen sorakozzanak, de ez a kész maketten úgy sem látszik. Fekete és ezüst keverékével lefestettem a motort és a tűzfalat, majd ezüsttel szárazecseteltem.
Vastagabb húzottszálból a kipufogók (sárgarézre festve, egyik végük ellapítva), vékonyabból a szelephimbák lettek beszabva. Maszkoltam a kész motort, majd a légcsavart feltengelyeztem injekciós tűvel és egy vékony ecsettel fa erezetűre festettem.
A szárnytartó dúcok profiljával küzdöttem egy kicsit, a csatlakozási pontjaikra ólomfólia csíkokból gyűrűket ragasztottam. A futó kitámasztóit csipesszel egy kicsit formára kellett igazítani és két merevítővel megerősíteni. Következő lépésként géppuskákat készítettem, hiszen a dobozban lévő alkatrész akármi is lehetett, csak az nem. Vastag injekciós tűből vágtam két egyformát, a dobozban lévő akármi mérete alapján. Így párhuzamosan együtt készült mindkettő. Ólomfólia csíkokból gyűrűket ragasztottam a cső mindkét végére. A kettő közé, vékony húzott szálakat ragasztottam hosszában kissé szellősen, de teljesen körben. A húzottszálak közeit pillanatragasztóval futtattam be. A géppuskák csöve vékony injekciós tű, melyet az elkészített burkolat egyik oldalába ragasztottam. A závárzatot, radírgumiból vágott lapocskákból hoztam össze. A kész géppuskákat sötétszürkére festettem, fémszínnel és ezüsttel szárazecseteltem. Injekciós tűkből, mécses fóliából, öntőkeret-, és radírdarabokból elkészítettem a különös kettős pitotcsövet, valamint a benzinszivattyút is.
A szárnydúcokat egy kis Revell ragasztóval tettem a helyükre, majd hosszas pozícionálás következett. Végül pillanatragasztóval rögzítettem őket és a teljes száradás után eltüntettem a ragasztási nyomokat. Ez utóbbi műveletet szívesen kihagytam volna, mert a dúcok közötti csiszolgatás örökkévalóságnak tűnt. Egyszer aztán a végére értem, majd enyhén alkoholos zsepivel áttöröltem a makettet. Humbrol festékekből kevertem ki a színeket. Elsőként a pirosat fújtam meg az orron és a kerekek tárcsáján, majd miután kikeményedett, alaposan maszkoltam. A felső khaki következett, majd két nap száradás és a maszkolás után az alsó szín.
A függőleges vezérsík trikolorját szintén fújtam, festőszalagos maszkolással, fehér, piros, kék sorrendben. Egy vékony fényes Revell lakkréteg után felhelyeztem a matricákat. Sajnos az én készletemben lévő használhatatlan volt, így a maradék matricáimból ollóztam össze őket. A szárny és a törzs tetején lévő piros sávokat is ma már inkább fújnám. Akkor viszont matricából vágtam őket. A matricázás utáni lakkréteggel beállítottam a makett fényét, majd száradás után eltávolítottam a kabin, illetve a motor maszkjait. Helyükre illesztettem a géppuskákat, a pitotcsövet és az üzemanyag-szivattyút. Vezetékeik feketére festett drót darabok.
A „drótakadályok” elkészítéséhez, fekete öntőkeretből húzott szálakat használtam. Hosszadalmas és koncentrációt igénylő feladat, de megéri. Írásvetítő fóliából „szélvédőt” vágtam, vékony drótból pedig célkeresztet ragasztottam. A farokcsúszó forrasztóónból szögletesre kalapálva és karctűvel drótfonatra karcolva lett élethű. Legvégül a függőleges vezérsík is a helyére került és elkészült a koreaiak piros orrú tevéje, mely közben kis kedvencemmé lépett elő.
A kis kétfedelűt, a csabai KIT makettklub vezetőjétől kapott és általam befüvesített talapzatra ragasztottam. A vasútmodellezésben használatos fűszőnyegből kivágtam a talapzat korongját, majd az alját jól benedvesítettem. Miután átázott, több réteg papírt fejtettem le róla (így bonyolultabb terepformákra is elég jól ragasztható), így rögzítettem a helyére Suli ragasztóval. (Más vízbázisú, egészségre ártalmatlan ragasztó is használható.) Itt-ott csipesszel fűcsomókat téptem ki, mely helyére a ragasztóval kevert finom homokot kentem. A „föld” színezése után, száraz növényekből virágocskákat és hosszabb fűcsomókat tettem rá elszórtan, hogy ne legyen „pázsit” jellegű a talaj. Innen tekint azóta is - kissé fennhordott orral - az I. világháború kávédarálója a vitrinem üvegén át a világra.
Majd egy évig pihent a polcomon. Aztán egy szép napon a helyi könyvtárban egy gyermekeknek szóló, a repülés történetével foglalkozó, képekkel teli könyvet lapozgattam. A képek, múzeumokban pihenő gépeken mutatták be a repülők működését, a kezdetektől napjainkig. Ott pillantottam meg a Camel motorját, pitotcsövét, benzinszivattyúját, korabeli kormánypedálokat, stb. Eszembe jutott a polcon heverő kis doboz, nosza készítsünk repülőt belőle, itthoni „sufni tuninggal”! Hazaérve megvizsgáltam a doboz tartalmát és a kedvem egy kicsit alább hagyott. Egy igazán leegyszerűsített valami volt benne, ami nagy vonalakban hasonlított a híres repülőre. Próbáltam megtervezni, hogy mi mindent kell kijavítani, vagy megépíteni, mert egyszerűen nincs elkészítve. A végén alig akadt olyan alkatrész, amihez nem kellett majd hozzányúlnom.
A főszárnyakon utánozták a vásznazást, de a vezérsíkokon nem. Profilreszelővel és csiszoló papírokkal pótoltam a hiányosságot. A kormányszerveket működtető huzalok helyeit megfúrtam a törzsön és a szárnyakon. A csűrőket és a magassági kormányokat borotvapengéből készített fűrésszel kivágtam és pillanatragasztóval beállítottam. Mozgató himbáikat rézlapocskákból ragasztottam. A törzs tetején, jobboldalon kifúrtam és elvékonyítottam az üzemanyagnyílást. Zárófedele egy keretdarabból vágott korong. Az orr mindkét oldalán lévő nagy ovális lemezek szélei elmosódottak voltak. Éles szikével korrigáltam rajtuk. A kör és négyzet alakú nyílásokra szikefóliából vágtam kereteket.
Következő lépésként megépítettem a kabinbelsőt, mert teljesen hiányzott. Vajkrémes doboztetőből vágtam padlót, hát- és frontfalat. Az oldalfalakra húzottszálból csőmerevítés került. Műszerfalat az Avianál és a Bf-109F4-nél leírtak szerint készítettem. (Ez a gép jóval korábban készült; tulajdonképpen ekkor kísérleteztem ki ezt a műszerfalkészítést.) A kormánypedált helyettesítő rúd húzottszál, csakúgy mint a botkormány, szikefóliával tuningolva. A pilótaülés, ragasztótubus anyagából jött létre, a hevederek ólomfóliából, a csatok pedig vékony rézdrótokból. Nyersvászon és különböző árnyalatú világos barnával festettem meg a teljes kabinbelsőt. Összeragasztottam a két törzsfelet, az illesztési nyomokat eltüntettem.
A „cockpit” peremén körbefutó bőrborítás sajnos hiányzott, megvalósítása sok fejtörést okozott. A sokféle hulladék anyagaim között, aztán ráakadtam egy lehetséges megoldásra. Ólomlemezt, üres Pax tollbetéttel vékonyabbra hengereltem és az így kapott ólomfóliát, a nyílás peremén a törzsre ragasztottam (pillanatragasztóval), szakaszosan haladva. Mikor körbeértem, óvatosan behajtottam a belső felületre - szintén szakaszosan - mindig csak egy pici részt ragasztva. Éles szikével a külső részt az ívhez igazítottam kb. 1 mm szélességben, majd úgynevezett „bányászdrót” szigetelését ragasztottam a nyílás peremére a géppuskák závárzatáig. A ragasztás vonalát többször végigfuttattam pillanatragasztóval, így keletkezett egy lágy átmenet a törzsre. Az ólomba egy tűvel szegecselést imitáltam, majd lefestettem bőrszínnel. A kabint alaposan maszkoltam, majd áttértem a motor feljavításához, az említett könyv képei alapján.
A hengereket, öntőkeretből készítettem: legömbölyítettem az egyik végét, majd karctűvel körkörösen sűrűn bekarcoltam. Ezután függőlegesen szétfűrészeltem, levágtam a kívánt méretre és máris volt két (fél) hengerem. Miután mind megvolt, a makett tűzfalát letisztítottam és körben felragasztottam a motor alapjait. Itt-ott le kellett csípni a széleikből, hogy szépen sorakozzanak, de ez a kész maketten úgy sem látszik. Fekete és ezüst keverékével lefestettem a motort és a tűzfalat, majd ezüsttel szárazecseteltem.
Vastagabb húzottszálból a kipufogók (sárgarézre festve, egyik végük ellapítva), vékonyabból a szelephimbák lettek beszabva. Maszkoltam a kész motort, majd a légcsavart feltengelyeztem injekciós tűvel és egy vékony ecsettel fa erezetűre festettem.
A szárnytartó dúcok profiljával küzdöttem egy kicsit, a csatlakozási pontjaikra ólomfólia csíkokból gyűrűket ragasztottam. A futó kitámasztóit csipesszel egy kicsit formára kellett igazítani és két merevítővel megerősíteni. Következő lépésként géppuskákat készítettem, hiszen a dobozban lévő alkatrész akármi is lehetett, csak az nem. Vastag injekciós tűből vágtam két egyformát, a dobozban lévő akármi mérete alapján. Így párhuzamosan együtt készült mindkettő. Ólomfólia csíkokból gyűrűket ragasztottam a cső mindkét végére. A kettő közé, vékony húzott szálakat ragasztottam hosszában kissé szellősen, de teljesen körben. A húzottszálak közeit pillanatragasztóval futtattam be. A géppuskák csöve vékony injekciós tű, melyet az elkészített burkolat egyik oldalába ragasztottam. A závárzatot, radírgumiból vágott lapocskákból hoztam össze. A kész géppuskákat sötétszürkére festettem, fémszínnel és ezüsttel szárazecseteltem. Injekciós tűkből, mécses fóliából, öntőkeret-, és radírdarabokból elkészítettem a különös kettős pitotcsövet, valamint a benzinszivattyút is.
A szárnydúcokat egy kis Revell ragasztóval tettem a helyükre, majd hosszas pozícionálás következett. Végül pillanatragasztóval rögzítettem őket és a teljes száradás után eltüntettem a ragasztási nyomokat. Ez utóbbi műveletet szívesen kihagytam volna, mert a dúcok közötti csiszolgatás örökkévalóságnak tűnt. Egyszer aztán a végére értem, majd enyhén alkoholos zsepivel áttöröltem a makettet. Humbrol festékekből kevertem ki a színeket. Elsőként a pirosat fújtam meg az orron és a kerekek tárcsáján, majd miután kikeményedett, alaposan maszkoltam. A felső khaki következett, majd két nap száradás és a maszkolás után az alsó szín.
A függőleges vezérsík trikolorját szintén fújtam, festőszalagos maszkolással, fehér, piros, kék sorrendben. Egy vékony fényes Revell lakkréteg után felhelyeztem a matricákat. Sajnos az én készletemben lévő használhatatlan volt, így a maradék matricáimból ollóztam össze őket. A szárny és a törzs tetején lévő piros sávokat is ma már inkább fújnám. Akkor viszont matricából vágtam őket. A matricázás utáni lakkréteggel beállítottam a makett fényét, majd száradás után eltávolítottam a kabin, illetve a motor maszkjait. Helyükre illesztettem a géppuskákat, a pitotcsövet és az üzemanyag-szivattyút. Vezetékeik feketére festett drót darabok.
A „drótakadályok” elkészítéséhez, fekete öntőkeretből húzott szálakat használtam. Hosszadalmas és koncentrációt igénylő feladat, de megéri. Írásvetítő fóliából „szélvédőt” vágtam, vékony drótból pedig célkeresztet ragasztottam. A farokcsúszó forrasztóónból szögletesre kalapálva és karctűvel drótfonatra karcolva lett élethű. Legvégül a függőleges vezérsík is a helyére került és elkészült a koreaiak piros orrú tevéje, mely közben kis kedvencemmé lépett elő.
A kis kétfedelűt, a csabai KIT makettklub vezetőjétől kapott és általam befüvesített talapzatra ragasztottam. A vasútmodellezésben használatos fűszőnyegből kivágtam a talapzat korongját, majd az alját jól benedvesítettem. Miután átázott, több réteg papírt fejtettem le róla (így bonyolultabb terepformákra is elég jól ragasztható), így rögzítettem a helyére Suli ragasztóval. (Más vízbázisú, egészségre ártalmatlan ragasztó is használható.) Itt-ott csipesszel fűcsomókat téptem ki, mely helyére a ragasztóval kevert finom homokot kentem. A „föld” színezése után, száraz növényekből virágocskákat és hosszabb fűcsomókat tettem rá elszórtan, hogy ne legyen „pázsit” jellegű a talaj. Innen tekint azóta is - kissé fennhordott orral - az I. világháború kávédarálója a vitrinem üvegén át a világra.
|
| 0.0 |
|
| 1 |
|
| 2 |
|
| 3 |
|
| 4 |
|
| 5 |
|
| 6 |
|
| 7 |
|
| 8 |
|
| 9 |
|
| 10 |
|
| 11 |
|
| 12 |
|
| 13 |
|
| 14 |
|
| 15 |
|
| HPIM0201 |
|
| Hpim0204 |
2008.11.24.
Utolsó módosítás: 2008.12.04.
Utolsó módosítás: 2008.12.04.