Messerschmitt Bf-109 F-4
1:72, Revell
No.04107
Pintér György - Múzeumi krimik
A címben szereplő „fűrész” nem más, mint a Revell 04107 számú Bf 109G-10-es készletéből átalakított F4-es. A Top Gun 1992/2 számában Tobak Tibor „Elfelejtett alakulatok” írásához, illusztrációként láttam először két fotót, egy magyar felségjelzéssel és háromszínű kamuflázzsal repülő messzerről. Nagyon tetszett már akkor is és azon gondolkoztam, hogyan lehetne megépíteni ’72-ben. Akkoriban lemondtam a kísérletezésről, mert nagyon kevés tapasztalatom volt az efféle festésekről.
Az idei szolnoki versenyen, a fent említett gyártó két készletére is szert tettem. A nyár folyamán pedig egy ismerősöm messzer 109-esről ’72-es méretarányos rajzokat hozott nekem. Ezek a rajzok, - azóta tudom, a Kagero Bf 109F füzetéből lettek szkennelve - adták a régi-új ötletet az építésre. Méregettem, tanakodtam, végül megszületett az elhatározás: megépítem az oly régóta kedves magyar F-et az egyik G-10-ből. Keresésemre egy kedves makettezőtárs elküldte nekem egy propaganda célokból átfestett hazai F4-esről a ’40-es években készült, 4db naptárképet. (Az említett Top Gun cikkhez ebből a 4 képből volt 2 mellékelve.) A folttérkép elkészítéséhez ezek nagy segítségemre voltak. Eredetileg a 2008-as jászberényi „Ákos racing”–re neveztem vele, de úgy belemelegedtem az átalakításba, hogy szinte csak a sárkánnyal lettem kész a versenyig. No de térjünk vissza az átalakításra:
Először az „As” motor dudorját és a gyertyák hűtőnyílásait csiszoltam le, de közben a dudorok belső felületeire tömítőanyagot tettem az esetleges átszakadás ellen. Az elővigyázat helyes volt, mert itt-ott hártyavékonyságú lett az orr. A kabin előtti részt is formára igazítottam, kivágtam a világító ablakok háromszögeit. A géppuskák vájatait a rajzoknak megfelelően részben tömítettem, így előbbre kerültek. Kifűrészeltem a fékszárnyakat és a csűrőket, hogy majd kitéríthessem őket. Környezetüket elvékonyítottam. A szárnyhűtők mozgó lapjait ragasztótubus anyagából, a bordáikat régi floppy lemezből vágtam és pillanatragasztóval állítottam össze. A fotóaknák sarkait gyantaöntvény csonkokkal tüntettem el, mert az F-nél kör alakú volt. Elkészítettem a könnyítéseket is az oldalfalukon. Az aknák alján, azaz a felső szárnyrész alsó felületén van két látható borda; ide is floppy csíkot ragasztottam, de előtte végigtoltam rajta a szegecselőt. Az orrsegédszárnyakat is kifűrészeltem és a széleknél elvékonyítottam. Helyükre egy kis szikefólia csíkot ragasztottam, hogy mélysége legyen a mozgó résznek.
A farokfutó aknáját tömítőanyagból alakítottam ki, gömbmarófejjel. A függőleges vezérsíkról levágtam az oldalkormányt az elülső résszel. Hogy kitérítve ragaszthassam be, a hiányzó részeket szintén gyantaöntvény csonkokkal pótoltam. A csűrőkön, a magassági és az oldalkormányokon finoman vásznazást imitáltam a maróval.
A futók aknáit és a hűtők belsejét lefújtam RLM02-vel, majd egy vékony réteg fényes lakkal.
A szárnyhűtőket szikefólia csíkokból készítettem; egy tűvel vonalzó mellett sűrűn becsíkoztam a fóliát, így hasonló hatása van, mint a hűtők bordái. Az osztások húzottszálak.
A már korábban említett rajzok alapján szegecseltem a szárnyat alul-felül, most először.
A célszerszámokat kiselejtezett órák fogaskerekeiből készítettem.
Kezelésbe vettem a kipufogó sorokat, hiszen elnagyoltan, mélység nélkül adja a gyártó. Szétfűrészeltem őket és egyenként egy éles szikével faragtam, ahol kellett.
Az eredetiről készült fotók alapján elkészítettem a kabin oldalfalait és a berendezéseket, radírgumi, ragasztó tubus, szikefólia, tea mécses alumíníumja, húzottszálak, gyanta darabok és különféle drótok felhasználásával. A műszerfal: pillanatragasztó tubus anyagára tűvel rákarcoljuk a formát; merőlegesre vágott és élezett különféle átmérőjű injekciós tűkkel kivágjuk a műszerek helyeit; floppy fóliából a műszerfallal megegyező formát ragasztunk mögé; a legvékonyabb ecsettel lehet esetleg pingálni, majd fényes lakkot cseppenteni a műszerekre.
Többszöri szárazpróba előzte meg a kabinbelső beragasztását, ezt a részt is lefestettem RLM02-vel, majd összeragasztottam a törzset. Eltüntettem a ragasztási nyomokat és újrakarcoltam az elcsiszolt paneleket. A törzset is beszegecseltem, bekarcoltam az üzemanyag-feltöltő nyílást.
A turbófeltöltőt kisebbre csiszoltam és mélységet fúrtam bele. Csatlakozásához mécses alumíniumból vágtam egy darabot. Húzott szálból elkészítettem a motordekli zsanérját és a turbótorok illesztését. A szárnyak törővégein lévő villanó fények lámpáit átlátszó vonalzó darabból készítettem. Kifűrészeltem a szárnyból a helyeiket a rajzoknak megfelelően, majd a formára vágott plexibe picit befúrtam. Az egyikbe zöld, a másikba piros festéket cseppentettem; hiszen a 109-nél nem a lámpabúra, hanem az izzó volt színezve. A szárnyhoz illeszkedő részüket lefestettem alumínium színre és pillanatragasztóval rögzítettem a helyükre. Kikeményedés után vizes papírral óvatosan hozzácsiszoltam a szárnyhoz és egy puha ruhával felpolíroztam mindkettőt.
Az eredeti kabintető helyett az újzélandi Squadron húzott darabját használtam, melyet háromfelé vágtam. A türelmes vágás után egy picit igazítani kellett a formáján. A kabintető keret hengereltólomból és tea mécses alumíniumból készült, melyet egy tűvel szegecseltem. (A következő biztosan jobb lesz.) A nyíló részre elkészítettem a páncéllemezt, fűszeres tubusból és ólomdarabból.
Ekkor tettem fel néhány képet a készülő makettről és néhányan jelezték, hogy nem 02 volt a kabinbelső. Egy picit vitatkoztam, de „Timur” meggyőzött. Vettem a legvékonyabb ecsetemet és nekiláttam, hogy a 02-ből 66 legyen. Így lett minden 66, ami 02 volt. Szintén egy kritikára hallgatva, az orr alatti hűtőt is kisebbre reszeltem-csiszoltam, mígnem kilyukadt. Kivágtam szögletesre és egy műanyag darabbal, pótoltam, majd formára csiszoltam.
Kezelésbe vettem a futószárakat; a rugós tag csuklórészét levágtam és ragasztótubusból újakat készítettem. Vékony drótból fékcsövet ragasztottam rájuk. A G10 kerekei nem felelnek meg az F-hez, ezért egy régi Emil kerekeit használtam fel.
A fentebb említett naptárképeken nem volt semmilyen függesztmény a gépen, ezért eltávolítottam a póttank pilonját. Fűszeres tubus anyagából elkészítettem a kipufogók védő lemezeit, lapított injekciós tűből a rádió antenna bekötőpontját. Egy húzottszál darabból pedig, a kurblinyílás mögötti pótbeömlőt.
Alaposan maszkoltam a kabint papírzsepivel és festőszalagokkal, a jelzőfények lámpáit, pedig Z63 féle maszkoló folyadékkal.
Kitérített állapotban beragasztottam a kormányszerveket, majd enyhén alkoholos papírzsepivel áttöröltem az egész makettet. Hosszas tanakodás és kérdezősködés után fogtam bele, - kicsit félve - a színek kikeverésének. Azért kicsit félve, mert mindenki, vagy majdnem mindenki más képpen látja az egykori barna-zöld-szürke-világoskék magyar tarka festést. Szerintem nem könnyű feladat megtalálni a helyes árnyalatokat, megfelelő referencia és pláne (!) eredeti szín minta hiányában. A fentebb említett háborús naptár képek, - bár színesek - nem jöhettek szóba szín mintaként, hiszen az akkor divatos utófestési technikával készültek. A képeken szereplő árnyalatok így a fotográfus ügyességének produktumai. Miután szín mintát nem sikerült beszereznem, az RLM 61-, 62-, 63-, 65-as kombinációhoz hasonlatosat próbáltam kikeverni. Ekkor már eldöntöttem magamban, hogy felesleges ennyit tépelődni, hiszen a magam szórakoztatására és egy régi kedvenc megvalósításáért készítem! Aztán ha elkészül, lehet, hogy elviszem egy-két kiállításra megmutatni másoknak; vagy benevezem néhány versenyre.
Gunze és DEKA akrylokból kevertem a színeket. Először a vezérsíkok trikolorjait fújtam fel, fehér, piros, zöld sorrendben. Ezek maszkolása nagy körültekintést igényel, mert ha nem tökéletesen párhuzamosak, azonnal szembe tűnik! A fellelhető képek tanúsága szerint - az akkori szokásoktól eltérően - a vízszintes vezérsíkon csak felül festették fel a nemzeti színeket, alul nem.
Száradás után a tengelyhatalmak sárga jelzései következtek, majd ezeket is maszkoltam.
A teljes felsőfelületet átfújtam a világosszürkével, amíg száradt, festőszalagból elkészítettem a maszkjait is. Úgy helyeztem a felületre őket, hogy széleik ne tapadjanak tökéletesen. Így nem alakul ki tökéletes kontúrvonal a színek találkozásánál és megelőzhető, hogy összegyűljön a festék a maszkoló szalag szélén. Teljes száradás után megfújtam a zöldet és amíg száradt, ennek a maszkjai készültek. A barnával többet bíbelődtem mint a többivel, végül ez a szín is rákerült. Eltávolítottam a felső maszkokat, majd az alsó színhez készítettem elő a makettet. Sokat gondolkoztam azon, hogy a szárny belépő élén a színek közti kis hullámvonalat hogyan lehetne megvalósítani ebben a méretarányban. A megoldás végül is ott volt előttem, csak ki kellett próbálni. Maszkoláshoz itt is alkalmaztam a Blue tech gyurmát, mint már máskor. Ebből kis gilisztákat tettem fel, majd ecsetszárral 3-5 mm-enként picit összenyomtam őket. Ez mellett óvatosan fújva kialakult a várt hullámos minta. A teljes felületet DEKA fényes lakkal vékonyan átfújtam. Száradás után befuttattam a paneleket alul-felül, a végletekig felhígított Humbrol szürkékkel. Valamikor a 90-es évek vége felé az egyik óvári verseny börzéjén vettem a Propagteam magyar keresztjeit. Először ezeket szántam a messzerre, de aztán úgy döntöttem, hogy megfújom őket. A sablonok elkészítéséhez, a matricákat használtam mintaként. A logikának hátatfordítva, a fekete négyzetek után következtek a fehér keresztek. (Nem lett kiemelkedően vastag a fehér, mert felragasztás előtt a sablon hátlapjára, a kivágott keresztek darabjait ragasztottam, így elállt a felülettől.) Én úgy láttam a végeredményen, hogy nem tökéletes, de az élet sem az. Az üzemanyag töltőnyílás alatti háromszög fehérjét fújtam, sárgáját a készlet matricájából vágtam ki. Az elkészült jelzésekre szintén egy kis fényes lakkot fújtam, majd befuttattam a paneleket itt is.
Ekkor szintén feltettem ide néhány képet és ismét jött az észrevétel: a futók és aknájuk nem 66, hanem 02 volt. (Az első észrevételnél mindent átfestettem 66-ra; a futókat az aknákkal nem kellett volna!) Óvatosan kitörtem a futókat és elkezdtem lemosni az aknákat és egyebeket. Körültekintően maszkoltam és ismét fújtam, immáron 02-vel. Finoman árnyékoltam a 02-es részeket, majd visszaragasztottam a futókat.
Levettem a maszkokat a kabin tetőről és a kereteket – a képek alapján -szürkére festettem.
Beragasztottam a botkormányt és a pilótaülést. (A készlet darabjai, kis átalakítás után.) Az ülés hevederjeit egy Eduard csomagból kölcsönöztem.
Beragasztottam a kabintető nyíló részét a „kibukás” gátlóval, mely húzott szálból és vékony drótból hajtott rugókból készítettem. Nylon harisnyaszálból antennát ragasztottam és befejezettnek tekintettem a tarka F-et. Biztos vagyok abban, hogy nem lett tökéletes; annál is inkább, hiszen mindenki másképp látja. Nekem tetszik a végeredmény. Az viszont más kérdés, hogy ha ismét 109-est építek majd, néhány dolgot másképp készítek.
Ismét bővült a magyar gépes gyűjteményem, de nem ez volt az utolsó...
Az idei szolnoki versenyen, a fent említett gyártó két készletére is szert tettem. A nyár folyamán pedig egy ismerősöm messzer 109-esről ’72-es méretarányos rajzokat hozott nekem. Ezek a rajzok, - azóta tudom, a Kagero Bf 109F füzetéből lettek szkennelve - adták a régi-új ötletet az építésre. Méregettem, tanakodtam, végül megszületett az elhatározás: megépítem az oly régóta kedves magyar F-et az egyik G-10-ből. Keresésemre egy kedves makettezőtárs elküldte nekem egy propaganda célokból átfestett hazai F4-esről a ’40-es években készült, 4db naptárképet. (Az említett Top Gun cikkhez ebből a 4 képből volt 2 mellékelve.) A folttérkép elkészítéséhez ezek nagy segítségemre voltak. Eredetileg a 2008-as jászberényi „Ákos racing”–re neveztem vele, de úgy belemelegedtem az átalakításba, hogy szinte csak a sárkánnyal lettem kész a versenyig. No de térjünk vissza az átalakításra:
Először az „As” motor dudorját és a gyertyák hűtőnyílásait csiszoltam le, de közben a dudorok belső felületeire tömítőanyagot tettem az esetleges átszakadás ellen. Az elővigyázat helyes volt, mert itt-ott hártyavékonyságú lett az orr. A kabin előtti részt is formára igazítottam, kivágtam a világító ablakok háromszögeit. A géppuskák vájatait a rajzoknak megfelelően részben tömítettem, így előbbre kerültek. Kifűrészeltem a fékszárnyakat és a csűrőket, hogy majd kitéríthessem őket. Környezetüket elvékonyítottam. A szárnyhűtők mozgó lapjait ragasztótubus anyagából, a bordáikat régi floppy lemezből vágtam és pillanatragasztóval állítottam össze. A fotóaknák sarkait gyantaöntvény csonkokkal tüntettem el, mert az F-nél kör alakú volt. Elkészítettem a könnyítéseket is az oldalfalukon. Az aknák alján, azaz a felső szárnyrész alsó felületén van két látható borda; ide is floppy csíkot ragasztottam, de előtte végigtoltam rajta a szegecselőt. Az orrsegédszárnyakat is kifűrészeltem és a széleknél elvékonyítottam. Helyükre egy kis szikefólia csíkot ragasztottam, hogy mélysége legyen a mozgó résznek.
A farokfutó aknáját tömítőanyagból alakítottam ki, gömbmarófejjel. A függőleges vezérsíkról levágtam az oldalkormányt az elülső résszel. Hogy kitérítve ragaszthassam be, a hiányzó részeket szintén gyantaöntvény csonkokkal pótoltam. A csűrőkön, a magassági és az oldalkormányokon finoman vásznazást imitáltam a maróval.
A futók aknáit és a hűtők belsejét lefújtam RLM02-vel, majd egy vékony réteg fényes lakkal.
A szárnyhűtőket szikefólia csíkokból készítettem; egy tűvel vonalzó mellett sűrűn becsíkoztam a fóliát, így hasonló hatása van, mint a hűtők bordái. Az osztások húzottszálak.
A már korábban említett rajzok alapján szegecseltem a szárnyat alul-felül, most először.
A célszerszámokat kiselejtezett órák fogaskerekeiből készítettem.
Kezelésbe vettem a kipufogó sorokat, hiszen elnagyoltan, mélység nélkül adja a gyártó. Szétfűrészeltem őket és egyenként egy éles szikével faragtam, ahol kellett.
Az eredetiről készült fotók alapján elkészítettem a kabin oldalfalait és a berendezéseket, radírgumi, ragasztó tubus, szikefólia, tea mécses alumíníumja, húzottszálak, gyanta darabok és különféle drótok felhasználásával. A műszerfal: pillanatragasztó tubus anyagára tűvel rákarcoljuk a formát; merőlegesre vágott és élezett különféle átmérőjű injekciós tűkkel kivágjuk a műszerek helyeit; floppy fóliából a műszerfallal megegyező formát ragasztunk mögé; a legvékonyabb ecsettel lehet esetleg pingálni, majd fényes lakkot cseppenteni a műszerekre.
Többszöri szárazpróba előzte meg a kabinbelső beragasztását, ezt a részt is lefestettem RLM02-vel, majd összeragasztottam a törzset. Eltüntettem a ragasztási nyomokat és újrakarcoltam az elcsiszolt paneleket. A törzset is beszegecseltem, bekarcoltam az üzemanyag-feltöltő nyílást.
A turbófeltöltőt kisebbre csiszoltam és mélységet fúrtam bele. Csatlakozásához mécses alumíniumból vágtam egy darabot. Húzott szálból elkészítettem a motordekli zsanérját és a turbótorok illesztését. A szárnyak törővégein lévő villanó fények lámpáit átlátszó vonalzó darabból készítettem. Kifűrészeltem a szárnyból a helyeiket a rajzoknak megfelelően, majd a formára vágott plexibe picit befúrtam. Az egyikbe zöld, a másikba piros festéket cseppentettem; hiszen a 109-nél nem a lámpabúra, hanem az izzó volt színezve. A szárnyhoz illeszkedő részüket lefestettem alumínium színre és pillanatragasztóval rögzítettem a helyükre. Kikeményedés után vizes papírral óvatosan hozzácsiszoltam a szárnyhoz és egy puha ruhával felpolíroztam mindkettőt.
Az eredeti kabintető helyett az újzélandi Squadron húzott darabját használtam, melyet háromfelé vágtam. A türelmes vágás után egy picit igazítani kellett a formáján. A kabintető keret hengereltólomból és tea mécses alumíniumból készült, melyet egy tűvel szegecseltem. (A következő biztosan jobb lesz.) A nyíló részre elkészítettem a páncéllemezt, fűszeres tubusból és ólomdarabból.
Ekkor tettem fel néhány képet a készülő makettről és néhányan jelezték, hogy nem 02 volt a kabinbelső. Egy picit vitatkoztam, de „Timur” meggyőzött. Vettem a legvékonyabb ecsetemet és nekiláttam, hogy a 02-ből 66 legyen. Így lett minden 66, ami 02 volt. Szintén egy kritikára hallgatva, az orr alatti hűtőt is kisebbre reszeltem-csiszoltam, mígnem kilyukadt. Kivágtam szögletesre és egy műanyag darabbal, pótoltam, majd formára csiszoltam.
Kezelésbe vettem a futószárakat; a rugós tag csuklórészét levágtam és ragasztótubusból újakat készítettem. Vékony drótból fékcsövet ragasztottam rájuk. A G10 kerekei nem felelnek meg az F-hez, ezért egy régi Emil kerekeit használtam fel.
A fentebb említett naptárképeken nem volt semmilyen függesztmény a gépen, ezért eltávolítottam a póttank pilonját. Fűszeres tubus anyagából elkészítettem a kipufogók védő lemezeit, lapított injekciós tűből a rádió antenna bekötőpontját. Egy húzottszál darabból pedig, a kurblinyílás mögötti pótbeömlőt.
Alaposan maszkoltam a kabint papírzsepivel és festőszalagokkal, a jelzőfények lámpáit, pedig Z63 féle maszkoló folyadékkal.
Kitérített állapotban beragasztottam a kormányszerveket, majd enyhén alkoholos papírzsepivel áttöröltem az egész makettet. Hosszas tanakodás és kérdezősködés után fogtam bele, - kicsit félve - a színek kikeverésének. Azért kicsit félve, mert mindenki, vagy majdnem mindenki más képpen látja az egykori barna-zöld-szürke-világoskék magyar tarka festést. Szerintem nem könnyű feladat megtalálni a helyes árnyalatokat, megfelelő referencia és pláne (!) eredeti szín minta hiányában. A fentebb említett háborús naptár képek, - bár színesek - nem jöhettek szóba szín mintaként, hiszen az akkor divatos utófestési technikával készültek. A képeken szereplő árnyalatok így a fotográfus ügyességének produktumai. Miután szín mintát nem sikerült beszereznem, az RLM 61-, 62-, 63-, 65-as kombinációhoz hasonlatosat próbáltam kikeverni. Ekkor már eldöntöttem magamban, hogy felesleges ennyit tépelődni, hiszen a magam szórakoztatására és egy régi kedvenc megvalósításáért készítem! Aztán ha elkészül, lehet, hogy elviszem egy-két kiállításra megmutatni másoknak; vagy benevezem néhány versenyre.
Gunze és DEKA akrylokból kevertem a színeket. Először a vezérsíkok trikolorjait fújtam fel, fehér, piros, zöld sorrendben. Ezek maszkolása nagy körültekintést igényel, mert ha nem tökéletesen párhuzamosak, azonnal szembe tűnik! A fellelhető képek tanúsága szerint - az akkori szokásoktól eltérően - a vízszintes vezérsíkon csak felül festették fel a nemzeti színeket, alul nem.
Száradás után a tengelyhatalmak sárga jelzései következtek, majd ezeket is maszkoltam.
A teljes felsőfelületet átfújtam a világosszürkével, amíg száradt, festőszalagból elkészítettem a maszkjait is. Úgy helyeztem a felületre őket, hogy széleik ne tapadjanak tökéletesen. Így nem alakul ki tökéletes kontúrvonal a színek találkozásánál és megelőzhető, hogy összegyűljön a festék a maszkoló szalag szélén. Teljes száradás után megfújtam a zöldet és amíg száradt, ennek a maszkjai készültek. A barnával többet bíbelődtem mint a többivel, végül ez a szín is rákerült. Eltávolítottam a felső maszkokat, majd az alsó színhez készítettem elő a makettet. Sokat gondolkoztam azon, hogy a szárny belépő élén a színek közti kis hullámvonalat hogyan lehetne megvalósítani ebben a méretarányban. A megoldás végül is ott volt előttem, csak ki kellett próbálni. Maszkoláshoz itt is alkalmaztam a Blue tech gyurmát, mint már máskor. Ebből kis gilisztákat tettem fel, majd ecsetszárral 3-5 mm-enként picit összenyomtam őket. Ez mellett óvatosan fújva kialakult a várt hullámos minta. A teljes felületet DEKA fényes lakkal vékonyan átfújtam. Száradás után befuttattam a paneleket alul-felül, a végletekig felhígított Humbrol szürkékkel. Valamikor a 90-es évek vége felé az egyik óvári verseny börzéjén vettem a Propagteam magyar keresztjeit. Először ezeket szántam a messzerre, de aztán úgy döntöttem, hogy megfújom őket. A sablonok elkészítéséhez, a matricákat használtam mintaként. A logikának hátatfordítva, a fekete négyzetek után következtek a fehér keresztek. (Nem lett kiemelkedően vastag a fehér, mert felragasztás előtt a sablon hátlapjára, a kivágott keresztek darabjait ragasztottam, így elállt a felülettől.) Én úgy láttam a végeredményen, hogy nem tökéletes, de az élet sem az. Az üzemanyag töltőnyílás alatti háromszög fehérjét fújtam, sárgáját a készlet matricájából vágtam ki. Az elkészült jelzésekre szintén egy kis fényes lakkot fújtam, majd befuttattam a paneleket itt is.
Ekkor szintén feltettem ide néhány képet és ismét jött az észrevétel: a futók és aknájuk nem 66, hanem 02 volt. (Az első észrevételnél mindent átfestettem 66-ra; a futókat az aknákkal nem kellett volna!) Óvatosan kitörtem a futókat és elkezdtem lemosni az aknákat és egyebeket. Körültekintően maszkoltam és ismét fújtam, immáron 02-vel. Finoman árnyékoltam a 02-es részeket, majd visszaragasztottam a futókat.
Levettem a maszkokat a kabin tetőről és a kereteket – a képek alapján -szürkére festettem.
Beragasztottam a botkormányt és a pilótaülést. (A készlet darabjai, kis átalakítás után.) Az ülés hevederjeit egy Eduard csomagból kölcsönöztem.
Beragasztottam a kabintető nyíló részét a „kibukás” gátlóval, mely húzott szálból és vékony drótból hajtott rugókból készítettem. Nylon harisnyaszálból antennát ragasztottam és befejezettnek tekintettem a tarka F-et. Biztos vagyok abban, hogy nem lett tökéletes; annál is inkább, hiszen mindenki másképp látja. Nekem tetszik a végeredmény. Az viszont más kérdés, hogy ha ismét 109-est építek majd, néhány dolgot másképp készítek.
Ismét bővült a magyar gépes gyűjteményem, de nem ez volt az utolsó...
|
| 0.0 |
|
| 01 |
|
| 02 |
|
| 03 |
|
| 04 |
|
| 05 |
|
| 06 |
|
| 07 |
|
| 08 |
|
| 09 |
|
| 010 |
|
| 011 |
|
| 012 |
|
| 013 |
|
| 014 |
|
| 015 |
|
| 016 |
|
| 017 |
|
| 018 |
|
| 019 |
|
| 020 |
|
| 21 |
|
| 022 |
|
| 023 |
|
| 024 |
|
| 025 |
|
| 026 |
|
| 027 |
|
| 028 |
|
| 029 |
|
| 030 |
|
| 031 |
|
| 032 |
|
| 033 |
|
| 034 |
|
| 035 |
|
| 036 |
|
| 037 |
|
| 038 |
|
| 039 |
|
| 40 |
|
| 41 |
|
| 42 |
|
| 43 |
|
| 44 |
|
| 45 |
|
| 46 |
|
| 47 |
|
| 48 |
|
| 49 |
2008.11.17.